hosting: Hunet
r31
  cikkekfotók        
magazin [cd]  2008. október 22. szerda   11:52
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
SEAL – SOUL új albuma november 3-án!
Megjelenés : november 3.

  A többszörös platinalemezes énekes-dalszerző új, meghatározó albuma a SOUL
  
  A Grammy díjas énekes és dalszerző Seal új albuma 2008 november 3-án jelenik meg világszerte SOUL címmel a Warner Bros. Records gondozásában. Ez az énekes hatodik stúdió albuma mely a legendás hírű producer, David Foster közreműködésével készült.
  
  A SOUL-on tizenegy klasszikus soul dal található, melyek mindegyike saját drámát, érzelmeket és szerelmet mutat meg. Seal egyedülálló stílusa fémjelzi az albumot, melynek készítése során remek társra talált Fosterben.
  
  Egyszer valaki azt mondta, hogy a lemez úgy fog hangzani, ahogyan érezted magad miközben készítetted. mondja Seal. Bár David és én már korábban is ismertük egymást, eddig nem sikerült együtt dolgoznunk. A munka közben, azonban, nagyon gyorsan felismertem, hogy egy igazi nagysággal van dolgom. Sok producerrel dolgoztam már együtt, de még soha nem találkoztam olyan természetes tehetséggel és tudással megáldott emberrel, mint David. Ha elég szerencsés vagy, hogy rendelkezésre áll ez a kombináció, meglátod, hogy az egész folyamat nagyon gyorsan és gördülékenyen tud menni. Ezáltal ez volt az a lemez, aminek az elkészítését a legjobban élveztem. És ha kivételesen szerencsés vagy, akkor azt veszed észre, hogy még egy remek barátot is szereztél. Nem tudom eléggé megköszönni neki.
  
  Rengeteg lemezt csináltam már, de még sohasem élveztem ennyire a felvételek elkészítését, mint amikor Seallel dolgoztam együtt. Azt hiszem, ő az egyetlen énekes a világon, aki meg tudta csinálni ezt az albumot, aki újdonságot és frissességet tudott adni ezekhez a klasszikusokhoz. Miközben nagy tiszteletet tanúsít irántunk, az általuk képviselt örökség iránt, a magáénak érezte őket és Sealesre tudta őket formálni. Arra született, hogy elénekelje ezeket a dalokat, és a mi feladatunk csak annyi volt, hogy várjunk és átéljük ezt az őrült vágtát amit a felvétel jelentett. mondta el David Foster.
  
  A londoni Seal először a kilencvenes évek elején tűnt föl a brit house zenei életben azzal, hogy megírta a Killer című dalt a technos Adamskinak. Ezt követte a Crazy, mely már a Top 10-ben landolt, és ezzel a dallal Seal kivívta a szakma elismerését majd világszerte nagy sikert aratott a következő négy albumával. Seal legendás hangi adottsága olyan dalokat vitt sikerre, mint a Prayer for the Dying, a Kiss From a Rose, és a Dont Cry. Áradó, sötét baritonja felerősíti az érzelmeket, melyekkel megtölti dalait.
  
  A SOUL track listáját lásd alább. A lista nem a végleges sorrend.
  
  1. A Change Is Gonna Come - Sam Cooke
  2. I Can´t Stand The Rain - Ann Pebbles
  3. It´s A Man´s Man´s Man´s World - James Brown
  4. Knock On Wood - Eddie Floyd
  5. I´ve Been Loving You Too Long - Otis Redding
  6. Here I Am (Come And Take Me) - Al Green
  7. If You Don´t Know Me By Now - Harold Melvin and the Blue Notes
  8. It´s Alright - The Impressions
  9. I´m Still In Love With You - Al Green
  10. Free - Deniece Williams
  11. People Get Ready - The Impressions



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

SEAL

 programajánló: 
2024. május 12.
Budapest Garden Party: Zenei - Gasztrofesztivál
Sabbath, Dio, Jethro Tull dalokat is előad májusban az Electric Guitarlands 4 gitárhőse
2024. május 19.
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Idén is a fesztiválszezon egyik unikuma lesz a Denagyvilág, amit második alkalommal rendeznek meg Szigetmonostoron
Kultúrák találkozása a zenében - María Toro, Daniele di Bonaventura és Mogyoró Kornél koncertje
Falra fel! plakátaukció és pop-art kiállítás Marczibányin
HangFeszt – Minden, ami zene, minden, ami érték
Egy este, egy koncert, három barokk orgona
Különleges játékélményt nyújt az autista gyerekeknek a Hot Wheels® új kisautója
Erdős Virág, Háy János, Krusovszky Dénes, Puzsér Róbert, Szentesi Éva és Vecsei H. Miklós májusban a Tavaszi Margón
7. DADABÁNYA Underground Művészeti Fesztivál
”Egy újabb kiemelkedő fejezet kezdődik a Budapest Park történetében” - látványos fejlesztésekkel indul a tizenharmadik évad
 kiemelt 
Megjelent az Elefánt ötödik nagylemeze, a SEMMI
  
A most megjelenő ötödik Elefánt nagylemez, a SEMMI az előző két albummal együtt alkot egy univerzumot, miközben zeneileg és szövegében is minden eddiginél jobban elrugaszkodik a zenekar “megszokott” világától

Palaye Royale a Barba Negrában!
Rockmaraton 2024
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
Berúgja az évet a Dead Daises: új dal, album és koncert novemberben
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 sebkha-chott    sorsügynökség    rhcp     natalie portman    senses fail    titanic 3d    sons of apollo    bruce willis    amd    normandie    the order of chaos    prong    steven spielberg    slaughter to prevail    yellow spots    the moon and the nightspirit    trollech    pat metheny    stonelight    x-men    palace    the konstellation    sólstafir    tales from the grave in space    suhaid  

r48
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!