hosting: Hunet
r32
  cikkekfotók        
lemezajánló [nagylemez]  2002. november 25. hétfő   11:57
nincsen hozzászólás

szerző: U. N./ Hammer Music Production
Ossian: Árnyékból a fénybe
Hammer Records

  A magyar heavy metal egyik legpatinásabb, emellett jelenleg legsikeresebb zenekara az Ossian. Legutóbbi albumuk (Titkos ünnep, 2001. szeptember) négy héten keresztül szerepelt a MAHASZ Top 40-ben, legjobb helyezése a 7. hely volt! Ez azért fontos, mert hasonló zenekar nagyon-nagyon régen nem ért el ilyen kimagasló eredményt. Az új album pedig már a megjelenését követő héten túlszárnyalta ezt az eredményt, s a MAHASZ lista 6. helyén landolt!
  
  Az Árnyékból a fénybe tehát már most felülmúlta elődje sikereit. Erre persze garanciát jelentett az is, hogy a zenekar szerte az országban teltházak előtt koncertezik, s hagyományos őszi Petőfi Csarnok-beli koncertjeik is rendre teltházasak és persze maga a lemez is. Paksi Endrének és társainak ismét sikerült olyan albumot letenni az asztalra, mely nem csak, hogy méltó az Ossian legendás nevéhez, de egyben a teljes magyar mezőnyt megelőzően jól szól. A zene most is a legjobbfajta heavy metal, a szövegek pedig ismét csak Endre józan, emberi gondolatait közvetítik, melyekkel bárki azonosulni tud, aki ezen a földön él. A CD multimédiás része tartalmazza a Tél hercegnője c. dalhoz készült videoklipet is.
  
  Felállás:
  Rubcsics Richárd - gitár, basszusgitár
  Wéber Attila - gitár, basszusgitár
  Paksi Endre - ének, vokál
  Erdélyi Krisztián - basszusgitár
  Hornyák Péter dob
  
  Dalsorrend:
  A föld fekete doboza
  Az egyetlen
  Szikrák a szélben
  A hosszú álom
  Árnyékból a fénybe
  15 perc
  Végállomás motel
  Életed filmje
  A tél hercegnője
  Őszi eső
  A valódi mátrix
  A tigris könnyei
  Ha kiszállnék
  A tél hercegnője (multimédiás videoklip)
  
  Diszkográfia:
  Acélszív (1988)
  Félre az útból! (1989)
  A Rock katonái (1990)
  Ítéletnap (1991)
  Kitörés (1992)
  1986-1992 (compilation 1992)
  Emberi dolgok (1993)
  Keresztút (1994)
  Koncert (1998)
  Az utolsó lázadó (EP 1999)
  Fémzene (1999)
  Gyújtópontban (2000)
  Titkos ünnep (2001)
  Árnyékból a fénybe (2002)



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Ossian honlap

 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Vented: Cruelty And Corruption
Drawing: Vol. 6
KabinLáz: Kihajolni Veszélyes EP
Born Again: Mesevilág
Agregator: Semmiből – A Semmin Át
Impovizatív jazztechno performansz Szipka-loops új lemeze
Frank Blackfire: Back On Fire
Megjelent a Quimby 25 éves születésnapi Aréna koncertje DVD-n
Megjelent a Tárkány Művek negyedik nagylemeze: Magyar konyha támad
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 malignancy    die hard    evile    bereményi géza    continoom    imák    ego-project    szabad európa rádió    beyond the bridge    budapest hardcore    balaton sound 2012    instant    expire    desultory    30 seconds to mars    goulasch exotica    darkfall    cadaveres    deák bill gyula    beyond    uwe boll    gurd    necrophobic    dodheimsgard    therapy?  

r50
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!