hosting: Hunet
r39
  cikkekfotók        
beszámoló [fesztivál]  2002. március 24. vasárnap   17:21
nincsen hozzászólás

szerző: Tobias
Backpacker´s Spring Festival II 2.nap
2002 március 14-15-16, Almássy tér

   A fesztivál második napján, március tizenötödike lévén délelőtt jól kialudhattam magam, így az este már időben, azaz az első koncert elkezdése előtt tiszteletemet tehettem a zene Almássy téri templomában. A koncertlátogató közönség most már az Almássy-ról ismerős arcokból állt össze, á´la a sok-sok itteni koncertnek.
  
   Az estet a Műszaki Hißa kezdte. Őket úgyhiszem már nem kell bemutatni az Underground Magazin olvasóinak. Dallamos, hangulatos szerzeményeik méltóképpen vezették fel a mai napra érkezett vendégsereglet hangulatát a fesztivál további koncertjeire. A tavalyra ígért első nagylemezük szerintük az idén még meg fog jelenni, állítólag érdeklődnek utánuk több irányból is (itt a kiadókra gondolok). Egy zenekarhoz közel álló szerint a Műszaki Hiba malmai lassan, de biztosan őrölnek. Állítólag lesz a lemezhez klip is (egy nagylemezhez több is dukál), kíváncsian várom, nem mintha bármi közöm is lenne hozzá:-). Mindenesetre az este bizonyították, hogy igenis megérdemelnek már a több évnyi zenei munkálkodás után egy 12 centi átmérőjű korongot (amolyan multimédiást). Tuti aranylemez lenne a megjelenés napján.
  
   Az őket követő fellépő az Üllői Úti Fuck volt (már csak így, az eredeti nevén nevezve őket, nem átkeresztelve „Fá:k”-ká a zenekar nevének utolsó tagját). Kissé szokatlan felállásban nyomták a bulit, mivel a gitárosuknak és a dobosuknak egyéb teendője akadt aznap estére (vajon mi lehet fontosabb egy Almássy téri fellépésnél?). Mindenesetre a gitárnál a már e zenekarban is bizonyított Leskovics „húrszaggató Lecsó” Gábor, doboknál a pediglen szintén e zenei felállásban már anno valamikor játszott, mostanában inkább a Quimby-ben sokat látott Gerdesits „vicsorgó Faszi” Ferenc szórakoztatott minket, mint ideiglenes Üllői Úti Fuck tagok. Természetesen a zenén emiatt egy csöpp csorba sem esett, talán a sűrű mellszörzetű farkasember hiányzott egy fikarcnyit. Főleg az általa előadott szám miatt. Lecsó azért be-beszállt egy kis vokál erejéig. Koncert után kérdezgettem a PUF-ról is, hogy mikor lesz új lemez. Még régebben mondta, hogy írt egy csomó dalt, de szerinte ezek túl szomorúak lennének egy PUF lemezre. Ajánlottam is neki rögtön a dupla lemezt, az egyik korongon lehetnének mondjuk a vidám dalok (amik még nincsenek készen), a másikon szomorú balladák (amik már készen vannak). S mindenki hangulata szerint tenné be hol az egyik, hol a másik korongot. De ő csak lemondóan legyintett „Duplalemez? Ahh...”.

   Mostanában megsűrűsödő Quimby koncertek (szinte minden hónapban nyílik rá lehetőségem, hogy ellátogassak egy koncertjükre) jelzés is egyben. Jelzés arra vonatkozóan, hogy a zenekar igenis jól van, és hogy a zenekar új dobásra készül remélhetőleg még az idén egy vadonatúj album keretében. Mindenesetre a stúdiómunkák már folyamatban vannak. A neten olvastam mostanság híreket, hogy a zenekar és a kiadó (Universal) között némi nézeteltérés támadt, de reméljük ez nem lesz semmi befolyással az új anyagra vonatkozóan. Az elmúlt koncerteken elő-elővettek egy-két régi számot is a régmúltat felidézve, mikoris még az angol nyelvű szövegek uralták a Quimby dalait. Így volt ez most is. Jó érzés volt újra élőben hallgatni a „Jerrycan Dance”-t. Ilyenkor mindig egy kilencvenes évek közepe felé lezajlott koncert jut eszembe, mikoris ellátogatva régi Csörsz utcai Wigwamba, egy addig általam sosemlátott dunaújvárosi zenekar nyomta amolyan morbidos hangulatú, Tom Waits-os légkört varázsoló számait. Akkor rögtön meg is kérdeztem a mellettem álló, ismeretlen lányt, hogy mi a neve ennek az őrült jó csapatnak. „Quimby” - érkezett a válasz. Kis idő elteltével (pár hónap ha jól emlékszem, de eléggé összemosódik az idő ilyen távolból) sikeres vadászatot hajtottam végre egy hangzóanyag fellelésére, nevezetesen éppen a Jerrycan Dance-re gondolok itt. A mostani backpackers-i koncerten ugyanez a zenekar játszott, ha azt az egy-egy tagcserét nem számolom, de a hangzás már kiforrottan egyedibb lett. Ezek tükrében várom már a következő albumukat.
  
   A Heaven Street Seven-re jó későn került sor (a fényképező az első HS7 képnél amit készítettem negyed kettőt mutatott, bár nem a koncert legelejétől kattintgattam). így kissé megfáradva, de törve nem, hallgattam a már jól ismert és a még kevésbé ismert számokat. Sok más kedvenc zenekaromhoz hasonlatosan, a Heaven Street Seven is az idén jelenteti meg új nagylemezét, a gyermekkoromat idéző „Kisfilmek a nagyvilágból” címmel. A koncerteket követő Dj Palotai már jól megszokott arc az Almássy téri bulikon, így most is kellemesen lüktető, olykor kissé bevaduló, de ekkor is andalító bakelitjeivel vezette le méltóképpen a Backpackers´ Spring Festival II második napját. Aznap nem vártam meg a buli végét, inkább fél órányi tekergést követően hazafelé vettem az irányt.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Feszt.Hu

 programajánló: 
2024. október 5.
Normandie + Our Last Night a Barba Negra Red Stage-en
2024. október 6.
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja (Papp László Budapest Sportaréna)
2024. október 9.
Sonata Arctica, Firewind, Serious Black: hármas lemezbemutató októberben
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Overkill, Angelus Apatrida, One Machine
Havok, Dust Bolt
Ignite és Rise Against a Budapest Parkban
Metalcore műfajok találkozása az Akváriumban: The Amity Affliction és Emmure
Lenny Kravitz az Arénában
Rockmaraton 2024 (2. rész)
Rockmaraton 2024 (1. rész)
Knosis, Fit for a King, Thy Art is Murder vs Barba Negra
Five Finger Death Punch, Ice Nine Kills, Malevolence
 kiemelt 
The Black Tour: Imminence, Aviana, Allt
  
A svéd Imminence az alternatív metalcore műfajának egyik legmeghatározóbb szereplőjévé nőtte ki magát

Kísérletezős elektro-rock hyperpop-metallal keverve: Budapesten játszik a Blackout Problems és a Lake Malice
Septicflesh, Equilibrium: októberben közös koncert az Analogban
Iron Maiden - Run For Your Lives 2025
IST IST: Light A Bigger Fire tour - Manchestertől a Dürer Kertig
 friss hozzászólások 

Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 chris rea    rumproof    paddy & the rats    tour 2012    lyuhász lyácint    gregorian    soundmirror    égi kávéház    creativeselector    h.power    sherlock holmes 2    monastery    liane carroll    sicitur adastra    the black dahlia murder    cate blanchett    the adjustment bureau    juliette lewis    die toten hosen    életképek    porcupine tree    waking into nightmares    thy catafalque    diane kruger    club ’68  

r42
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!