hosting: Hunet
r40
  cikkekfotók        
hírek   2008. október 18. szombat   17:38
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Szív és fut


  Az Ananász Expressz (Pineapple Express, hazai bemutató: október 23.) nem közönséges vígjáték. Nemcsak azért, mert a főszereplői elejétől a végéig marihuánát szívnak, folyton vigyorognak és furcsa dolgokat mondanak, sőt, nem is csak azért, mert az elmúlt évek legsikeresebb hollywoodi komédiaszerzői készítették hanem azért, mert egyben igazi akciófilm is. Legalább is az lett belőle végül.
   Nem hiszem, hogy eredetileg ilyen akciódús történetnek képzelték el nyilatkozta a film egyik főszereplője, James Franco, akit a nézők a Pókember sorozatból, a főszereplő barátból lett ellenségeként ismerik a legjobban. Én legalábbis nem ilyenre számítottam eredetileg. Az a baj, hogy amit a forgatókönyvíró kieszel, aztán egy mondatban könnyedén leír, az a kamera előtt nagyon át tud alakulni. Azt írja Végigszalad az utcán, és ez nekem azt jelenti, hogy vagy hat órán keresztül kell futkosnom, míg végül minden rendben lesz. A Pókember forgatásán ugyanez egy hét volna. Még szerencse, hogy most kisebb volt a költségvetés, jobban kellett sietni. Igaz, a sietségnek köszönhető az is, hogy nekem van három öltés a homlokomon, Seth Rogen eltörte egy ujját, Danny [McBride]-nak pedig betört a feje, mert fejbe nyomták egy hasisszívó pipával.
  
  IC Press



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Ozzy robban a Crack Cocaine-nal. Új dal Billy Morrisonnal és Steve Stevensszel!
A brit doomgaze a Sugar Horse bejelentette új albumát: Grand Scheme Of Things-et
Blackened Rose sötét melankolikus himnusza az elveszett szerelemről
Foreign Hands- Új album, keményebb hangzás
Giga Totális Metal koncert - Pokolgép évek: Éjszakai bevetés 35! címmel - a Barba Negrában április 27-én
Vendetta- TX2 legkeményebb ütése
Naponta négy fiatal fontolgat öngyilkosságot, nekik is szól a Konyha új dala
Megjelent az Exodikon Chaosophilia című új nagylemeze - Klippremier: Untermensch - A manipulátorok lélektana
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 agent steel    stadt    marco mendosa    dav    dark funeral    october    közért noise    mono    hordes of chaos    blind guardian    eva longoria    night is the new day    barba negra track    my chemical romance    christian bale    robert downey    sons of apollo    nemadomfel    feltbeats    beatrice    halálos iramban    the horibillies    cult of luna    al di meola    tesstimony  

r43
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!