hosting: Hunet
r35
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2008. november 25. kedd   14:42
nincsen hozzászólás

szerző: Eugene
Kispál és a Borz turnényitány
2008. november 28., Győr - Págisz ÁMK

  Akárhogy nézzük, Magyarország egyik vezető popzenekara a Kispál és a Borz. Ne akadjunk fenn a pop jelzőn, más nyelven alternatívnak már korántsem neveznék őket, csak magyarul. Velük kapcsolatban már úgyis csak a tulajdonnév lehet stílushatározó, az pedig úgy szerepel a köztudatban, hogy kispálos: a jellegzetes hangzás, amit az ifjú zenekar alapítók már megkerülhetetlen viszonyítási pontnak tekintenek. A zenészek és közönségük tavaly már a második eltelt évtizedet ünnepelték. A zenekar az első lemez megjelenése óta áll a hazai alternatív zenei élet középpontjában, bár ők maguk azt mondják, nem ők tehetnek róla, hogy Magyarországon az igényes popzenét nevezik alternatívnak. Sikerükben óriási szerepe van Lovasi András finom, hol szarkasztikus, hol patetikus, a szürrealitással finoman kacérkodó szövegeinek. A Kispál és a Borz muzsikájában a korai Police hatása éppúgy felfedezhető, mint David Bowie-é, de a tagok mindebből jellegzetesen egyéni világot gyúrtak össze. Tomboló sikerű, teltházas turnéik, lemezfelvételeik és egyéb projektjeik mellett arra is jut idejük, hogy filmekben működjenek közre, a Csinibabától Jancsó Miklós legutóbbi munkájáig. 2006 szeptemberében a Sláger Rádió és az Origo közös Álomsláger szavazásán, melynek célja minden idők kedvenc magyar slágerének kiválasztása volt, az együttes Ha az életben című dala a 3. helyezett lett. A Kispál jelenség lett, szövegeiket még az idősebbek is gyakran idézik, fiatalabb rajongóik pedig akkor születtek, amikor az első lemezük megjelent. A tavaly 20 éves szülinapját dupla cd-vel ünneplő zenekart legutóbb egy éve hallhatták a győri rajongók. Most városunkban a PÁGISZ ÁMK-ban kezdik őszi koncertturnéjukat.
  Előzenekaruk a mosonmagyaróvári Anonym Project lesz, akik már nem ismeretlenek a győri közönségnek, hiszen tavasszal a 30Y előzenekara voltak, és állítólag hosszabb távú együttműködés is kilátásban van a két zenekar között. Októberben a második helyezést és számos díjat hoztak el a PÁGISZ-ban megrendezett, és a PANKKK által támogatott, már országos is jegyzett AlteRock Tetségkutató Fesztiválról. Nemrég koncertet adtak az Egyetemi Csarnokban megrendezett 24 órás Regionális Középiskolai Vetélkedő egyik sztárvendégeként. Zenéjükre jellemző az alternatív és punk-rock stílusok egyedi és magas szintű ötvözése és az érzékenyen hasító ének, karcos, szókimondó szövegekkel. Rendkívül dinamikus, energikus hangzásuk, szuggesztív előadásmódjuk a Kispál rajongók lábait is biztosan bemelegíti majd. Jelenleg második lemezüket készítik, az első pedig továbbra is ingyenesen letölthető a honlapjukról, illetve az időben érkezők a koncert előtt ajándék cd-ket kapnak!
  
  További infok a mellékelt linkeken találhatóak, jegyek elővételben pedig a BAHIÁ-ban, a HÍD-ban és a McDonalds CD boltban kaphatók 1800 Ft-os áron, a koncert napján a helyszínen 19.00h-tól pedig 2100 Ft-ért.
  
  Kezdés: 20 óra



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

A Kispál és a Borz oldala

Az Anonym Project oldala

 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
Sting újra Budapesten
Sok év kihagyás után visszatér Magyarországra a Tinariwen
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
A Toy Dolls, a Stratovarius és a Korpiklaani is Alsóörsön bulizik augusztusban
Március végén érkezik az U.D.O.
Lendületes heavy metal vendégzenekarral érkezik a Lordi
Huszadik évfordulóját ünnepli Parov Stelar a Budapest Parkban
Sting Budapesten- Egy újabb felejthetetlen koncert a Budapest Arénában
Cattle Decapitation: négyzenekaros brigád élén érkezik az amerikai deathgrind csapat
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 egek ura    banco de gaia    svart crown    hypocrisy    contraband    tranker kata    chaos of disorder    pain of salvation    lizzy borden    space battleship yamato    pain    a kétballábas banda    laurence fishburne    asian dub foundation    fates warning    fueled by fire    zorán    life as we know it    ulver    kanalas éva    hanna    the bulletmonks    stain the canvas    emilrulez    my chemical romance  

r50
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!