beszámoló [fesztivál]  2002. május 10. péntek   13:36

nincsen hozzászólás

   A Rajta a Jelen II. Fesztivált a Yava - a VHK legutoljára kisarjadt hajtása - nyitotta meg. Vendégként, egy szám erejéig, Molnár Lujó is erősítette a Yava fellépését.
   A basszusgitárnál a nagyon magabiztosan tevékenykedő alapító, Mester Ádám, aki egy négyes magot hozott össze, mely az alap hangszerek társaságából épül fel egy tiszta hangú leányzóval kiegészítve. Zenéjükről elmondhatjuk, hogy rengeteg, improvizációba hajló, gondolkodtatóan táncolható számokat kovácsoltak össze. Ezekben a dallamokban a hallgatók figyelmét lekötik a nyugodt és könnyen befogadható dallamképek, melyeket a színpadi vászonra festenek. A mély tónusok használatát kerülik, komoly és ezért inkább egy sokszorosan visszatérő, ismétlődő hangulat-színeket használnak. Mester Ádám elképzelése bevált. Ő és alkotó társai rétegről-rétegre viszik fel ezeket a hangulati alapokat a vászonra. A legfelső rétegen jelenlévő énekes lány teszi teljessé ezt az összhangot.
  
   A következő fellépő a Világfa volt, aki egyben ennek az estének a második eleme. Egyrészt a VHK második legrégebbi hajtásai között tarthatjuk számon a Molnár Lujó abszolút hatású és értékű, akusztikus világzenei projectjét, a Világfát. Így az elején kijelenthetem, hogy a vonósok és dobosok kollektívája, élesen elkülönül minden más zenei és zenekari kezdeményezéstől. Zenei vándorlásuk közvetítő szerepet játszik a zenekar által megálmodott zenei képek, és a különféle nemzetek jellegzetes dallam-motívumai között. Határtalanság, időtlenség és utazásra sarkaló vágy jellemzi a zenét. Sajnos, ez a csapat sem tudta elkerülni a változás-hullámokkal járó tagcseréket. Néhányan az eredeti felállásból távoztak, és átadták helyeiket másoknak. A külső szemlélő - azaz a néző - ebből a változásból semmit sem vesz észre.
   Lujó instrukciói és ostorcsapásai folyton formálja a zenészeinek szellemét, és a kialakult összhangot. Instrukciói és gondolatai, a spanyolgitárjának temperamentumos játéka együtt hullámzik a dobok változékonyan lüktető ritmusával és a vonósokkal. A vezető éneket egy ártatlanul tiszta hangú leányzó vezeti végig, aki akaratlanul is a középpontban tud maradni.
  
   Ennek az estének a következő, és egyben a harmadik hajtása a MagUra Napot Vet. Ebbe a formációba csatlakoztak a legtöbben a volt VHK és Ex-VHK tagok közül. Erre a koncertre gyűltek össze a legtöbben, és sajtolódtak egymásnak az ismert és ismeretlen dallamoknál. A közönség tudatában még él az azonosulás tudata, melyet a VHK ősmagjával hoznak összefüggésbe. Az teljesen igaz, hogy sok elemi hasonlóság van a két csapat között, de mégis, egyre jobban el lehet különíteni ezt a Mágus féle formációt a Grandpierre féle ősállapottól. Például, a MagUra Napot Vet tagjai között található egy vokalista lány, illetve egy jelképes színpadi látványként megjelenő sampleres koponya, akit csak látni lehetett, de hallani nem.

   A két zenekar a volt és a jelen, közötti összehasonlítósdi kezdi elveszíteni az értelmét, mert új és még újabb töltetekkel tud frissülni a MagUra Napot Vet produkció. Újabb és újabb rejtett témák kerülnek elő a kísérletező zenész elme tarsolyából. A Grandpierre helyén tátongó lyukat, a szolidabb vérmérsékletű Sámán és vokalista társnője próbálja helyettesíteni, mind nagyobb sikerrel. Ők ketten felváltva mondják el, a prózai gondolati betéteket. Miklós és Fritz, a két meghatározó gitárvirtuóz szabadabbá, majd vissza fogottá és legvégül őrületesebbé tudják tenni az egész hangversenyt.
  
   A MagUra Napot Vet zenekar alapító tagjának számító Boli - ki szintén meghatározó és központi szereplője az eseményeknek - kapcsolja össze a fellépés szerinti összes többi zenekart. A Világfától a MagUra Napot Vet-en át a Narco Polo-ig szinte mindegyik produkcióban erőteljes szerepet játszik.
  
   Így el is érkeztünk a fesztivál utolsó fellépőjéhez, a Narco Polo-hoz, ami egyben a negyedik hajtása a VHK „családfának”. Ők tényleg régi elemei az underground zenei életnek.
  
   A zenei kompozíciók, melyeket előadtak, alapjaiban nem tértek el az est összes többi fellépőjének összeállításaitól. Az este keretének záróakkordjai voltak, velük egy instrumentális utazáson vehettünk részt. A zenéjükben felfedezhettük a technikai tudáson kívül a szabadabb és gondolatibb dallam variációkat. Volt Balkán a torokban (nem a szájban) megszólaló énekkel, népdal dorombbal, Óceán didle-val, hegedű és dobfergeteg. De ezt így leírni nem is lehet, ezt hallani kell. Az egész hangulat a kísérő motívumokkal együtt sokszor hajlott bele egy örökké visszatérő ösztönzenélésbe és tartott egészen a fesztivál végéig.

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: