hosting: Hunet
r34
  cikkekfotók        
kultúra [fesztivál]  2008. december 2. kedd   10:19
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Téli fesztivál
2008. december 7-ig – Budapest

  A 2005-ben, majd 2006-ban megrendezett Intro Fesztivál örököseként a Téli Fesztivál tulajdonképpen egy, a Millenáris kezdeményezésére létrejött összehangolt kulturális akció, a kortárs művészetek néhány legfontosabb budapesti helyszínének fókuszba helyezésével. A legfrissebb kulturális termékek téli vásáraként a mai művészetek sokszínűségére, eleven és változó mivoltára kívánja felhívni a figyelmet a kortárs alkotások nem csupán egy szűk réteg számára elérhetők, hanem mindannyian találunk közöttük izgalmas csemegét.
  
  Az előzmények négy intézmény a Millenáris, az A38, a Trafó és a Műcsarnok összefogásaként születtek, mostanra viszont tovább bővült a kínálat a kortárs kultúra néhány fontos bástyájának csatlakozásával, mint a MU Színház, a Mai Manó Ház vagy a K.Petrys Ház. Emellett egy immár kultikusnak számító helyszín/program is része a fesztiválnak: a Cinetrip Sparty a Rudasban, amely az acid house 20 éves évfordulóját celebrálja ezúttal.
  
  S ha már a csemegéknél tartunk: a Millenáris kínálata a Waldeck nujazz-estjétől a Michael Manring nevével fémjelzett, különleges audiovizuális élménynek ígérkező Fractal Strings-ig terjed, a Trafóban többek közt a Compagnie 9.81 című francia új cirkusz mutatkozik be, az A38-on a tenorszaxofon-fenomén Chris Potter koncertje mellett a legkülönbözőbb stílusok kavalkádja várja a látogatókat, a MU-ban pedig egyebek közt Bodó Viktor legújabb bemutatójára kerül majd sor. De a képzőművészetek szerelmeseinek is lesz miből mazsolázni: összesen 9 kiállítás várja őket a fesztivál különböző helyszínein.
  
  Millenáris
  
  
  december 1., hétfő
  Zangla Csoma szoba
  Bonta Zoltán filmjének bemutatója
  
  Helyszín: Fogadó
  Időpont: 19.00
  
  A Himalájában megbúvó zanglai zárdában Kőrösi Csoma Sándor 1823. június 26. és 1824. október 22. között élt. A lámák egykori épületegyüttese 2008-ra a megsemmisülés szélére jutott. A nemzeti emlékhelynek is beillő építményt most magánkezdeményezésből próbálják megmenteni.
  Tanúi lehetünk, amint a szellemi örökség egykori helyszínéről és annak megóvásáról beszélnek a magyar építészek, miközben Körösi Csoma munkájának és tartózkodási helyeinek az idők távlatából új részleteire is fény derül.
  A vetítés után beszélgetésre kerül sor Bonta Zoltánnal, a film rendezőjével, Irimiás Balázs építésszel, Bethlenfalvy Géza tibetológus profeszzorral és Csetri Elek Csoma-kutatóval.
  
  A program ingyenesen látogatható!
  
  december 2., kedd
  Bernard Maseli (PL), Raphael Wressnig & Enrico Crivellaro Organ Trio (A/I/USA)
  
  Helyszín: Fogadó
  Időpont: 20.00
  
  Már eddig is számos kiváló Hammond-kombó fedezte fel magának a jazz és a blues közti területet, de napjaink egyik legvibrálóbb s legsokoldalúbb bluesgitárosa, Enrico Crivellaro és a Hammond B3-on játszó osztrák Raphael Wressnig egy lépéssel tovább mennek, s a régi és új, a hagyományos és a modern zene közti határokat is fel akarják térképezni.
  Bernard Maseli, Európa első számú lengyel vibrafonosa mint egy egyszemélyes bigband teszi teljessé és felejthetetlenné ezt az estét.
  Támogató: Lengyel Intézet
  
  Jegyár: 1500/2000 Ft
  
  december 3., szerda
  Kovásznai György: Habfürdő - színes trükkfilm szívdobbanásra, 1979
  Zeneszerző: Másik János, Dramaturg: Molnár Gál Péter
  
  Helyszín: D előadó
  Időpont: 18.00
  
  A magyar filmtörténet e remeke mind animációs technikájában, mind témájában kísérletező, nyitott szellemiségű mű. A történet mögött kirajzolódik a magyar társadalom 70-es évekbeli szociográfiája. Szó esik a nemi szerepek árnyalt felvázolásáról és a különböző társadalmi rétegek közötti konfliktusról is. A film ugyanakkor szókimondóan beszél a fiatalok egzisztenciateremtésének nehézségeiről és a fridzsider-kommunizmus fogyasztói magatartásáról.
  
  A program ingyenesen látogatható!
  
  december 2., kedd
  Budapesti körút
  Válogatás a Balázs Béla Stúdió animációs kísérleti filmjeiből
  
  Helyszín: D előadó
  Időpont: 18.00
  
  A válogatás ízelítőt ad a 60-as és 70-es évek műfajok közötti integrációs elképzeléseiről, a heterogén vizuális alkotás iránti nyitottságról, valamint mindezt egy tematikus kapcsolat is összeköti, ez pedig a Budapesti körutazás a 60-as évektől.
  A program ingyenesen látogatható!
  
  december 3., szerda
  Bognár Szilvia és Zenekara: Semmicske énekek
  lemezbemutató koncert
  Vendégek: Herczku Ágnes, Szalóki Ági
  
  Helyszín: Fogadó
  Időpont: 20.00
  
  Bognár Szilvia második szólóalbuma filozofikus gondolatokkal teli: a barátság fontosságáról, a rokonság dicséretéről és a szerelem ezerarcúságáról szól. Kicsit légiesebb, talán elvonatkoztatottabb, szubjektívebb leképezése az egykori hagyományos paraszti kultúrának, de ugyanazon értékeket kívánja közvetíteni. Ezúttal a magyar mellett bolgár, csuvas és cseremisz dalok is szerepelnek a repertoárban, utóbbiak Berecz András, illetve Weöres Sándor műfordításában. A produkció egyszerre hagyományőrző és modern, hangvétele új irányt mutat a magyar népzene iránt elkötelezetteknek.
  
  Bognár Szilvia: ének | Bede Péter: szaxofon, furulya | Gyulai Csaba: ütőhangszerek | Pál István Szalonna: hegedű | Gerzson János: oud, gitár, koboz | Rácz Krisztián: gitár | Thurnay Balázs: bolgár kaval, furulya
  Zeneszerző: Kovács Zoltán: nagybőgő, basszusgitár
  
  Jegyár: 1500/2000 Ft
  
  december 4., csütörtök
  Raiffeisen Jazz Klub A jazz 10 arca
  Lukács Miklós Quintet
  
  Helyszín: Fogadó
  Időpont: 20.00
  
  A Lukács Miklós Quintet olyan világjazzt játszó zenekar, amely a modernséget a különböző gyökerű hangszeres játékok közti kommunikáció lehetőségében méri. Lukács Miklós arra kötelezte magát, hogy a cimbalomnak a jazz keretei között találja meg a helyét. A cimbalom a magyar cigányzene egyik definitív hangszere, de eredete perzsa gyökerekhez nyúlik vissza. A zenekar alapvetése az, hogy a hangszer gazdag földrajzi örökségét tükrözze szerzeményeinek szerkezetében, hangszerelésében. Ugyanakkor az egzotikus stílus mégis organikusan épül a magyarországi rögtönzött kortárs zene kontextusába.
  
  Lukács Miklós cimbalom | Bacsó Kristóf szaxofon | Szandai Mátyás bőgő | Dés András ütőhangszerek | Szalai Péter tabla
  
  Jegyár: 1000/1200 Ft
  
  december 4., csütörtök
  Misero Prospero Project: Matrushka
  Bemutató
  
  Helyszín: Teátrum
  Időpont: 20.00
  
  A Matruska a színházi dramaturgia és a tánc formanyelvének ötvözésével a nőiség problematikáját járja körül. Három kiváló táncos mutatja meg nekünk a Nőt, aki elmerül saját identitásának keresésében, miközben egyénisége szétszakad. Ennek a belső odüsszeiának a különböző stációi töredékszerűen jelenítődnek meg, amelyet gyakran a humor ellenpontoz friss és spontán jelleget kölcsönözve a történéseknek. Az előadás egyben szabad utat kínál a különböző nézői olvasatoknak: nyitott, töredezett szerkezete érzeteket, ötleteket ébreszt, amelyeket a néző továbbgondolhat.
  
  Koreográfus: Daniela H. Faith | Rendező: Carlos Rodero | Dramaturg: Duró Gábor Szereplők: Horváth Andy, Nina Umniakov, Daniela H. Faith | Asszisztens: Rátz Nóra | Gyártásvezető: Jakab Judit | Díszlet és jelmezek: Nagy Viktória | Világítás: Kovács István
  
  Jegyár: 1500/1800 Ft
  
  december 5., péntek
  Zene és Irodalom-sorozat
  Szőke Szabolcs: Jeles András és Omar Khajjam feldolgozások
  
  Helyszín: Fogadó Pódium
  Időpont: 20.00
  
  A koncert első részében elhangzó dalok Jeles András Egy idióta zöngeményei címmel megjelent szövegeire épülnek. A zenék Jeles András és a Hólyagcirkusz Társulat közös produkciójához készültek, amelyet Kedves ismerősök címmel mutattak be.
  A második részben a perzsa költő, Omar Khajjam: Rubaiyat dalok című csodálatos, rövid négysoros szövegeire épülő kompozíciókat egészíti ki néhány instrumentális darab, valamint elhangzik három dal a Weöres Sándor által fordított Dzsajadéva Gíta Govindából.
  
  Szalai Péter: tabla, ütős hangszerek | Szőke Szabolcs: gadulka, sarangi, kalimba, sansula, aquaphone | Tóth Evelin: ének, sansa, marimbula, harmónium | Eszes Fruzsina: cselló, ének | Lukin Zsuzsa: ének
  
  Jegyár: 1000/1200 Ft
  
  december 5., péntek
  Fractal Strings (USA/D/H)
  Michael Manring, Claus Boesser Ferrari, Szabó Sándor, Major Balázs
  
  Helyszín: Teátrum
  Időpont: 20.00
  
  A kizárólag erre a koncertre összeálló nemzetközi csapat tagjainak mindegyike utánozhatatlan egyéniségéről ismert. Zenéjükben modern ritmusokba csomagolt, a jövőt idéző elektronikus atmoszférikus loopokat, a tér kiszámíthatatlan pontján megjelenő dallamokat, meghökkentő ritmus- és harmóniaszöveteket hallhatunk izgalmas kontrasztokkal, ahol a kelet a nyugattal, az ősiség az újjal, a múlt a jövővel ér össze. A közönség pedig egy 8 csatornás surround-hangtérben helyezkedik el, a hangzás epicentrumában foglal helyet. A látványt 3 videokivetítő és különleges fénytechnika fogja biztosítani.
  
  Michael Manring: basszusgitárok (USA) | Claus Boesser-Ferrari: gitárok (D) | Szabó Sándor: 6 és 12 húros bariton gitárok, 21 húros guzheng, 24 húros kétnyakú lant (H) | Major Balázs: dobok és ütőhangszerek (H) |Vizualizáció: Megyei Fixelem László (H)
  
  Jegyár: 2500/3500 Ft
  
  december 6., szombat
  Mikulás-napi gyerekprogram
  
  Helyszín: Fogadó
  Időpont: 10.0013.00
  
  10.0013.00 Apró csodák kicsiny kertje
  Amit készíthetsz: Mikulás gyöngyből, téli ablakdíszek a szobádba, ujjbábú: mikulás és barátai, Rudolf-varrás
  10.0011.00 Ajándék a Mikulásnak Törpördög és Tinitündér-Tánc-Tanoda bemutatója
  Ez alkalommal mi is megajándékozzuk a Mikulást, a gyerekeké a színpad. A tánctanoda gyerekszereplői művészi torna, klasszikus balett és jazz balett bemutatót tartanak.
  11.0012.00 Jön a Mikulás!
  12.0013.00 Ajándék a Mikulásnak Törpördög és Tinitündér-TáncTanoda bemutatója
  
  Jegyárak: Gyerekjegy: 500 Ft | Felnőttjegy: 700 Ft | Családi jegy: 1800 Ft
  
  december 6., szombat
  The London Community Gospel Choir (UK)
  
  Helyszín: Teátrum
  Időpont: 20.00
  
  A goszpelek egyedülálló vonzereje az éneklés öröméből, a rögtönzésekkel tarkított előadói szabadságból és a közös ünneplés boldogságából fakad. A London Community Gospel Choirt 1982-ben Bazil Made tiszteletes alapította, több száz koncertet és tíz remek lemezt adtak ki azóta. Zenéjük nehezen besorolható: hangzásában ott vannak a funk elemei, a dalok lüktetésében a swing, erejében a rhythm´n´blues, valamint alapjukban a néger spirituálék hagyományos soul gyökerei. Olyan sztárokkal léptek fel együtt, mint például George Michael, Sting, Sir Elton John, P-Diddy, Mariah Carey, Beautiful South, Phats & Small, Gary Barlow, Diana Ross, Sir Paul McCartney, Westlife, Celine Dion vagy Tina Turner.
  
  Jegyár: 4500/5000 Ft
  
  2009. január 18-ig
  Hommage á Kovásznai
  Animáció a képzőművészet és a film határterületén
  
  Helyszín: C épület, Pixel Galéria
  Kurátor: Iványi-Bitter Brigitta
  Megtekinthető: kedd-péntek: 9.0017.00, szombat-vasárnap: 10.0018.00
  
  Akad-e még harminc animátor, aki akár élete árán is vállalja, hogy kitör a létbe? teszi fel a kérdést Szülőföld Animáció című esszéjében (1982) Kovásznai György (19311983), a magyar képző- és animációs művészet negyedszázada elhunyt kimagasló tehetsége. Kovásznai a volt rendszer egyik legendásan szabad, kísérletező szellemiségű művészeként él tovább. Miben áll e rejtélyes alkotói szabadság? A kiállításon olyan művészek szerepelnek, akik az animációt e kísérletező, autonóm szellemben folytatják a képzőművészeti és a filmes műfajok határterületén, távol a Disney és a Pixar világától.
  
  Kiállító művészek: Orosz István| Waliczky Tamás | Gacs Réka | Háy Ágnes | Csontó Lajos | Nemes Csaba | Péterffy Zsófia | Magyarósi Éva | Patrovits Tamás | Rutkai Bori | Hegedűs 2 László | Csáki László | Pálfi Szabolcs | Ducki Tomek | Milorad Krstic.
  
  A kiállítás megtekintése díjtalan!
  
  MU SZÍNHÁZ
  
  december 23., keddszerda
  Kosztolányi Dezső Színház (Szabadka)
  Sergi Belbel: VÉR
  Mindent elöntő diverzív illumináció
  Magyarországi bemutató
  
  Helyszín: MU Színház
  Időpont: 20.00
  Jegyár: 1500 Ft, diákjegy:1000 Ft
  
  Ismeretlen terrorista csoport elrabolja és megcsonkítja egy magas rangú politikus feleségét. Mindazok, akik akarva-akaratlanul a tragédia szereplőivé válnak, mint súlyos terhet viszik tovább a brutalitással való találkozás emlékét. Idő: ma, hely: bárhol a nyugati világban.
  Sergi Belbel katalán drámaíró 1997-es darabja balladai sűrűségű történet az erőszak természetéről és a nyugati civilizáció feloldhatatlan belső feszültségeiről.
  
  Nő: Erdély Andrea | Férfi, Félénk férfi: Mészáros Árpád | Kisfiú, Az eltévedt kisfiú: Mikes Imre Elek | Fiatal nő, Fiatal csomagkihordólány: Béres Márta | Fiú, Rendőr, Férj: Mészáros Gábor | Lány, Rendőrnő, Szerető: Crnkovity Gabriella
  
  Dramaturg: Ari-Nagy Barbara |Zene: Zságer-Varga Ákos | Díszlet-jelmez: Bujdosó Nóra | Rendező: Keszég László
  
  december 56., péntekszombat
  Kovács Gerzson Péter / TranzDanz:
  Örök élet termékek
  
  Helyszín: MU Színház
  Időpont: 20.00
  Jegyár: 1500 Ft, diákjegy:1000 Ft
  
  Kovács Gerzson Péter legújabb darabjában azokat a lét-stratégiákat keresi, teszteli, vizsgálja, amelyek nem csak az aranykor túlélésének, de alakításának esélyét is kínálják. A kor ajánlata az új végtelenség: a kiterjedés nélküli idő, ahol nincs se múlt, se jövő, csak az intenzív pillanatban megtestesülő most!
  
  Koreográfus, látványtervező: Kovács Gerzson Péter | Táncosok: Kántor Kata, Venekei Marianna, Gera Anita, ifj. Zsuráfszki Zoltán, Debreczeni Márton | Zene: Csodafarkas | Jelmez: Szűcs Edit | Technikai munkatárs: Payer Ferenc
  
  ERNST MÚZEUM
  
  december 14-ig
  Overcoming
  az Opening Hours/Nyitva tartási idő c. projekt nemzetközi együttműködés keretében
  
  Helyszín: Ernst Múzeum
  Megtekinthető: hétfő kivételével minden nap 11.00-19.00
  Jegyár: 600 Ft; kedvezményes jegy: 300 Ft
  
  A négy videóinstallációból álló kiállítás a történelmi krízis pillanataira koncentrál. Azokra a helyzetekre, amikor egyének és/vagy csoportok megfosztatnak alapvető jogaiktól, amikor egy rendszer összeomlásával, illetve átalakulásával járó áttekinthetetlen és ellenőrizhetetlen folyamatban a személyes és kollektív-társadalmi tapasztalatok átfedődnek vagy teljesen egybeolvadnak.
  
  Kiállító művészek: Manon de Boer | Jesper Just | Pia Rönicke / Zeynel Abidin Kzlyaprak | Hito Steyerl
  Kurátorok: U-TURN Quadrennial for Contemporary Art (Copenhagen): Solvej Helweg Ovesen, Charlotte Bagger Brandt, Judith Schwarzbart
  
  Előadások A Producerek c. workshop-hoz kapcsolódóan
  
  Az OVERCOMING kiállítást kísérő programok mellett egy fiatal kurátorok részére megrendezett három napos workshopot/kurzust és egy, a szélesebb közönség számára nyitott előadássorozat is indul. A kurzus a művészeti és kurátori produkció elmúlt 20-30 évének történetét, konceptuális és gazdasági kereteinek változásait követi végig.
  
  december 1. hétfő 18 óra
  Diana BALDON, független kurátor (Bécs), művészeti író
  
  december 2. kedd, 18 óra
  ERŐSS Nikolett, kurátor, a Trafó Galéria (Budapest) vezetője
  HEGYI Dóra, kurátor, a tranzit.hu igazgatója, a Periferic 8 Biennial of Contemporary Art (Iaşi) kurátora
  
  december 3. szerda, 18 óra
  Ana DEVIC, kurátor, a WHW kurátori csoport (Zágráb) tagja
  
  A kurzussal és az előadásokkal kapcsolatos információ:
  Páldi Lívia kurátor lpaldi@mucsarnok.hu
  Zsömbör Kriszta program asszisztens krisztina.zsombor@chello.hu
  
  MŰCSARNOK
  
  december 39.
  Föld-Rajz
  Adj energiát, hogy tovább forogjon a Föld!
  Kiállítás a Műcsarnok és a csepeli Nagy Imre ÁMK Alapfokú Művészeti Iskola által kiírt pályázat legjobbnak ítélt munkáiból
  
  Helyszín: Műcsarnok / Menü Pont galéria
  Megnyitó: 2008. december 2., kedd, 17 óra
  Megtekinthető: kedd-szerda, péntek-vasárnap: 10.00-18.00; csütörtök: 12.00-20.00; hétfőn zárva
  
  A Műcsarnok és a csepeli Nagy Imre ÁMK Alapfokú Művészeti Iskola 2008 nyarán közös képzőművészeti pályázatot hirdetett 7-14 éves gyerekek számára. A pályázatra előzetes számításainkat túlszárnyalva közel 300 pályamű érkezett vidékről és Budapestről. Egy kiállítás mindazoknak, akiket érdekel a gyermeki kreativitás, foglalkoztat a környezetvédelem és kíváncsi e kettő találkozására.
  
  A pályázat Szabics Ágnes képzőművész, múzeumpedagógus kezdeményezésére jött létre.
  A pályázat szakmai támogatója: az Energia Klub Környezetvédelmi Egyesület
  
  K. PETRYS HÁZ GALÉRIA
  
  december 7-ig
  Ádám Zoltán festményei és metszetei
  
  Megtekinthető: előzetes bejelentkezéssel (tel: 20/470 9993, 267 4491)
  A kiállítás díjtalanul megtekinthető!
  
  Minden foglalkoztat, ami eddig a háttérbe szorult. Az esetlegesség, a véletlen, az aleatória fogalma. A zeneiség és a kép ritmusa. A hibák bárgyúsága. A képek szerkezetének érzelmi megmozdítása. A munkafolyamat metamorfózisa. A tematikai bizonytalanságok. A szabadság érzetének előhívása. A lehangoló melankólia. mondja a kiállításról, amely előzetes időpontegyeztetéssel november 12-től december 7-ig tekinthető meg.
  
  A Képzőművészeti Főiskola festő szakán végzett Ádám Zoltán (1984) az Újlak csoport egyik alapító tagja volt , Munkácsy-díjas művész, a Pécsi Tudományegyetem Művészeti karán tanít.
  
  MAGYAR FOTOGRÁFUSOK HÁZA MAI MANÓ HÁZ
  
  2009. január 4-ig
  Kiállítások a Reneszánsz Év 2008 keretében
  
  A tárlatok megtekinthetők minden hétköznap 1419 óra között, hétvégén 1119 óra között
  Jegyár: 700 Ft; kedvezményes jegy: 300 Ft
  
  A Camera obscura kortárs sötét szobák
  
  A kiállítás a Mai Manó Ház által meghirdetett Camera Obscura fotópályázatra beérkezett műveket mutatja be. Láthatóak a cserhátszentiváni Kicsivilág Fotográfiai Alkotótábor munkái is.
  
  Képmutogatók 2. A látás kultúrtörténete
  Kolta Magdolna (1958-2005) emlékére
  
  A kiállítás a szem, a látás törvényeivel, a fénytan megértését szolgáló eszközökkel, a camera obscurával foglalkozik, a vetítés laterna magicától a mesediavetítőig terjedő életrajzával, a legkülönbözőbb mozgásimitációkkal, a térélmény képi imitációjával, a transzparens képek nyújtotta különleges hatásokkal.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Hiánypótló ritkaságok és műfajteremtő zenészek a negyedik Liszt Ünnep első programjai közt
Ötödik alkalommal rendezik meg Budapesten a Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűversenyt
Kuriózumok a Főapátsági orgonahangverseny-sorozaton Pannonhalmán a Bazilika800 emlékévben
Mi komolyan vesszük a könnyűzenét is - Áprilisban jazzel folytatódik a Semmi komoly, ősztől pedig új helyszínre is költözik
Európa egyik legjobbja Pannonhalmán – Nagyböjti koncertsorozat a Capella Savariával
Elfajzott művészet II.
Ritkán játszott hegedűversenyt szólaltat meg Kokas Katalin a Danubia Zenekarral
Szervátiusz Jenő-díjasok 2003-2013.
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 shadowside    house of pain    alight    imák    kung fu panda 2    a gyűrűk ura    tour 2012    bryan adams    george lucas    progness    whocares    anna& the barbies    álomháború    jetsam    the panic broadcast    a dilemma    carnifex    charrie    dalai láma    the devil came on horseback    matthew macfadyen    the toy dolls    melechesh    beszámolót erről    five finger death punch  

r42
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!