hosting: Hunet
r32
  cikkekfotók        
magazin [fesztivál]  2008. november 15. szombat   11:50
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Napkelet, Napnyugat minifeszt a Gödörben
2008. november 20., Budapest - Gödör Klub

  November 20-án egy minifesztre érkezik a Pál Utcai Fiúk zenekar a Gödörbe. Alig egy hónap telt el a 25 éves zenekar jubileumi és lemezbemutató koncertje óta, ám ez a pár hét elég volt a feltöltődésre: itt a turné ideje. A PUF zenekar ezúttal a Gödör nagyszínpadán mutatja be Legelő című lemezét, amely idén áprilisban jelent meg. Az állati jó anyag biztosan hasonló hangulatot varázsol majd a Budapest szívében dobogó Gödör Klub falai közé. Az új dalok mellett természetesen a régi, nagy slágerek is elhangzanak majd.
  
  Minifesztiválról lévén szó a PUF megosztja a színpadot két másik kiváló bandával, előadóval. Elsőként a Kelet-Nyugat zenekar tiszteleg majd a közönség előtt. A 2003 óta létező formáció már Szlovákiában is kipróbálta magát a nemzetközi fesztiválforgatagban. Zenéjük nem hiába a beszédes zenekarnév magában rejti az ellentéteket, illetve az egységet is. Egyszer égtáj, mely felé elindulva ugyanott maradunk, máskor két ellentétes pólus találkozása. Így fér el egymás mellett a hangos rockos vagy éppen csendes már-már altató jellegű akusztikus dal. A számok a test és a lélek földi kalandjait mesélik el születéstől az újjászületésig. A zenekarnak idén jelenik meg első lemezük 12 égi-földi dallal.
  
  A PUF legeltetése után a Rejtély zenekar áll a nagyérdemű elé. A jubileumozó PUF-hoz hasonlóan nekik is Szigetszentmiklósra nyúlnak a gyökereik. A tavaly alakult formáció máris belopta magát a Gödör feledhetetlen atmoszférájába, ami nem meglepő, hiszen zenéjük méltó folytatása az Erzsébet téren már olyannyira otthonosan mozgó Balaton Vidámpark vonalnak. A Rejtély zenekar Itt a nyár! és Változtass meg! című demo jellegű lemezeiket még idén kislemez követi majd. Zenéjükben fellelhető a 60-as évek beat, 80-as évek punk-rock és new wave, valamint a mostani kor különböző gépzenéinek hatásai, melyet füstös leheletű, balkáni jellegű énekhanggal tarkítanak.
  
  Az állati este utolsó taktusait Dj Onoff biztosítja majd levezetésként, vagy épp a Napkeltéhez illő frissítő szándékkal.
  
  Belépőjegyek elővételben a Gödör Klub kávézójában válthatók 1500 Ft-os áron, illetve rendelhetők a www.vilagveleje.hu oldalról. A koncertek napján a helyszínen 1800 Ft-ba kerülnek a belépők. A kezdés: 21 óra



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

A Pál Utcai Fiúk oldala

A Kelet-Nyugat oldala

 programajánló: 
2025. április 20.
Swallow The Sun: finn metal hármas élén érkeznek áprilisban
2025. április 29.
Indie ünnep Readingből: Only The Poets az A38-on (A38 Hajó - Budapest)
2025. április 30.
Első önálló bulijával érkezik hazánkba James Hype!
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Levendula Piknik 3.0: újra izgalmas kollaborációk és zenei koncertek a Budapest Park színpadán
Paroles, paroles... címmel ad koncertet Vincze Lilla a MOM Kultban április 25-én
Csütörtökön indul a város egyik legszínesebb fesztiválja, a Budapest Ritmo
Május 12-én a Kobuciban mutatja be új verseskötetét az Elefánt frontembere, Szendrői Csaba
Új arcokkal és egyedülálló műsorokkal vág neki az évadnak a Park FM - még több zene be, valóság ki!
Téged – versek, amelyek nem csupán szólnak, hanem megszólítanak Megjelent Dóka Attila verseskötete
Gergye Krisztián performatív tárlatvezetése - A test nyelvén a Szüts-Vojnich kiállításon
Peter Lindbergh a Műcsarnokban
Új összművészeti kulturális központ született a Margit-negyedben: a DUGATTYÚS
A különleges sikerturné 2026 őszétől ismét Európában! The World of Hans Zimmer – A New Dimension
 kiemelt 
Halflives: májusban visszatér Budapestre a robbanékony alterrock csapat
  
Május 4-én először játszik headlinerként Budapesten az olasz-francia pop-rock formáció, a Halflives

Dave Stewart EURYTHMICS feat. Vanessa Amorossi - Summer Tour
Colosseum: májusban ismét Budapesten a lassan 60 éves rockzenekar
Jean-Michel Jarre kilenc év után tér vissza Budapestre egy látványos elektronikus utazással
Őrült feldolgozásbuli a Dürerben – jön a Me First and the Gimme Gimmes!
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 recoil    lies    tom felton    für anikó    exciter    heart in hand    prostitute disfigurement    paul walker    byealex    checkpoint charlie    fonogram    almanac    Északi támpont egyesület    bruital orgasme    what we all come to need    zeenemi    apacsok    give it a name    dead can dance    levi fantasy    bridge to solace    slipchaos    imperial age    idris elba    tom cruis  

r42
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!