hosting: Hunet
r36
  cikkekfotók        
beszámoló [koncert]  2009. február 24. kedd   13:46
nincsen hozzászólás

szerző: xbaleex
Shell Beach, Falcongate, Ghost of Shelter
2009. február 21. - Budapest, Trafó

  Habár körülbelül negyed 11 magasságában érkeztünk meg a Trafóba, több mint egy órát kellett várnunk a váltakozó metal és rap dalok egymásutánjában, mire végre kezdetét vette a Ghost of Shelter koncertje. Mint megtudtuk ez egy bekalkulált megoldás volt, hiszen kezdésre úgysem jön le pontosan senki,- bár még így is csak szállingóztak az emberek a műsor elején. A GOS legénysége mindent beleadott (kissé mondjuk kevés volt a baseball sapka), betonoztak rendesen, hörögtek ahogy kell, és ahogy elnéztem még szebb napok várhatnak rájuk, hiszen a közönség soraiból pár fiatal még a szövegeiket is kívülről fújta,- vagy csak marha jól tátogott. A fiúk zenéje ütős, és jó, de nekem személy szerint hiányzik egy-két fogósabb dallam a sok hörgés mellé. De ez az én véleményem, és ettől függetlenül rendkívül ügyes csapatról van szó, akik amellett, hogy a zenében figyelnek egymásra, még a színpadi mozgásuk során is óvják a másikat a sérülésektől.
  
  Közepesen hosszú átállás után következett az általam nemrég Szegeden is megtekintett, újonnan visszatért Falcongate,- a kevésbé fiatal zenekar, akik megmutatták, hogy a kor nem számít (igaz a srácok még közel nem mondhatók öregnek, de azért a 15 év, az 15 év!), beleadtak apait-anyait, és új dobosukkal lemos(h)ták a színpadot vadonatúj dalaikkal. A szegedi koncert után,-ami annyira nem tette magasra a mércét- most megmutatták, hogy tudnak úgy, mint régen, sőt! Ádám hangja sajnos már a koncert elején akadozott, ami végig jelen volt az előadás alatt, de ezt is jól megoldották, hiszen egy pillanatig nem lehetett érezni a Lukács László-feelinget. A hangosítás nem volt egy ász, és a Pledge and Turn gitártémája is igencsak halk lett, de összességében minden korrekt volt, jó volt újra igazi Falcongate bulit látni, reméljük már csak több és jobb lesz!
  
  Az est házigazdája, a Shell Beach egy, az előbbinél lényegesen hosszabb (vagy csak annak tűnő) átszerelést követően csapott a lovak közé,- rögtön az arcukba. Ekkorra már tele is volt a terem, ami a koncertek kezdetétől folyamatosan telt, és körülbelül az utolsó koncert közepére érte el maximumát. Huh. Ennyit a tényekről, de lássuk mit hozott a csapat. A fiúk nem hagytak egy bund-ot sem éintetlenül, dallamos témáik azonnal megragadtak, míg az odacsapósabb részek -stílszerűen- odacsaptak. A hangzás klasszisokkal jobb volt, mint az őket megelőző két bandánál, de azért még mindig nem volt egy csoda. A show végére a mozgolódós dalok mellett egyre gyakrabban jelentek meg elszállósabb témák, amik szintén viszik a hatalmasak, csak sajnos így hajnal 2 felé közeledve kicsit lenyomják a napi robottól (bár ezen az estén inkább az előző napi kamionos party-tól) megfáradt egybegyűlteket, így kisebb szállingózás történt, de nem volt vészes, még így is maradtunk sokan. A csapatnak valószínűleg nem ez volt élete koncertje, de az kétségtelen, hogy egy pillanatig nem lehetett érezni ezt rajtuk, végig élvezhető és jó bulit nyomtak.
  
  Bánhatja, aki nem jött, hiszen a maga stílusában egyedülálló, és talán legjobb csapatok, valamit egy tehetséges, feltörekvő banda együttese akárkinek élvezetet nyújthatott volna!



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. április 29.
Indie ünnep Readingből: Only The Poets az A38-on (A38 Hajó - Budapest)
2025. április 30.
Első önálló bulijával érkezik hazánkba James Hype!
2025. május 1.
Colosseum: májusban ismét Budapesten a lassan 60 éves rockzenekar
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Airbourne, Asomvel
Rivers of Nihil, Cynic, Beyond Creation, Dååth
Punk legendák a Dürerben: Circle Jerks, Negative Approach és Descendents
Planet of Zeus a Dürerben
Tarja Turunen / Marko Hietala
Suffocation, Angelmaker, Fuming Mouth, Carcosa, Mélancolia
Distant az Analog Music Hallban!
Royal Republic a Barba Negrában
 kiemelt 
Halflives: májusban visszatér Budapestre a robbanékony alterrock csapat
  
Május 4-én először játszik headlinerként Budapesten az olasz-francia pop-rock formáció, a Halflives

Dave Stewart EURYTHMICS feat. Vanessa Amorossi - Summer Tour
Colosseum: májusban ismét Budapesten a lassan 60 éves rockzenekar
Jean-Michel Jarre kilenc év után tér vissza Budapestre egy látványos elektronikus utazással
Őrült feldolgozásbuli a Dürerben – jön a Me First and the Gimme Gimmes!
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 gregorian    maradandó károsodás    pentagram    engel    overload     adam sandler    wings of love    strokes    hammer barlang    nils petter molvaer    horse the band    nvyllund    gabriela cedillo    the melvins    robin hood    cancer bats    ahumado granujo    jake e. lee    men in black    danny elfman    justin sullivan    a lány és a farkas    mechanical sound empire    the sherlocks    alex kapranos  

r50
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!