hosting: Hunet
r40
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2008. november 27. csütörtök   11:49
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Sear Bliss 15 éves jubileumi koncert az Avalonban
2008. november 29. Avalon Club - Budapest

  A Sear Bliss nagyszabású 15 éves jubileumi koncertje 2008. november 29-én kerül megrendezésre. Az est legnagyobb különlegességét az adja, hogy a jelenlegi felállás mellett 11 év után ismét színpadra áll a zenekar eredeti felállása, azaz Barbarics János, Csejtei Csaba, Csejtei Zoltán, Nagy András, Szücs Gergely és Winter, akik egy igazi meglepetéssel is készülnek. Néhány demós, illetve első lemezes dal mellett ugyanis előadnak egy olyan számot is, ami a második lemezen kapott volna helyet, de a zenekar kettészakadása miatt sosem jelent meg.
  
  Nem volt könnyű összehozni ezt a dolgot, hiszen 1997-ben játszott utoljára együtt ez a felállás mesélt a dologról Nagy András. Konkrétan a Mardukkal közös Európa turné után szakadt ketté a csapat, mindössze 15 koncerttel a hátunk mögött (ráadásul ebből 10 külföldön). Azt hiszem, sokan egyetértenek abban, hogy elég meghatározó dolgokat tett le akkoriban az asztalra ez a hat ember és olyan lezáratlanul lett vége annak az érának, hogy úgy gondoltuk a 15 éves jubileum méltó ünneplése lenne, ha ismét színpadra állnánk és eljátszanánk néhány régi dalt. Ez számunkra is különleges élmény lesz. Természetesen az összes albumunkról fogunk játszani dalokat, így adva képet a SB teljes eddigi pályafutásáról. Az eseményről egyébként felvétel is készül, ami majd egy DVD formájában fog megjelenni. A koncert este 10 órakor kezdődik.
  
  Kapunyitás: 20:00



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Sear Bliss

Avalon

 programajánló: 
2025. május 14.
Manu Lanvin & The Devil Blues
Blues, booze & rock ’n’ roll – Manu Lanvin koncert Budapesten
2025. május 15.
Combichrist: májusban Budapesten a négy zenekaros dark industrial metal fesztivál
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Duplázik az Elefánt a Kobuciban – június 13-14-én rendesen berúgják a nyár ajtaját
Decapitated, Cryptopsy, Warbringer, Carnation a Dürer Kertben
Sacred: itt a Parkway Drive legújabb dala!
The Alchemist, Wavy és Jazzbois július 27-én a Budapest Parkban
Arena: 30 éves turnén érkezik ismét az angol neo-progresszív csapat
Budapesten a blues legújabb üdvöskéi: The Cinelli Brothers
Say Hello To The Hits – Lionel Richie összes nagy dala élőben az MVM Dome-ban!
Egy este, amit nem lehet végigülni – Son Mieux a Turbinában
Fedezd fel Nick Mulvey varázslatos világát
Májusban jön Caliban, In Hearts Wake, Cabal és Assemble the Chariots a Dürer Kertbe
 kiemelt 
Duplázik az Elefánt a Kobuciban – június 13-14-én rendesen berúgják a nyár ajtaját
  
Június közepén a Kobuci Kertben tartja 2025 nyarának “egyetlen” szabadtéri klubkoncertjét az Elefánt – méghozzá két estén át, két különböző műsorral és vendégzenekarral, illetve ritkán játszott dalokkal készülnek

Decapitated, Cryptopsy, Warbringer, Carnation a Dürer Kertben
The Alchemist, Wavy és Jazzbois július 27-én a Budapest Parkban
Budapesten a blues legújabb üdvöskéi: The Cinelli Brothers
Say Hello To The Hits – Lionel Richie összes nagy dala élőben az MVM Dome-ban!
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 cattle decapitation    jack    christina aguilera    dürer    szerelem    pet shop boys    the limousines    cool head klan    carpathian forest    cillian murphy    to the nines    anna& the barbies    helena bonham carter    keep north    powerfest    omen    shapat terror    tank    reason-x    samiam    killswitch engage    emma thompson    midriff    limp bizkit    biters  

r47
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!