szerző: ArmaGedeonÚjra vágtáznak a Halottkémek: VHK a PeCsában! 2009. április 25. 20:00., Petőfi Csarnok
Egy különleges időutazás részese lehet az, aki ellátogat április 25-én, szombaton este 8 órakor a Petőfi Csarnokba látogat: a 2001-ben feloszlott VHK (Vágtázó Halottkémek) zenekar legszebb pillanatait idézi fel Grandpierre Attila, Németh Fritz László, Balatoni Boli Endre, Mestyán Ádám, Molnár Lujo és Szabó Kristóf egy alkalmi formációval, amelyet Vágtázó Életerőnek neveztek el.
Pár szót ejtsünk a múltról: a VHK 1975-ben alakult meg Budapesten, Grandpierre Attila baráti társaságából. Az alapító tagok: Grandpierre Attila (ének), Czakó Sándor (gitár), Ipacs László (dob), Pócs Tamás (basszusgitár) és Molnár György (szólógitár). Kezdettől fogva ösztönös zenét játszottak, merőben szokatlan, egyfajta ősi zeneértelmezésben, amely ott él a kollektív tudatalattiban; muzsikájuk izzó látomásképeket vetítenek, valóban mintha az Örök Világmindenség vízióját festenék meg a hangjegyekkel. Így aztán a VHK stílusát könnyebb körülírni, mint egy szóval kategorizálni, de nevezhetjük őket pszichedelikus etno-punknak vagy sámán-folk-rocknak akár.
A korabeli rendszer áldásos tevékenysége révén 1986-ig be volt tiltva a zenekar, mégis gyakran léptek fel, mert olyan rendkívüliek voltak, hogy sok szervező vállalta a fellépésükkel járó kockázatot (előfordult, hogy álnéven Svihák, benne a VHK három betűje játszottak). Egy 83-as cikk ekképp ír különleges előadásaikról: a VHKegyébként pedig nem is csak zene: színház, felolvasóest, hangköltészeti alkotóműhely, képzőművészeti esemény, és body-art performance, hiszen minden egyes koncert teljes kikészüléshez vezet, nyilván hogy fizikaihoz és lelkihez egyaránt. Másképpen ezt a fajta művészetet nem is lehetne művelni: Grandpierre Attila egyfolytában rója a színpadot, szenved és élvez, egyszerre áldozza föl önmagát és ismeri meg magát a szavakat; egyszerre mágus és áldozat. Olyan kollektív mítoszt teremt magának, amelyet csak ő ért, és ettől mindenkié: nemcsak a külsőt áldozza fel, hanem a belsőt is.
Érdekes adalék, hogy 1984-ben az Ifjúsági Magazinban megjelent felmérés szerint minden második budapesti középiskolás kedvenc zenekara a VHK! Ugyanebben az évben adták első külföldi koncertjüket, méghozzá az akkori NSZK-ban és Koppenhágában, és ezután gyakran léptek fel külföldön. Ám eközben a BM III/III-as ügyosztálya összefoglaló jelentést készített tevékenységükről, majd az akkori belügyminiszter-helyettes utasítást adott az együttes működésének korlátozására, fellépéseinek megakadályozására. A bemutatkozó nagylemezre egészen 1988-ig kellett várni: ez volt az A Halál Móresre Tanítása. Ezt és még egynéhány albumot Hollandiában és Németországban vettek fel, ezekre figyelt fel a legendás amerikai punk-legenda, Jello Biafra (a Dead Kennedys énekese), így a korongok Amerikában is megjelenhettek. A zenekar főként Németországban meghatározó, kultikus zenekarrá vált.
A mi zenénk mágikus, mai népzene, letisztult állapotban, belső szükségszerűségből születik folyamatosan a színpadon, folyamatában váratlan újdonságokat hoz, megráz, felkavar, megtisztít újra teljes életre ébreszt írták magukról 1986-ban. A VHK lényege az volt, hogy a zene ott szülessen, éljen és haljon meg a színpadon így is nevezték: életzene. A zene a legborzalmasabb, legrohadtabb dolgoktól a leggyönyörűbbekig, a születéstől a halálig, a szerelemtől az elválásig felölel mindent mondta egy interjúban Czakó Sándor (Magyar Ifjúság, 1988). És ahogy Grandpierre Attila fogalmazott: Azért jöttünk létre, hogy kilenc év után újra a Földre hozzuk a VHK örök lángokban fürdő zenéjét.
A koncert után VHK-DJ-buli hajnalig, a talpalávalóról pedig maga Boli gondoskodik! A fellépéshez kapcsolódva Barcsik Géza grafikusművész VHK-idéző című kiállítást mutatják be a PeCsa Galériában. A kiállítás április 8. és május 10. között 9 órától 19 óráig tekinthető meg.
Diszkográfia:
1988 A Halál Móresre Tanítása 1990 A Világösztön Kiugrasztása 1992 A Semmi Kapuin Dörömbölve 1994 Óriás Tér 1997 Az Éden Visszahódítása I. 1998 Az Éden Visszahódítása II. 1999 Naptánc
16:14
