beszámoló [koncert] 2008. november 21. péntek 15:57
nincsen hozzászólás
szerző: BarnaAnathema, Demians, Angertea 2008. október 29., Budapest, Avalon Club
Már több ízben bebizonyosodott, hogy a Cavanagh fivérek (főleg Danny) mennyire szeretik Magyarországot. Erre utalnak a sűrű látogatásaik, amelyek az utóbbi időben főként Danny Cavanagh szólókoncertjeiben nyilvánultak meg. A 2008-as év azonban viszonylag hosszú idő után elhozta az anyazenekar, az Anathema magyar látogatását is. Méghozzá két alkalommal, ugyanis a szeptemberi székesfehérvári FEZEN fesztivál után Budapesten is köszönthettük őket ezen az október végi szerda estén. Az Avalon klubban megrendezett koncerten két előzenekar is játszott: a francia Demians és a magyar Angertea.
Az Angertea a ritka látványnak számító, szinte teltházas Avalon klub közönségének prezentálhatta egyéni muzsikáját. A trióban zenélő banda 1996-ban alakult, és két nagylemezzel büszkélkedhet. Zenéjüket elég nehéz körülírni egyéni stílusa miatt, de hatásokként fel lehet fedezni a Tool hasonlóság mellett stoneres, ízes riffeket, Panterás zúzdákat és pszichedelikus elszállásokat is. Ez a rétegzett muzsika kellemes hallgatnivalót eredményezett, azonban a lemezek ismeretének hiányában nem volt túl egyszerű befogadni a tekergőző dalfolyamot. Néhol erősebb lehetne a több rétegből felépülő dalok részei között az összetartó erő, a kerekebb számok érdekében. Mihály Gergely énekes/gitáros többnyire tényleg poénos hozzászólásait pedig lehet szeretni, vagy sem, a közönséggel kiválóan tartotta a kapcsolatot. A hangzásban és a hangszeres játékban sem lehetett kivetnivalót találni, így egy remek fellépéssel kezdődött az este.
A francia Demians koncertjét láthatóan sokan várták a tisztelt publikum soraiból, bár személy szerint nem ismerem behatóbban a munkásságukat. Csigaevő barátaink érzelmes, slágeres dark rock-ot játszanak, amellyel a sötét csipkés darkos leányzók szívét igyekeznek meghódítani. Nos, ezen céljukat itt is elérték, de én határozottan unatkoztam koncertjük alatt. Mert a finoman megdizájnolt külső ugyanolyan trendi belsőt takart a zene tekintetében. A progressziv zenei rész minimális volt, ellenben a divatos sláger-rock (pl. Creed) annál nagyobb részt tett ki. A maga nemében persze nem volt rossz a produkció, profin eljátszották, amit kellett, és úgy, ahogy kellett, csak hát ez a típusú muzsika nem áll közel a szívemhez. Steven Wilson (Porcupine Tree) biztosan nem hiába dícsérte a Building An Empire címmel ellátott Demians debütalbumot, de nekem ezen 40 perces koncert alapján nem jött át a banda állítólagos zsenialitása.
És ezután jött a várva-várt Anathema. Vagyis csak jött volna, ugyanis az elektromos árammal adódó problémák miatt majd egy órás várakozásra lett kárhoztatva a tekintélyes méretű nézőközönség. Közben Danny vígan iszogatott és beszélgetett a mellettem lévő kényelmes kanapén, majd lassan leperegtek a várakozás szemhélyaimra ólomsúllyal nehezedő, álmosító percei. Az áram problémák megoldódása után tényleg elkezdődött a koncert, ami bizony megérte a hosszú várakozást. Az Anathema ismét egy nagyon hangulatos, szívet, lelket megindító fellépést produkált. A majd két órás produkcióban régi és új szerzemények egyaránt elhangzottak a liverpooli úriemberek közvetítésében. Vincent és Danny együtt élt a muzsikával, hangszeres tudásuk mellett előadókészségük és vezéregyéniségük is jelesre vizsgázott. Természetesen Les Smith szintis, John Douglas dobos és Jamie Cavanagh basszer játékára sem lehetett panasz, ők is kivették a részüket a kiváló zene élmény megteremtéséből. Vinny a kissé flegma hozzáállása mellett a számok közben azért megeresztett pár mókás hozzászólást, no meg a közönség is kitett magáért a hangos tapsolással és együtténekléssel. Ugyan néhány hőzöngő, lökdösődő, kurjongató részeg rajongó igyekezett mások meghitt hangulatát tönkretenni, de tőlük eltávolódva megszűnt ez a zavaró körülmény. Még a hangzásra lehet apróbb panaszt tenni, mely ugyan korrekt volt, de bőven lehetett volna még csiszolni rajta. Az eljátszott számokat tekintve nagyjából kiszámítható setlist-et kaptunk, majdnem az összes kötelező szám terítékre került. Ugyan számomra érthetelen okból pont az egyik legjobb daluknak számító A Dying Wish maradt ki, de ezért kárpótolt a többi gyönyörű szám. A készülő új lemezről is játszottak két dalt, mégpedig a myspace oldalukon is hallható Angels Walk Among Us-t és az A Simple Mistake-et. A legutolsó nagylemezükről, a 2003-as A Natural Disaster-ről a Closer, a Flying és a Danny gyönyőrű egyszemélyes előadásában hallható Are You There? hangzott el. Volt még Deep, Empty, Hope, Judgement, Angelica, One Last Goodbye, Far Away, a budapesti hajléktalanoknak ajánlott Anyone, Anywhere, Shroud Of False, Temporary Peace, Panic, Lost Control, Regret, az első lemezes Sleepless és a koncertet záró Fragile Dreams. Szóval majdnem minden, kivéve a hiányolt The Silent Enigma albumos nóta. Tehát egy majdnem két órás, szokásosan magas színvonalú Anathema koncertet kaptunk, azonban az apró zavaró körülmények és az Anathema koncerteken szokásosnál kicsit kevésbé meghitt, ünnepélyes, érzelemgazdag hangulat inkább egy szimplán „jó” minősítést eredményezett a „kiváló” helyett.
Természetesen az említett kritikai felhangok ellenére mindenki egy élvezetes, remekül kivitelezett Anathema fellépésnek lehetett részese, valamint a Demians, és főleg az Angertea is igényes produkciót adott elő. Abban biztosak lehetünk, hogy hamarosan ismét fogjuk valamelyik Cavanagh fivért (nagy valószínűséggel Danny-t) látni Budapest valamely klubjának színpadán, tehát biztosan nem kell sokáig nélkülöznünk ezeket a mély érzelmeket hordozó, áhitattal szárnyaló dalokat.