beszámoló [fesztivál]  2002. július 4. csütörtök   13:46

nincsen hozzászólás

   A fesztivál második napján sokkal kellemesebb idő fogadta a koncert látogatóit. A felhők közül kikandikáló nap a péntekről helyenként megmaradt tócsákat lassan felszárította.
  
   Az első fellépő, a Dying Wish zenekar töretlen lendülettel és sötét skandináv mélységű zenével vezette fel a fesztivál második napját.
  
   A következő fellépő a Dead Soul Tribe, akik előadásukat 180 fokos, belassított és átgondolt fémes gitárhangzással, és időnként beszúrt szólókkal színesítették. Graves pszihedelikus szövegvilága és kísérő éneke több szenvedés történetét meséli el az előadott dalokban: The Haunted”; „Skeleton”; „Empty”; „You”; Spiral Cathedral”. Az egyenlőre még nem olyan masszív magyar rajongótáborától depresszióra hajlamos zenéje egyáltalán nem áll távol.
  
   A következő fellépő az átszerelés után a sokunk által várt, a messzi északról hozzánk ellátogatott Borknagar. Az összeállított programjukból, kiemelném az Ad Astra”; „Oceans Rise”; Colossus”; Ruins of the Future” nyitó számokat. További előadott számok: Inner Landscape”, The Eye of Oden; „Invincible”; Svartskogs Gilde”; The Presence is Ominous”; The Geniue Pulse”; Winter Millenium”. Ezek eljátszása tülekedésre, hullámzásra és féktelen beindulásra késztette a magyar közönséget. Roppant kimért dallam-mérgeket adagoltak a black metal híveinek. Ezek a nehéz dallamok a szakavatott fülnek mégis könnyed melódiának tűntek Vintersorg előadásában. Előadásmódja vibrált a feszültségtől, de az arcára mégis pátoszi kifejezés ült, tekintete és a mozdulatai szigorúságot árasztottak. Rekedtes, erős hangja ízekre szedte Oystein és Jens túl effektezett gitárjátékát. A látott és hallott fajsúlyos, pusztító muzsika ridegséggel és fájdalommal hasított bele a Petőfi Csarnok közelében tartózkodó emberek hallójárataiba.
  
   A Borknagar igen kiadós koncertje után, a Ten következett. Melodikus show-jukban minden olyan elemet felvonultattak, ami egy jó RNR bulihoz kell. A pozitív érzésű gyors dalok, és a színpadi munka látványa a közönség hangulatát is fokozta. A főszerepet, az énekes-karvezető Gary vállalta, de a többi zenésztársa is a maximumot tudta nyújtani. Igazi csajozós, bulizós, napfelkeltés produkciót hoztak létre az In Flames fellépése előtt. Ten sikeres első hazai debütálása, és a sokáig tartó búcsúzás után megkezdődött az átszerelés.
  
   A szünetet a dob cseréjével, huzalozással, füstgéppel, szórt fényű reflektorokkal, és, oda nem illő Chill Out muzsikával vezették át. A színpad előtt álló rajongóknál már átlagos hering szindróma” lépett fel. Az őrület a sokszorosára változott, miután a színpadra lépett az In flames gárdája és belekezdtek az Embody the Invisible” számba, melyeket a Clayman”; Artifact of the Block” követett. Ezek, és a többi előadott szám maga volt a brutalitás. A hömpölygő embertömeg előtt a sikító gitárok újra és újra megújulva, gyilkoló ütemben nyomták le a dalokat: Episode 666”; Behid Space”; Clad In Shadows”; Gyroscope”; Scorn”. Az In flames maga volt az energia. Bombaként csapódtak szét szilánkjai az ott tobzódó rajongók arcába a Moon shield”; Only For the Weak”; Ordinary Story”; Pinball Map”; Swim”; Colony” számok hallatán. Anders rekedtes hangja helyenként varjúvisításba ment át. Jesper és Björn gitárjátéka döngölő dallamokat és mértékletes szólókat hoztak létre. Zenéjük leizzasztott és teljesen a gerincvelőmbe hatolt. Ez a fellépésük minden kétséget kizáróan elsöpört minden maradék bizonytalanságot az útból. A kiváló koncert után egy kis levezető zene a döbbent közönségnek , mert a ráadás számok elmaradtak. Helyette valami testidegen, -XYZ- nyálkás dallam foszlánnyal kellett beérnünk a szabadtér kiviruló fényei alatt.
  
   A közönség még hosszú percekig állt döbbenten, és várta a színpad előtt a folytatást. De már csak a vasárnap, és az aznapi Cool Head Clan koncert maradt a Wigwamba látogatóknak.

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: