hosting: Hunet
img_up/1611/bannerc96814ea.gif
  cikkekfotók        
beszámoló [koncert]  2009. január 15. csütörtök   15:55
nincsen hozzászólás

szerző: ArmaGedeon
Firewind, Eldritch, Kiuas
2008. november 27. Diesel Club

  Lemaradtam a Kiuasról. Bosszantó. Mondjuk a pénzügyi világválság ennél azért bosszantóbb dolog, de amikor a bürokrácia indiszkrét bája diadalmaskodik, hogy az ember ne tudjon időben elszakadni a munkájától és ennek okán lekési a várva-várt koncertet az bizony szar ügy.
  
  A finn Kiuas szimpatikus banda. Úgy játsszák az izmos power metált, hogy nem halljuk a lánccsörgést meg a varázslók mormogását, zenéjükben mégis ott van a férfias heroizmus. Tökös macsómetál ez, mit szépítsük! Három lemezzel a hátuk mögött csak arra várnak, hogy felkarolja őket a Jósors meg az MTV, és a népek úgy vegyék a CD-iket, mint a cukrot. Persze, valahol mindegyik zenész erről álmodik éjjelente a paplan alatt, de a Kiuas valóban megérdemelné. Mert bár merítenek a tradicionális heavy metálból, csipegetnek a gonosz, setét északi muzsikákból, lefejtenek egy-egy szeletet az európai power/thrash-ből a végeredményt tekintve mégis saját hanggal rendelkeznek. Ezért bosszant, hogy lemaradtam a bulijukról. Üres perceimben sűrűn szurkálom a tűt a bürokrácia vudubábujába
  
  Amikor utoljára hallgattam Eldritch-et, akkor bizony még egyessel kezdődött az évezred. Az az idő tájt dúló progresszív metál-láz (na, mondjuk ki: Dream Theater Láz!) hatására hirtelen minden második együttes a korai Genesisre meg a Yesre kezdett hivatkozni, a számaikba az addigi három téma helyett harminchármat pakoltak, majd ez a hullám döglött hal módjára a felszínre hozott unalmas kópiabrigádokat, és így szép lassan elveszítette eredeti jelentését a progresszív kifejezés. Az Eldritch viszont más úton járt, a 98-as El Nino albumukat annak idején szanaszéjjel dicsérte a sajtó, rá is csaptam, és valóban: a helyenként igen súlyos power metalos elemekhez egyfajta modern, elektro-szimfonikus hangzást házasítottak, ami által egy izgalmas, invenciózus és innovatív (hmm) zenei világ született.
  
  Ugyan e koncertet megelőző napokban gyakrabban írtam be a YouTube-keresőbe az eldritch szót, hogy valamelyest képet kapjak a mostani ténykedésükről, de arra gondoltam, majd a buli fogja eldönteni, újfent összebarátkozunk, avagy sem. Már az első dalnál eldőlni látszott a kérdés: szürke, arctalan zene hömpölygött felém, amely igencsak híján volt a fentebb említett izgalomnak meg a két i-betűs társának. A muzsikusok lelkesek voltak, még úgyis, hogy szinte üres nézőtérnek játszottak: olyan kevesen voltunk, hogy ennyiért még az Átkosban sem oszlattak! Ám mit ér a lelkesedés, ha maga a produkció oly harmatos, mint egy kezdő megasztáros pöcse hajnalban! A hülyehajú énekes pedig úgy nézett ki, mint egy leamortizált Camoranesi, miután abbahagyta profi labdarúgó pályafutását; önmagában ez még nem volna baj, de Terence Holler valószínűleg hiányzott a Hogyan Adjuk El Magunkat A Koncerteken Frontemberként? kurzusról, mert fájdalmasan nem tudott mit kezdeni magával a színpadon. Legalább a hangja kárpótolt volna mindezért! Azonban énekteljesítménye abszolút nem volt meggyőző kettes alá, ha témánál akarunk maradni. Egyedül a Portrait lemezes The World Apart-ot és a friss korong címadóját, az Evergrey-re hajazó The Blackened Day dark metál slágert tudnám pozitívumként elkönyvelni, nem többet. Kár.
  
  A Firewindről korábban mindössze annyit tudtam, hogy egy, főként görög zsenik alkotta banda, akiket jószerével csak körüldicsérnek minden fórumon, majdhogynem felszólítva a Hammerfallt, ugyan tessék már átadni a Heavy Metal Trónját őnékik. Amikor annakidején belefüleltem egy-két dalukba, megmondom őszintén, nem értettem, mire föl e nagy lelkesedés, egy tehetséges, de meglehetősen kommersz együttest láttam csupán, nem többet. Aztán módosult vélekedésem, amint végighallgattam legutóbbi szerzeményüket, a The Premonition-t; noha még most sem gondolom, hogy ők lennének az új Maiden, de fejet hajtok a pozitív kritikák előtt. És őelőttük.
  
  Ugyanis amit ezen az estén bemutattak, az volt a nagybetűs Metál! Mind a kiállást, a tudást és a számokat tekintve majdhogynem hibátlan produkciót nyújtottak! Egyetlen negatívumként maximum azt hozhatom fel bár ez lehet ízlés kérdése , hogy a dalok egy cseppet homogénnek tűntek, legalábbis így tömény másfél órában. A The Premonition-ön is kezdő Into The Fire-rel nyitottak: a germán Brainstorm ír efféle begőzölt vadkan módjára túró power bombákat; a refrén pedig kellően dallamos, nem megy át csordavokálos tuka-tuka thrash-be (nem mintha az baj volna, ráadásul a Metallica The Thing That Should Not Be-je ugrik be, ha már). A Helloween sörmetálos vidámkodásaira emlékeztető Head Up High folytatta a sort, majd jött az ökölrázós Kill To Live, amelynek hallatán meg a legendás Vicious Rumors neve sejlett fel
  
  A hangosítás is korrekt volt, a zenészek egytől-egyig szakmájuk mesterei (mindenekelőtt Gus G. gitáros és Bob Katsionis billentyűs/másodgitáros), a nóták pedig olyan fülbemászóak, mint az a bizonyos bogár, amitől minden gyerek úgy retteg Apollo Papathanasio énekest a közelmúltban megtépázta egy jó kis torokgyulladás, ez okból lemondták néhány olaszországi koncertjüket, ám hál istennek segíthetett valami gumibogyószörp, mert ezen az estén fantasztikus formában volt! Talán nem a világ legnagyobb hangja az övé (előző nap ugyanitt Jorn Lande lépett fel, bocs!), de amit itt produkált, annak széle-hossza vérprofi volt!
  
  Aztán szép sorjában jöttek a slágerek: igen, a megadallamos Angels Forgive Me, a szinte hard rockos vokálokkal megtámogatott The Silent Code, a hammerfallos riffelésű Circle Of Life a szó jó értelmében mind kiváló Slágerek! Ezek az egyébként kliségyűjteménybe illő bombatémák éppúgy megállnák a helyüket egy stadionban, ahol tízezrek zenghetik őket, Apollóval az élén; a kérdés csupán az, hogy eljutnak-e valaha azokba az (Olümposzi, haha) magasságokba? Volt egy szenzációs instrumentális összeborulás, mentek is a hatalmas szólózások és a súlyos power metálos döngölések Továbbá a nagy ívű, szárnyaló My Loneliness és a Gary Moore Wild Frontiers dallamait szemtelenül lenyúló Mercenery Man-nel tulajdonképpen a teljes új lemezt elővezették. Persze a régebbi korongokról is szemezgettek: Till The End Of Time, Between Heaven And Hell, Falling To Pieces. A flashdances Maniac metálosított verziója sokkal kellemesebb fülbevaló, mint a szintipopos eredeti, ropta is a tisztelt publikum, élükön az Eldritch tagjaival, akik szemmel láthatóan tojtak arra, hogy lazán lemosták őket a színpadról, és azon nyomban csajozásba kezdtek
  
  Természetesen nem maradhatott el a zenészek bemutatása, aranyos volt, ahogy Gus G. az alig egyhetven magas Apollót a mennydörgés isteneként vezette elő, még akkor is, ha nyilván ezt a poént minden koncertjükön elsüti. Végezetül elmondhatom, hogy bár az Eldritch gyengécske szereplése nem tette tökéletessé az estét, de a Firewind hamar helyrerázta a dolgokat, jöttek, láttak és triumfáltak! A vudubabát pedig azt hiszem, odaadom egy kóbor kutyának



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2022. július 1.
Steel Panther, Florence Black a Barba Negra Track-ben
2022. július 3.
Piratefest: Alestorm, Vision Of Atlantis, Rumproof a Barba Negra-ban
2022. július 6.
Pet Shop Boys - Dreamworld - The Greatest hits live
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Rise Against a Budapest Parkban
My Chemical Romance a Budapest Parkban
Deftones
Korn, Deadly Apples
Iron Maiden, Shinedown, Lord Of The Lost
Red Hot Chili Peppers
Black Veil Brides a Budapest Parkban
Scorpions
 kiemelt 
Első Emelet 40, Berkes 60 - 2 az egyben – Születésnapi nagykoncert
  
Két különleges születésnap, egy este alatt! A nyolcvanas évek egyik legsikeresebb magyar zenekara, az Első Emelet éppen 40 évvel ezelőtt alakult, Berkes Gábort pedig 60

KISS - End Of The Road Tour
Pearl Jam Budapesten
Sting (My Songs), Joe Sumner a Papp László Budapest Sportarénában
Steel Panther, Florence Black a Barba Negra Track-ben
 friss hozzászólások 

Nemzetközi játszótér az MTV-vel - Kiállítás világszerte az MTV Swatch Playground alkotásaiból (1)
OneRepublic: Never Ending Summer Tour (1)
Premier: meghallgatható a Symbiosis 5 jazz zenekar bemutatkozó kislemeze (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 nevermore    lars ulrich    bérczesi    guillermo del toro    james mcavoy    the mono jacks    s dance    vidámpark    lóci    karen carroll    temple balls    shakespeare    bridge & tunnel    zakk wylde    while she sleeps    2012    katie holmes    life of agony    vono box    death to all    nicia    letz zep    borgia    mary popkids    neo fm  

img_up/1611/bannerc96814ea.gif
Copyright 2000-2022 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!