hosting: Hunet
r33
  cikkekfotók        
beszámoló [koncert]  2009. április 20. hétfő   11:44
nincsen hozzászólás

szerző: Toki
In Flames, Superbutt, Skru
2009. április 1. - Budapest - Petőfi Csarnok

  Április elsején, vagyis bolondok napján és egy év késéssel érkezett hozzánk a már évek óta ultranépszerű In Flames, hogy bemutassák tavaly ilyenkor megjelent lemezüket, az A Sense Of Purpose-t! Álmomban sem gondoltam volna, hogy ehhez a naphoz méltó, de keserű tréfát űznek velünk Anders Frídenék. Na persze előttük még a pécsi Skru és a bemutatásra már nem szoruló Superbutt kezdett.
  
  Pár nappal a koncert előtt én még nem is hallottam a Skru névre keresztelt bandáról, de gondolom sokan vannak ezzel még így. Sokat mondjuk nem láttam a műsorukból, a vége felé érkeztem, így azt nem is tudnám minősíteni, de azért a csapat myspace oldalán meghallgattam őket. Számomra abszolút erőltetettnek és éretlennek tűnik, ezek alapján tehát annyira nem bánkódom, hogy elszalasztottam a műsorukat. Igaz, ez még csak a Skru második fellépése volt története során, így a jövő még előttük áll. És persze nem mindenki mondhatja el magáról, hogy rögtön a PeCsában, az In Flames előtt játszhatott.
  
  Ezt persze elmondhatja a Superbutt is, hiszen ők nem csak hogy sokadjára lépnek fel a PeCsában, de az a megtiszteltetés érte Vörös Andrisékat, hogy három állomáson is játszhattak az In Flames előzenekaraként. Legutóbb a szintén itt megrendezett, tavaly év végi bulin láttam a bandát, és a mostani műsor is kísértetiesen hasonlított az akkorira. A bombasztikus You And Your Revolution lemez legjobb dalai mellett volt Gone Far, Fish Machine, Szájon Át, Legalább Fáj és persze zárásnak Pioneer is. Emellett Andris tudósított az éppen akkor zajló magyar válogatott meccsről, így jól is állt neki a sportszár, amit a buli alatt viselt.
  
  Az In Flamesel kapcsolatos kavarás még februárban kezdődött, mikor is Jesper Strömblad alkoholproblémáit már csak egy szanatórium tudta megoldani. Jesper a pesti buliig sem jött száz százalékosan rendbe, így ahogy a kelet-európai turné előző állomásain is, nálunk is Niklas Engelin helyettesítette volna őt. Csakhogy ő nem helyettesítette, sőt senki más sem! Niklas egyszerűen fogta magát és hazautazott. A rossz nyelvek szerint a tagok előző esti, pesti mulatozás során kaptak hajba, aminek ez lett a vége. Mindenesetre dicsérendő, hogy így sem akarták feladni a koncertet Andersék, de valljuk be, ez így messze nem volt az igazi.
  A Pinball Map-el nyitottak és bizony erősen hiányzott a másik gitár játéka, és bár ekkor még azt gondoltam, hogy csak én hallok rosszul, végül rá kellett ébrednem, hogy sajnos az egész buli így fog lezajlani. Igaz viszont az is, hogy Björn elég sok témát képes volt egymaga is úgy eljátszani, hogy nem nagyon lehetett abba belekötni.
  Anders fáradtnak tűnt, akár csak a többi tag, így ebből a szempontból sem ez volt itteni legjobb fellépésük.
  Sense Of Purpose bemutató helyett pedig kaptunk egy korrekt best of műsort. Volt itt Drifter, Colony, Cloud Connected, az elmaradhatatlan Only For The Weak , a lírai Come Clarity , vagy éppen az új kedvenc, Alias. A műsor vége felé pedig a Trigger, Take This Life, My Sweet Shadow hármas hengerelt, már amennyire a körülményekhez képest ez lehetséges volt.
  Jó kétezer ember, korosztálytól függetlenül, ugyanúgy élvezte a bulit, mintha ez lenne minden idők legjobb In Flames koncertje. Ha legjobb nem is, de a legérdekesebbek közé azért simán odasorolható, mondjuk a Szigetes fellépés mellé. De még így is volt három olyan fellépése a svédeknek Magyarországon, ami sokkal nagyobbat szólt.
  
  Lesz miért kárpótolni a magyar közönséget! Talán ha már nem csak egy balkán turné keretein belül számolnak velünk, rendes felállással, akkor majd keserű szájíz nélkül csápolhatunk kedvenc bandánk koncertjén.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

In Flames

In Flames myspace

 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Akik házibulit csaptak az MVM Dome-ban: a Depeche Mode
Suicidal Angels, Fusion Bomb, Crimson Fire
A Normandie lenyűgözte Budapestet a Dopamine turné keretében
Cattle Decapitation, Signs Of Swarm
Fesztiválhangulat a Dürer kertben- Halflives és az Inferno Turné
Amaranthe, DragonForce, Infected Rain
Meshuggah, Avatar, The Halo Effect
Két zenekar, egy este a Dead Poet Society és a Ready the Prince lángoló show-ja az Akvárium színpadán
Battle Beast, Saint Deamon, Induction
Black Foxxes szárnyalása, azaz egyedülálló élmény a Dürer Kertben
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 ignite    stiff bastard    tombs    esazlesa    hitchcock    ingyenes    gulliver utazásai 3d    rimszkij-korszakov    hobó-vadászat40    szerelem    petőfi csarnok    tim ries    death angel    mnemic    pain    electric bastards    tankard    farrelly    mystery gang    female metal voices    coliseum    brittney jones    tarja    a.m.d.    winterfylleth  

r48
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!