hosting: Hunet


  cikkekfotók        
beszámoló [koncert]  2002. augusztus 27. kedd   17:18
nincsen hozzászólás

szerző: Podravka
Red Line Offside, Semmi Komoly, Hold X True
2002 augusztus 23, NemArt Klub

   A tavasszal nyitott NemArt Klub a kényszerű nyári szünetet követően megkezdte első teljes szezonját. Reméljük, hogy a kezdeményezésnek sikerül biztos alapokat lefektetni, nem fogy el a pénz, nem jönnek különféle hivatalok ellenőrizni, és az odalátogatók a meglévő értékekre igyekeznek vigyázni.
  
   Sajnos az első augusztusi koncert rossz előjelekkel indult. A már hetekkel hamarabb meghirdetett Hatóságilag Tilos lemezbemutatót Mikosz (basszer) illuminált állapotban történő biciklizésének balszerencsés végkifejlete miatt jó időre el kellett csúsztani. Kár, hogy az új album dalait, csak később hallhatjuk koncerten, de addig is tessék szorgalmasan tanulni az új dalok szövegeit.
  
   A másik rossz hír az volt, hogy a lengyel Inkwizicja sem tudott aznap este színpadra lépni. Így be kellett érnünk a három magyar zenekarral. Személy szerint ez nem zavart abban, hogy jól érezzem magam, inkább az tett türelmetlenné, hogy az első teljes Semmi Komoly szám tizenegykor csendült fel. Addigra már lehettünk vagy kétszázan, és mindenkin látszódott, hogy zavarja a nagy csúszás.
  
   Na, mindegy, most inkább beszéljünk a Semmi Komoly-ról. A beálláskor kiderült, hogy a kábelek nagy része felmondta a szolgálatot, így a beállás vagy jó fél óránál is tovább tartott a hibák kiküszöbölése végett. Mezőék türelmesen segédkeztek, hogy aztán elkezdjék osztani az észt. A Semmi Komoly az a fajta punk zenekar, akik nemcsak beszélnek, hanem aktívan kiállnak az álltaluk felállított értékrend mellett. Mindenhol segítenek, ahol tudnak részt vesznek minden segélykoncerten, sőt Mező (gitár-vokál) az arcába mondja a boneheadeknek is az elveit.
  
   Maga a koncert szépen lement, attól eltekintve, hogy az ének nem hallatszódott rendesen. Szerencsére a kezdeti nehézségek cseppet sem érződtek a zenekar teljesítményén.
   Kicsit begyorsultunk éjfél tájt a Hold X True-nak köszönhetően. Zenéjük maga a primitív hardcore. A primitív itt nem pejoratív jelző, hanem a zene egyszerűségére és gyökereire utal. Pörgős, gyors számok. Az éneket, ha sikerülne turbózni, akkor ez a jó úton lévő, össze szokott zenekar biztos még előrébb fog jutni.
  
   Még nem hallottam a Red Line Offside-ról, sőt még csak a nevüket sem olvastam sehol. Ez egy fekete pont ide, de ígérem bepótolom, mert amit aznap hallottam elég meggyőző volt. A zenekar felállása gitár-vokál, dob, basszer-ének és szaxi-vokál-ének. Az éjszaka legtisztábban szóló zenekarának sikerült felébresztenie a már alvók nagy részét, és jelentős mozgásra inspirálni a tisztelt egybegyűlteket. Nagyon jó punk-rock zene, emészthető szövegekkel, kiforratlan szaxofon betétekkel, élményszámbamenő női énekkel. Dinamikus előadás, amit az utolsó szám közönségben való közös éneklése, és a szaxis-énekes lány (Judit) stage-divingolása koronázott meg. A másfél éve együtt zenélő csapat igen ritkán lép fel, amit Attila (basszer-ének) USA-beli PhD tanulmányának tudhatunk be. Hát, igen a tudomány!
  
   Az érdeklődök egyébként a netről letölthetik a Red Line Offside demóját idekattintva, valamint vadászhatják a koncertjeiket.
   Igaz nem voltunk sokan, de így is remek hangulat volt a NemArtban, ahol az árak változatlanok, a minőség pedig nő.
   (Köszönöm Kicsinek a Red Line Offside infókat.)



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Red Line Offside demó

 programajánló: 
2025. december 3.
The Subways (UK) - For Eternity Tour 2025 (Dürer Kert - Budapest)
The Subways For Eternity európai turné (Dürer Kert - Budapest)
Megvan a decemberi The Subways jubileumi turnéjának két előzenekara, így teljessé vált a lineup! (Dürer Kert - Budapest)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Electric Callboy, Bury Tomorrow, Wargasm
101 Hang – Depeche Mode Special Tribute
The Necks különleges fellépése Budapesten
Aephanemer, Valhalore, Dark Oath
Parkway Drive, Thy Art Is Murder, The Amity Affliction
Halestorm, Bloodywood
Metál szimfónia a Barba Negrában - Lacuna Coil
As I Lay Dying, Deathmask, Hypermass
Niia a Dürerben
 kiemelt 
Újra összeáll a Heaven Street Seven a Budapest Parkban
  
Augusztus 8-án ismét színpadra lép a magyar alternatív könnyűzene ikonikus együttese, a Heaven Street Seven

Apparat bejelentette új albumát és európai turnéját – magyar dátum is van a listán
Clutch 30: ikonikus album ünnepe és egy masszív rock hármas a Barba Negrában
Agnostic Front visszatér Budapestre – a New York hardcore öröksége február 24-én újra felrobban a Dürerben
Lennaissance: Lenny Kravitz újraírja a saját reneszánszát Budapesten
 friss hozzászólások 

Darkest Hour (USA), Bridge To Solace, Suppression(USA), Wall Of Sleep, Casketgarden (1)
Az Arcturus Budapesten (1)
Éljen a diktatúra! – drMáriás retrospektív kiállítása a Godot Intézetben (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 alice in wonderland    k.i.z.    ingyen    hollenthon    az igazi kaland    stuck mojo    badacsony    dave lombardo    hinayana    incantation    jared leto    scar symmetry    counterparts    xerosun    saint deamon    hordes of chaos    tnt    tintin kalandjai    ad astra    die hard    thaurorod    public image ltd    végső állomás     christoph waltz    michael fassbender  

r45
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!