hosting: Hunet
r39
  cikkekfotók        
interjú [hazai hangok]  2008. október 20. hétfő   13:29
nincsen hozzászólás

szerző: Billentozet
Decadence


  Nem régiben jelent meg az első nagy lemezetek Bitter Rain néven. Mit lehet tudni erről a lemezről? Honnan tudják beszerezni a rajongók? (Hol vettétek fel? Milyen kiadásban jelent meg? Stb.)
  
  - Ez év Augusztus 20.-án jelent meg a Bitter Rain című lemezünk. A lemezen 10 új dal, a When Angels Fall Ep(2006) óta íródott új anyagok kaptak helyet. Zeneileg hasonló az EP-hez, a tőlünk megszokott dallamos hörgős metal, bár szerintem kiforrottabb témákkal, színesebb énekkel. A szövegek Harsányi Gábor, a borító Jacsó Balázs (Nagash) munkáját dicséri.
  - A felvételek és a master, a szolnoki Denevér stúdióban készültek, zseniális élmény volt ilyen profi körülmények között dolgozni, s az általunk elképzelt hangzást megvalósítani.
  - Az anyag szerzői kiadásban látott napvilágot, jelenleg folyamatban vannak a tárgyalások kiadókkal, (de erről még nem szeretnék beszélni) reméljük a legjobbakat, nagy segítség lenne a zenekarnak, ha az ország bármely pontján beszerezhető lenne az album. Így egyenlőre tőlünk a koncerteken, illetve a decadence@decadence. hu címen rendelhető 1500+pkg ért.
  
  Mennyiben lett másabb ez a korong az elődjétől, a When angells fall EP-től? Minek köszönhető ez a változás?
  
  - Zeneileg hasonló, dallamos megfogó refrének amolyan (Deca-s), ám mindenképp eltelt majd két év és ez idő alatt ért hatások, szerintem a zenekar is fejlődött (remélem) s mostanság alakult ki az a formáció, amivel zeneileg- emberileg tökéletesen együtt tudunk dolgozni.
  - Hangzásban van még komolyabb változás, ez nyílván a stúdió végett, mivel az EP-t még itthon a próbatermünkben rögzítettük, Mulicz Zoli vezényletével. Akkor azzal is meg voltunk elégedve, örültünk, hogy sikerült egy hét számos anyagot rögzíteni minimál költségvetésből.
  - A borító ez esetben Nagash keze munkája. Kiváló lett, teljesen tükrözi elképzeléseinket. Kb. ennyi a különbség számomra, de ezt majd a hallgatóság dönti el, hogy mennyiben változott elődjéhez képest. Az első visszajelzések pozitívnak bizonyultak.
  
  Eddig milyen visszajelzéseket kaptatok a lemez kapcsán?
  
  - Pozitív a visszajelzés, ámbár mindössze egy kritika jelent mag az albumról, de sokat eladtunk belőle a koncerteken. Jól fogadták. Jelenleg azon vagyunk, hogy minél több helyre eljuttassuk az anyagot akár koncerten, akár terjesztő segítségével.
  - Várjuk a véleményeket.
  
  Vannak a lemezen vendégek vagy mindent saját kezűleg oldottatok meg?
  
  - Természetesen a zenei rész az maximálisan Decadence, ám a több stílusból érkező zenészbarátunk, hozzátette a saját szájízét. Szerintem így még izgalmasabbá tette az anyagot.
  - Vendégszereplésben nem volt hiány, Balajthy Betty (Charybdis), Papp Lajos (Dying Wish), Spisák László (ex Vissza) zenekarokból vocalok terén, illetve Ács Sándor (Stardrive Dying Wish) és Hocza Róbert (Mytra Remorse) egy-egy szólót teker a lemezen. A szintetizátor témákat Nádas Peti (Folk Error) követte el.
  Ez úton is köszönjük nekik a kiváló közreműködést!
  
  Az nem titok, hogy a Remorse zenekar énekese is TE vagy. Mennyire tudod összeegyeztetni a két zenekart?
  
  Őszintén szólva, erről nem engem kellene kérdezni... De szerintem jól működik. A Remorse zenekarral 2006 végén kezdtünk el együtt dolgozni, mostanáig semmiféle probléma nem volt. Koncert dátumokkal kellsakkozni, hogy ne üsse egymást, ám ez megoldható. Illetve mindkét zenekarban tolerálják, hogy nekem mindkettő nagyon fontos és bár stílusilag különböző, azért szeretnék mindkét bandában maximálisan helytállni. Mindkét zenekarnak ez évben jelent meg új anyaga, ez kapcsán már több közös koncertünk is volt. De nem ment egyik a másik rovására. Működik!
  
  A zenekar létszáma 5-re csökkent. Ezúton már nem alkalmaztátok a szintetizátort. Szerinted így a zenétek jobban megállja a helyét? Ha nem, akkor miért vettetek búcsút Edittől?
  
  - A zenekar létszáma megfogyatkozott, ám szintetizátort ugyanúgy alkalmazunk. Edittel semmiféle probléma nem volt, mindössze mi komolyabb témákat szerettünk volna az új dalokhoz. Ő nem tudta vállalni, így kerestük meg Nádas Petit (ex DW) ő írja a dalokra a szintit, koncerten pedig egy minidisc lejátszó segítségével hallható.
  
  Ha jól vagyok informálva, akkor eddig nem volt még lemezbemutató koncertetek. Erre mikor kerül sor? Esetleg lesz valami nem mindennapi a koncert előadásában? A vendég zenészekkel együtt fogjátok eme koncertet előadni vagy ezt túl bonyolult lenne összehozni?
  
  Lemezbemutató koncert 2008.November 15. Karcag Ifjúsági Ház 20 óra. A Replika zenekar társaságában. A lemezen szereplő összes vendéggel, ha nem is a teljes anyagot, de mindenképpen négy-öt dalban föl fognak jönni megtisztelve ezzel bennünket, együtt ünnepelni. Sok-sok embert várunk erre a koncertre, hisz lassan egy éve nem játszottunk itthon. Különleges fénytechnikával készülünk, illetve egy zenekari ereklye lesz kisorsolva a koncert végén. Mindenkit várunk szeretettel.
  
  Nem gondolkoztatok még magyar nyelvű dalok írásában? Céltudatosan az angol nyelvet választottátok, hátha sikerül majd külföld felé is nyitnotok
  
  NEM!!!
  Nem elsődlegesen külföld miatt, szerintem az ilyen stílusú zene magyar énekkel nem működik, de ez csak azén véleményem.
  
  A ti esetetekben is sokat segíthet, ha a lemezt le lehetne tölteni. Több emberhez jutna el, de ugyanakkor kevesebben vennék meg a lemezt is. Erről mi a véleményed/véleményetek?
  
  (amikor a gazda fölviszi a piacra az egész évben verejtékes munkával megtermelt, minden pénzét beleforgatott, legjobb tudása szerin előállított első osztályú szőlőjét, és ahelyett, hogy értékesítené, elkezd kiabálni, hogy itt a szőlő, ingyen a szőlő. Jönnek, az emberek kosarakat szednek tele, viszik, mint a cukrot, s közben dicsérik, hogy ilyen mézédes szőlőt még nem ettek. A gazda boldog, mert elismerést nyert munkája gyümölcse, ám közben bele gondol, hogy eme haszonból mennyit tud jövőre újra befektetni) Ilyenkor savanyú a szőlő.
  Egy underground zenekar nem anyagi haszonszerzésből készít lemezt, mindössze azért, hogy kézben fogható bizonyítéka legyen munkájának.
  Egy underground zenekarnak sokat jelent, ha hallgatják lemezét, ismertebb lesz, és talán ha legközelebb a környéken ad koncertet újabb rajongókra találhat. Haszőlősgazdáklennénk (és ha ebből élnénk..) akkor más lenne a véleményem, de jelenpillanatban, ha ez a koncertek látogatottságát elősegíti akkor ok.
  
  Hol találkozhat veletek legközelebb a tombolni vágyó közönség?
  
  A fönt említett lemezbemutató koncerten. Jövő év elejétől szeretnénk TOUR nézni főként az ország olyan részén ahol ez ideáig nem volt látható a zenekar. De erről később!
  
  Mindenkinek a legjobbakat!
  Köszönöm a lehetőséget!



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Dübörgő lóerők és a lélek – interjú Dolhai Attilával
Interjú az Auraleak vokalistájával, Hex-szel
A Barba Negra új helyre költözik!
Interjú az Ǝ.N.D. zenekarral
Nest of Plagues interjú: Közös tetoválás és fűnyírás, mint hobbi
Megjelent a Lélekhelyek kislemez: interjú az Illetve zenekarral
Talk2night: új nagylemez, új videóklip és interjú
Interjú Petrás Jánossal az Europica zenekar születéséről
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 vended    de-phazz    karabély    nailed to obscurity    warren riker    the bulletmonks    enrico rava    begotten silence    sunset    gojira    kampfar    sacred reich    bővebb információk:    eluveittie     jonathan liebesman    tesco disco    pogues    buried in verona    mighty boosh    black swan    milla jovovich    gorezone    street dogs    zach galifianakis    wolfheart  

r44
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!