beszámoló [fesztivál]  2002. augusztus 1. csütörtök   10:16

nincsen hozzászólás

   Kilenc óra után pár perccel lépett színpadra Robert Smith vezetésével az angol csapat, akik a koncert nagyobbik részét inkább a lassabb - és időtartamukat tekintve is hosszabb - számaiknak szentelte. Ezt persze a rengeteg fanatikus rajongó díjazta leginkább, a The Cure-t kevésbé ismerők pár szám, esetleg a koncert fele táján távoztak a nézőtérről. Ez érezhető is volt a tömeg sűrűségén, voltak már sokkal többen is itt egy-egy fő koncerten. Aki viszont a végéig ott maradt, az egyáltalán nem bánta meg a szinte végig esővel kísért több mint két órát.
  
   Az együttes szinte mindegyik korszakából hallhattunk számokat, a Pornographytól a Disintegrationön és a Wishen keresztül a Bloodflowersig bezárólag. Személy szerint nagyon örültem a négy Wish számnak (Open, Trust, From the Edge of the Deep Green Sea, End), a Kiss Me, Kiss Me, Kiss Me album nyitódalának, a The Kiss-nek, no és persze a Disintegration dalainak, a Plainsongnak és a Love Songnak. 14 szám után vonultak le a színpadról, majd pár perc múlva ismét nyakukban a gitárral álltak az elázott közönség előtt.
  
   Négy dal következett a ráadásban, a Three Imaginary Boystól az A Forest-ig. Mivel éjjel 11 volt már ezek után, senki se gondolta, hogy ismét visszajönnek, de a korábbi fesztiválfellépéseikhez hasonlóan a magyar közönséget is dupla ráadással derítették jobb kedvre. Ráadásul a második visszajövetel már a mindenki által ismert slágerekből állt, itt hangzott el a már említett Love Song, majd az Inbetween Days, a Just Like Heaven és a Boys Don´t Cry. A közönség nagy ugrálással, tombolással díjazta ezeket. Eme nagyszerű zárás után kénytelenek voltunk tudomásul venni, hogy bizony a koncert itt véget ért, de az biztos, hogy felejthetetlen két és fél órát töltöttünk a nagyszínpad előtt.

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: