hosting: Hunet
r36
  cikkekfotók        
magazin [cd]  2009. február 3. kedd   17:39
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Ötöt tervez Lovasi


  Lovasi András, a Kispál és Kiscsillag zenekarok frontembere által 2006-ban alapított Megadó kiadó eddig négy zenekar öt lemezét jegyzi. Az alternatív finomságokra szakosodott kiadó 2009-ben öt kiadványt tervez.
  
  Saját zenekarával, a Kiscsillag zenekarral indított Lovasi a kiadói pályán, majd egy évre rá jött a hazai zenei élet egy nagy fricskája, a Zuboly és később Péterfy Bori, mely már aranylemezként írta be magát a hazai zenetörténetbe. A tavalyi évben a Pál Utcai Fiúk első két lemezét adta ki újra a Megadó
  
  Az idén Lovasi belehúz és öt kiadványt is tervez. Köztük február elején a Kiscsillag második lemezét és a ColorStar legújabb hanganyagát. Lovasi elmondta, hogy az új Kiscsillag még pörgősebb, rockandrollosabb az előzőnél, mindössze két lassú kompozícióval. Ahogy tömören megfogalmazta 13 szám, 40 perc. Lovasi régi álma is teljesült a Kiscsillag mostani felállásával: az új dobos Mihalik Ábel jelenlétével immár háromszólamú vokál hallható a lemezen, de akár a koncerteken élőben is.
  
  A Kiscsillaggal egyidőben a ColorStar legújabb cd-je is a boltokba kerül a Megadó gondozásában. Lovasi szerint egy nagyon érett anyaggal jött elő a zenekar, melynek már régóta nem jelent meg lemeze. A kiadó főembere szerint a Roam on the land című tuti sláger lesz.
  Márciusra tervezi kiadni Lovasi a Zuboly második lemezét. A zenekar Magyarország legkorszerűbb népzenei formációja, egyben a hazai zenetörténet egyik legelképesztőbb vállalkozása, most már két taggal bővült. Ez lemez bulisabb, fogyaszthatóbb mint az első, tudtuk meg a kiadótól, és Lovasi azt is elárulta, hogy sajátos feldolgozásban hallhatjuk majd a Neoton família Pago Pago című számát, Hofi Géza Lazítani című örökbecsűjét és a Kispál és a Borz Szőkitett nő című szerzeményét is.
  Ezeken kívül még két lemezt tervez a Megadó: az Erik Sumo új hanganyagának magyar mutációját adja ki, melyről Lovasi csak annyit mondott, hogy nagyon jó, és Péterfy Bori második lemeze, melynek tartalma egyelőre maradjon titok a rajongók számára.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Hat városban tartják meg a II. Halász Ferenc Országjáró Tehetségkutatót
Tavasz, muzsika, Európa
Női fókusz - Eve Arnold, Nanna Heitmann, Susan Meiselas, Inge Morath, Marilyn Silverstone
A Tatabányai Bányászati és Ipari Skanzen újjászületett!
Áprilisban rendhagyó táncházi események és új táncházak a Fonóban
Amikor a zenész tollat ragad - Tod A első regénye hamarosan magyarul is kapható lesz!
Promptmonsters.tv: Az AI-forradalom új szereplője a magyar kreatív iparban
Közel 100 nyeremény vár gazdára az idei Fülesbagoly Tehetségkutató-sorozatban
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 tankard    utolsó rapszódia    adrian brody    szalóki Ági    fajkusz    vojnits    hail of bullets    devil sold his soul    sean paul    tango underground    christopher nolan    nina hagen    rumproof    ghost iris    sanctuary    beatrice    elviszlek magammal    moon of soul    buttercup    new model army    ideas    ill nino    beyond the black    renata rosa    gravity well  

r46
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!