szerző: PjotrAlessandro Robecchi: Manu Chao - Zene és szabadság
Manu Chao nemcsak egy jó zenész, hanem egy hihetetlen figura is. Nehéz megmondani, honnan jött és tart-e egyáltalán valahová. Az egyetlen mázlink, hogy ezt az utazását végig a szemünk előtt teszi. Volt utcazenész (talán még most is az). A Mano Negra oszlopos tagjaként is elismert, de talán a Bongo Bong dala mutat mindenki számára egyértelmű iránytűként felé. A könyv segíthet abban, hogy a kultúrát és Manu Chaót megismerjük.
Részletek a könyvből:
Szeptemberhez képest (tekintve a milánói fülledt szeptembereket) furcsa idő van: süt a nap, és kék az ég. Egy busz köröz a városban, Manu az a bandájával. Mario Sala, a Virgin Manuval (és másokkal is) foglalkozó olaszországi menedzsere éppen Rómában van, hogy egyik művészvédencének promócióját vezesse, és persze váratlanul éri a hívás Milánóból: Figyelj csak, itt van Manu a bandájával, és a Dóm téren zenélnek!
Manu már csak ilyen. Ebből időnként bonyodalmak, mendemondák is születnek: zenélnek erre, zenélnek arra, talán lesz itt vagy ott egy koncertjük, de az is lehet, hogy nem.. [] A 4-es stúdióba, ahol a zenei szerkesztésnek kéne folynia, nem fér be az összes zenész. A trombiták, a hatalmas nagybőgő a szintén hatalmas nagybőgőssel, Gambittal, Manu és Tonino Carotone, a pamplonai punk, akit vendégszereplőnek hívtak erre az alkalomra. Őt egyszer meglőtték a via di Renato Carosonén, és ha mindez nem volna elég, még nagy szájjal hangoztatja is. A technikusok csodát művelnek: mikrofonokat visznek a szerkesztőségbe, a bandát egy félkörben állítják fel, a közönség pedig hitetlenkedő szerkesztőkből, tébláboló munkatársakból és néhány, az utolsó pillanatban meghívott újságíróból áll. A barátok, akiket hirtelen értesíteni tudtak, még csak most esnek be. []
És tényleg körös-körül mindenki táncol, miközben kicsit hitetlenkednek ezeken a cigányokon, akik elfoglalják a rádiót, és akik úgy veszik fel a telefont, hogy közben nem halkítják le a zenét, és akik az íróasztalra támaszkodva játszanak a gitárjukon.
A turné az Erotikánál, a negyed egyik sex shopjánál kezdődik. Szűk hely, kis színpad, a közönség mint a heringek. A következő állomás a szomszédban lévő La Cigale, melynek kicsi termében négy előadást tartanak, aztán a LElysée Montmartre és a New Moon következik, a zárókoncertnek pedig a Folies Pigalle ad otthont, ahonnan a banda tagjait a rajongók szinte a vállukon viszik ki. Nem is fér be az egész közönség, az utcán a külső kerületek rockerei, akik a Mano miatt jöttek, arra tévedt turistákkal és egyéb kíváncsiskodókkal keverednek. Tonio és Kropol, a trombitás és a harsonás bandavezérekként jönnek ki a helyiségből. Ezután az ütők jönnek, Manu pedig felmászik egy kamionra. Ez az az utcai koncert, ami szabályellenes, amit tilos megcsinálni, ami zavarja a lakókat. Valójában ez a negyed életében egy varázslatosan végződő esemény, kíséret nélkül éneklő közönséggel és a szök őkutat körbejáró trombitásokkal. A punk-musette hősei, akikről annyit hallani, két hétig itt, a kerület kellős közepén vannak. Klipet forgatnak (a szokásos Bergéronnal), és teljes hangerővel küldik az aktuális sikerszámot, a King Kong Five-ot, helyi tehetségekkel ismerkednek meg, olyan nagy öreg bárzongoristákkal, akik több ezer dalt tudnak. Egy egész negyed életét meg lehet állítani arabul énekelve egy parkoló kamion tetején.
- - - Marley egy nagy gyógyító (curandero), mindközül a legnagyobb. Az egyetlen, aki értelmet adott a szónak: world music, világzene. Az egyetlen, aki eljutott Afrikába, Amerikába és Európába. Nincs olyan hely a világon, ahol ne találnál egy Bob Marley-kazettát. Ő mindenki számára medicine man, mindig hatott rám. Mondhatjuk, hogy engem is ő gyógyított meg a Mano Negra feloszlása után. Amikor padlón voltam, és züllöttem, Bob Marley régi zenéi újra talpra állítottak. Persze nem értek egyet azzal, hogy a megoldás egy Jah. Minden tiszteletem az övé, de nem hiszem, hogy a megoldás ez lenne: Jah!
Akkor mi?
A megoldás Bob Marley.
- - -
Ünnepi hangulat a levegőben, mert eltörölték Pinochet politikai mentességét. [] Ez csak hatalmas képmutatás. Rendben, szimbolikusan fontos. De figyelem, ez csak látszat. Most, hogy kilencven éves, félig hülye, nincsenek barátai Pinochet börtönbe megy, talán. És Kissinger? Mi is ez a nagy médiafelhajtás? Mert egy kilencvenéves hentest végre elítéltek? És órákat beszélnek róla az amerikai és európai tévék. Nem furcsa ez? A kisgyerek, Elián esete, akiért Kuba versengett az USA-val, ugyanilyen dolog. Egy szappanopera! Hány gyerek él rosszabb körülmények között Dél-Amerikában, mint Elián. Ők miért nincsenek benne a híradókban? Allende szobra, Pinochet elítélése. Jó, jelképek, amik hírverést csapnak, hogy kicsit tudatosodjon a helyzet mindenkiben. Persze, ha Pinochet lennék, jól megviccelném őket »Hé! Hova mentek mindannyian? Én értetek dolgoztam. Milliónyi embert öltem meg miattatok, ti meg itt hagytok a szarban?« Ehelyett Pinochet talán ha két napot tölt majd egy négycsillagos cellában, míg a fiatalok, akik a katonai rezsim ellen harcoltak, akik küzdöttek a diktatúra ellen, börtönben vannak, 120 évre elítélve. Most harmincévesek, tíz éve börtönben vannak, tehát van még száztíz év hátra.. Mi értelme van?
- - - A zenekar: Remekül működik, igazi energiabomba, tényleg csodálatos. Mint egy új Ferrari. Először kicsit be kell járatni, óvatosan vezetni, kedvesen bánni vele. A Mano Negra a gyorsaság miatt ment tönkre, és most nem akarom ugyanezt a hibát elkövetni. Az év végén, október környékén újabb dél-amerikai turnéra indulunk. Sikerült úgy alakítanom a dolgokat, hogy ugyanazok jöjjenek velem, akik legutóbb. Így nem kellett új alkatrészeket keresnem, és azokkal helyettesítenem a jól működő gépezet darabjait. Kialakult erkölcsi rend van nálunk: én tanítok, ők tanulnak. Én vagyok a főnök, én határozom meg az irányt. Én vagyok a tanító (Soy professor), de szükségem van egy motorra, mert egyedül nem megy. Mindenki teszi a dolgát, játssza a saját zenéjét. Így senki nem mondhatja majd, hogy le kellett mondania a saját zenéjéről, mert három évig Manuhoz volt kötve. Jönnek, energiát hoznak a saját zenekaraikból, itt t anulnak, aztán a tanultakat visszaviszik a bandájukhoz. Ez tényleg egy nagyon jó csapat! Está casi perfecta (Majdnem tökéletes)
- - - A Mano Negra [riói] koncertjén szerepel Jello Biafra. Az amerikai punk guruja, a Dead Kennedys alapítója, az amerikai szituacionista baloldal feltűnő figuráinak egyike, aki a San Franciscó-i polgármester-választáson indulva azzal kampányolt, hogy az állami börtönökben golfpályákat létesítsenek, a rendőrök meg kapjanak új egyenruhát (bohócjelmezt). Manu így jellemezte Biafrát: Az emberi hülyeség minden formája elleni lázadás élő szimbóluma és nem tévedett. A koncert igazi happeninggé, népgyűléssé válik, egy csomó feldolgozást játszanak, mindet dühödten felturbózzák, átpolitizálják. Jello Biafra egy ügyes politikai szintézissel teszi fel az i-re a pontot, a kaliforniai énekes felmutat egy transzparenst, melyen hatalmas betűkkel ez áll: George Bush egy rakás szar. Jello Biafra és a Mano Negra a végső döfést a punkok között a Clash miatt népszerű szám hihetetlenül energikus feldolgozásával viszi be: az eredeti refrén helyett (I Fought the Law) a kiírt szlogent énekelve: George Bush egy rakás szar.
ISBN-978-963-06-6282-6 204 oldal Ára: 2800 Ft
Silenos Kft.-től rendelve: 2240 Ft (20% kedvezmény) + postaköltség
14:13
