hosting: Hunet
r40
  cikkekfotók        
interjú [hazai hangok]  2008. november 3. hétfő   12:16
nincsen hozzászólás

szerző: Billentozet
Tűzmadár


  Tavaly jelent meg a Fények című nagylemezetek, de idén sem a babérjaitokon ülve tevékenykedtek, hanem ismét egy koronggal rukkoltok elő. Mi lesz ennek az EP-nek a címe? Mennyire befolyásolta ennek a korongnak a megjelenését a tagok cseréje?
  
  Az új kislemez címe: Volt egy álmom. Nagyrészt (szerintünk) megmaradtak a Fények albumos stílusjegyek, de jött újabb vonulat is bele. Van benne minden.:-D
  Az új tagok csak újabb lendületet adtak a bandának, egyáltalán nem éreztük, hogy visszavetette volna a munkásságot.
  
  Mennyire lett másabb a zenei stílusotok a tagcserék után?
  
  Nem sokkal Mint az első kérdésben is leírtam, nagyjából megmaradtunk a Fények-es stílusnál, de ez egy árnyalattal sötétebb hangvételű lesz.
  
  Hogy születnek a dalok? Ki írja a szöveget? Kinek az ötleteiből táplálkoztok?
  
  Együtt írjuk a nótákat. Valaki hoz egy szám-ötletet, elmondja, hogy kb hogy képzeli, majd mindenki hozzá teszi a részét, illetve úgy alakítjuk, hogy mindenkinek tessék a zenekarból Szerintem a legjobb, ha a szövegeket az énekes írja egy bandában, mert ő tudja igazán átadni azt, amit ő írt le. Nálunk is így történik, jómagam írom a szövegeket.
  
  Bemutatnád nekünk a zenekart az új felállásban? Ki távozott és ki került a már jól ismert közegbe?
  
  Schrott Péter - ének
  Kovács Márton - gitár
  Károlyi Gergely - gitár
  Szűcs Attila - basszusgitár
  Haraszti Dávid - dob
  Horváth Zsolt - billentyű
  
  Tehát Barócs Kristóf, és Kőhegyi Bence távozott az elmúlt egy évben. Az új tagokkal maximálisan elégedettek vagyunk, és emberileg is hozzánk csapódtak, ami alapfeltétele egy jó zenekar-összeállításnak.
  
  A Volt egy álmom című hanganyagot honnan tudják majd beszerezni a rajongók? Ha jól vagyok értesülve, letölthető lesz a honlapotokról. Erre miért van szükség? Mi a véleményetek az internetes letöltésekről?
  
  Ez ellen nem lehet tenni semmit. Manapság a CD-eladás olyan szinten megcsappant, hogy ha megcsinálnánk a kislemezt ofszet-nyomtatott formában, drágább lenne, mint amennyi pénz visszajönne belőle. Így inkább mi rakjuk fel ingyenesen, jó minőségben a tuzmadar.hu-ra, meg ahova csak tudjuk, hogy az emberek (ha már letöltik) jó minőségben jussanak hozzá .wav formátumban is letölthető lesz, úgy pedig CD-re írva is jó minőségben hallgathatják. Természetesen, aki ragaszkodik ahhoz, hogy a lemezt a polcra rakja esetlegesen a többi mellé, a www.tuzmadar.hu ról megrendelheti az EP-t, és postafordultával küldjük neki. Tehát hozzá lehet majd jutni, de boltokban nem lesz majd kapható, esetleg egy-két helyet leszámítva;)
  
  A honlapotokra tévedvén olvastam, hogy október 17-én Lengyelországban léptek fel a Tűzmadár angol verziójával (Flameborn). Most lesztek először külföldön a zenekarral vagy már többször is voltatok? Gondolom ezzel egy álmotok valósul meg. Milyen élmény Magyarországon és milyen élmény külföldön koncertezni? Mennyiben másabbak az ottani emberek?
  
  Még jó, hogy a kérdésekre a koncert után válaszolok Tegnap éjjel értünk haza Lengyelországból, és csak jót tudok mondani a varsói fellépésről. Bár szabadtéri, de fedett volt a koncert, a közönség nagyon jól vette a lapot, és pár szám után már egész jó kis buli kerekedett. Hatalmas élmény volt külföldi embereknek játszani, főleg az Evergrey előtt. Külön köszönet ezúttal is a szervezésért!!!
  És! A Pankkk programnak hála, a koncert még állami támogatást is kapott!:)
  
  Nem csak külföldön lesz koncertetek. Ugyanis nem régiben indult az őszi turnétok a Dalriadával együtt. Ez most hogy áll?
  
  Szerencsére jól halad az is. Az állomások, helyszínek jók, az emberek általában ismerik a számainkat, ami nagyon jó érzés. A Dalriadával és a Nightquest-tel nagyon jól kijövünk, azt hiszem, egy igen jó turnét sikerült szervezni, hála a Zombie 11 produkciónak! Szeretettel várunk mindenkit az állomásokon!



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Tűzmadár

 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Dübörgő lóerők és a lélek – interjú Dolhai Attilával
Interjú az Auraleak vokalistájával, Hex-szel
A Barba Negra új helyre költözik!
Interjú az Ǝ.N.D. zenekarral
Nest of Plagues interjú: Közös tetoválás és fűnyírás, mint hobbi
Megjelent a Lélekhelyek kislemez: interjú az Illetve zenekarral
Talk2night: új nagylemez, új videóklip és interjú
Interjú Petrás Jánossal az Europica zenekar születéséről
Drawing interjú: „Egy hardcore koncert maga egy sport, egy kemény meccs, ha azt akarod, hogy igazán üssön a dolog!”
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 barabás lőrinc eklektric    anaal nathrakh    civil war    irish    salt    pókember    morgoth    trollfest    deadstar assembly    mono    jeff loomis    evergrey    ben stiller    gloryful    karthago    the 69 eyes    misery index    immolation    anchor    scorpions    három kismalac    anna& the barbies    bal-sagoth    owen wilson    másnaposok 2.  

r41
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!