beszámoló [fesztivál]  2002. március 24. vasárnap   17:21

nincsen hozzászólás

   A fesztivál második napján, március tizenötödike lévén délelőtt jól kialudhattam magam, így az este már időben, azaz az első koncert elkezdése előtt tiszteletemet tehettem a zene Almássy téri templomában. A koncertlátogató közönség most már az Almássy-ról ismerős arcokból állt össze, á´la a sok-sok itteni koncertnek.
  
   Az estet a Műszaki Hißa kezdte. Őket úgyhiszem már nem kell bemutatni az Underground Magazin olvasóinak. Dallamos, hangulatos szerzeményeik méltóképpen vezették fel a mai napra érkezett vendégsereglet hangulatát a fesztivál további koncertjeire. A tavalyra ígért első nagylemezük szerintük az idén még meg fog jelenni, állítólag érdeklődnek utánuk több irányból is (itt a kiadókra gondolok). Egy zenekarhoz közel álló szerint a Műszaki Hiba malmai lassan, de biztosan őrölnek. Állítólag lesz a lemezhez klip is (egy nagylemezhez több is dukál), kíváncsian várom, nem mintha bármi közöm is lenne hozzá:-). Mindenesetre az este bizonyították, hogy igenis megérdemelnek már a több évnyi zenei munkálkodás után egy 12 centi átmérőjű korongot (amolyan multimédiást). Tuti aranylemez lenne a megjelenés napján.
  
   Az őket követő fellépő az Üllői Úti Fuck volt (már csak így, az eredeti nevén nevezve őket, nem átkeresztelve „Fá:k”-ká a zenekar nevének utolsó tagját). Kissé szokatlan felállásban nyomták a bulit, mivel a gitárosuknak és a dobosuknak egyéb teendője akadt aznap estére (vajon mi lehet fontosabb egy Almássy téri fellépésnél?). Mindenesetre a gitárnál a már e zenekarban is bizonyított Leskovics „húrszaggató Lecsó” Gábor, doboknál a pediglen szintén e zenei felállásban már anno valamikor játszott, mostanában inkább a Quimby-ben sokat látott Gerdesits „vicsorgó Faszi” Ferenc szórakoztatott minket, mint ideiglenes Üllői Úti Fuck tagok. Természetesen a zenén emiatt egy csöpp csorba sem esett, talán a sűrű mellszörzetű farkasember hiányzott egy fikarcnyit. Főleg az általa előadott szám miatt. Lecsó azért be-beszállt egy kis vokál erejéig. Koncert után kérdezgettem a PUF-ról is, hogy mikor lesz új lemez. Még régebben mondta, hogy írt egy csomó dalt, de szerinte ezek túl szomorúak lennének egy PUF lemezre. Ajánlottam is neki rögtön a dupla lemezt, az egyik korongon lehetnének mondjuk a vidám dalok (amik még nincsenek készen), a másikon szomorú balladák (amik már készen vannak). S mindenki hangulata szerint tenné be hol az egyik, hol a másik korongot. De ő csak lemondóan legyintett „Duplalemez? Ahh...”.

   Mostanában megsűrűsödő Quimby koncertek (szinte minden hónapban nyílik rá lehetőségem, hogy ellátogassak egy koncertjükre) jelzés is egyben. Jelzés arra vonatkozóan, hogy a zenekar igenis jól van, és hogy a zenekar új dobásra készül remélhetőleg még az idén egy vadonatúj album keretében. Mindenesetre a stúdiómunkák már folyamatban vannak. A neten olvastam mostanság híreket, hogy a zenekar és a kiadó (Universal) között némi nézeteltérés támadt, de reméljük ez nem lesz semmi befolyással az új anyagra vonatkozóan. Az elmúlt koncerteken elő-elővettek egy-két régi számot is a régmúltat felidézve, mikoris még az angol nyelvű szövegek uralták a Quimby dalait. Így volt ez most is. Jó érzés volt újra élőben hallgatni a „Jerrycan Dance”-t. Ilyenkor mindig egy kilencvenes évek közepe felé lezajlott koncert jut eszembe, mikoris ellátogatva régi Csörsz utcai Wigwamba, egy addig általam sosemlátott dunaújvárosi zenekar nyomta amolyan morbidos hangulatú, Tom Waits-os légkört varázsoló számait. Akkor rögtön meg is kérdeztem a mellettem álló, ismeretlen lányt, hogy mi a neve ennek az őrült jó csapatnak. „Quimby” - érkezett a válasz. Kis idő elteltével (pár hónap ha jól emlékszem, de eléggé összemosódik az idő ilyen távolból) sikeres vadászatot hajtottam végre egy hangzóanyag fellelésére, nevezetesen éppen a Jerrycan Dance-re gondolok itt. A mostani backpackers-i koncerten ugyanez a zenekar játszott, ha azt az egy-egy tagcserét nem számolom, de a hangzás már kiforrottan egyedibb lett. Ezek tükrében várom már a következő albumukat.
  
   A Heaven Street Seven-re jó későn került sor (a fényképező az első HS7 képnél amit készítettem negyed kettőt mutatott, bár nem a koncert legelejétől kattintgattam). így kissé megfáradva, de törve nem, hallgattam a már jól ismert és a még kevésbé ismert számokat. Sok más kedvenc zenekaromhoz hasonlatosan, a Heaven Street Seven is az idén jelenteti meg új nagylemezét, a gyermekkoromat idéző „Kisfilmek a nagyvilágból” címmel. A koncerteket követő Dj Palotai már jól megszokott arc az Almássy téri bulikon, így most is kellemesen lüktető, olykor kissé bevaduló, de ekkor is andalító bakelitjeivel vezette le méltóképpen a Backpackers´ Spring Festival II második napját. Aznap nem vártam meg a buli végét, inkább fél órányi tekergést követően hazafelé vettem az irányt.

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: