beszámoló [fesztivál]  2002. február 19. kedd   12:26

nincsen hozzászólás

   Balázs egy angyal: hozott sört, no meg egy üveg finom vörösbort. Csakhogy nehogy szomjazzunk a vonaton. Nem is tettük. Szeretem, amikor mások nem tudnak tőlünk nyugodtan utazni. Persze legtöbbször jól elszórakoznak a fülkében ülő utasok (van aki úgy tesz, mintha aludna, de titokban les, mások olvasni próbálnak, de inkább arra figyelnek, hogy miket pletykálunk), de van, hogy megbotránkoznak (ez általában a nyugdíjasokkal fordul elő, különösen akkor, ha sexrol, drogról, és rocknroll-ról beszélgetünk, márpedig legtöbbször erről na meg néha a széklet milyenségéről is).
  
   Aztán Szolnokon pont elérjük a 7Y-t, ami busz, és egyenesen az Olaj Sportcsarnokhoz visz. A bejáratnál szállingóznak a bordzsekis rajongók, kicsit bátortalanul lesek körbe, de megnyugszom: ha ennyien lesznek az apám korabeli (épp ma 55 éves) rock és blues rajongók, akkor lehet, hogy nem kell majd félnem. Egyébként semmi bajom az apám korabeliekkel, csak ne legyenek cefreszagúak, és olykor lehessen rajtuk felfedezni a mosakodás jeleit (kicsit ápolt haj, kicsit ápolt szakáll, vagy frissen borotvált arc, ne legyenek büdösek, még csak az sem kell, hogy illatozzanak valami Chanel-től).
  
   Megkapjuk a pecsétet, aztán szomorúan konstatáljuk, hogy nincs ruhatár. Mé! Novemberbe sem vót! Mondják a helyi erők, csakhogy Balázsnak, Csillunak, és becses személyemnek nem tartozik az imázsunkhoz a szegecselt kabát. Végül is mindegy, inkább meghúzzuk magunkat. A büfé - 12 darab iskolapaddal elkerített négyzet alapú terület - egyelőre nem kecsegtet semmi jóval, kv persze nincs, de legalább sör, valami bor is - egyelőre.
  
   A fesztivál elő-előzenekara van a színpadon, a nevüket sajnos nem jegyeztem meg, ami meglehetősen amatőr dolog (sajnos nem tudtam volna feltűnés nélkül plakátot lopni), olyan korai Republikos rockkal próbálkoznak, annyira nem is rosszul, de mire megszokom a helyet már vége is van rövid koncertjüknek. Csúcssebességgel érkezik a Pál Utcai Fiúk, a program szerint a rock-vonalat képviselik, és így tesz majd a Kispál és a Borz is, de persze ennyire ne szaladjunk még előre. Seperc alatt beáll tehát a szigetszentmiklósi zenekar és a húrok közé csap. Lelkesen figyelek, mert Farkas-dobos gerincsérv mutéte miatt lesz egy kis szünet a PUF koncertek sorában, úgyhogy raktározni kell az élménymorzsákat. Leskovics művész úr legalább olyan gyorsan berúg, mint amilyen gyorsan a zenekar koncertkészre szerelte össze magát alig negyed órája, mintha valami gyorsított felvételt látnék, amire csak rásegít a frontember hadarása: most pont hét óra van, háromnegyed nyolcig fogunk játszani, úgyhogy megpróbálok nem sokat beszélni, persze ez lehet hogy nem fog sikerülni, mindenesetre mindenkinek kellemes szórakozást kívánunk nem csak a Pál Utcai Fiúk koncerthez, hanem az egész estére, mert itt lesz még Hobo, Takáts Tamás, Deák Bill Gyula, és a Kispál és a Borz is. (levegő) Egyébként jövőre lesz húsz éves a zenekarunk, és kedves érdekesség, hogy 15 éve (vagy mikor) amikor még kevésbé ismert zenekar voltunk a Hobo-ék előtt léptünk fel elozenekarként, és tessék, az élet ismétli önmagát, ma este megint előttük léphetünk fel. Vagy valami ilyesmi
  
   Jó kis koncert kerekedik tehát, éppen megfelelo a hely szedáltságához, és még azt az apró bukást is alig veszi észre a táncoló-hullámzó közönség, ahogy Lecsó, mint egy őszi falevél ér földet a gitárzsinórban való megbotlása után, fura, mert mondom, olyan az egész, mint egy gyorsított film, de ez az esés meg olyan lassú, mintha egy művészi videóklip lenne, a hátára érkezik, aztán penget pár akkordot, látszik, hogy lusta felkelni, mert olyan jó most ott heverni, mint Bono a bostoni koncerten, csak ott egy lány is fekszik mellette, aztán persze jön a következő versszak, és oda kell érni a mikrofonhoz. Aztán háromnegyed nyolc lesz, és a sör fogyóban a büfében. Mert közben megtelt a sportcsarnok további bőrdzsekisekkel, de már nem félek, mert sokan csajokat is hoztak, és már különben is otthonosan érzem magam.

   Jó estét kívánok dörmög bele Földes úr a mikrofonba, és végigszalad valami kellemes borzongás a gerincemen. Hihetetlen ez a pasi, egyszer készítettem vele egy interjút, ami valamiért elodázódott (talán kicsit helyrepofozom, leláttamozom, aztán felkerül ide, valahova valamikor), mindenesetre olyan kisugárzása van, mint egy öreg, méltóságteljes tölgyfának, ami ráncos, és terebélyes, de az ember tudja, hogy okosabb, és bölcsebb nála, még akkor is ha fából van. Ilyen szálkás ez az ember, mégis olyan szikrákat csihol az emberekből, hogy öröm nézni az arcokat. Hobo elárulja, hogy újra összeáll a Vadászat valamikor még idén, aminek mindenki örül, mert mindenki tapsol. Hiányolom Pribil Gyurit, aki valamiért nincs itt ma este, pedig olyan jó látni őt a színpadon, de most be kell érnem a nagytestű és absztinens Hoboval, mondja is az egyik kollégája, hogy inna vele egyet, meg dumálnának, mert az jó lenne már végre, de hát ez a bozontos ember nem iszik Neki a blues a drog, meg a taps.
  
   Lassan teltház lesz, és elfogy a sör, úgy látszik a szervezők sem számítottak ekkora közönségre (vagy csak ennyire szomjas közönségre?).
   Deák Bill Gyula jelenik meg a színpadon, táncol a kezével, és olyan lendülettel szeli keresztül-kasul a színpadot a mankóval, hogy az már maga produkció. Ezt persze még tetőzi a remek előadás, igaz, a szövegbol semmit sem értek, pedig szeretnék, mert kicsit kicsi vagyok én ezekhez a zenékhez, és ha máskor nem, legalább most szeretnék tanulni valamit. A herfli szólóktól kiugrik a szívem a bordáim közül, hogy lehet egy ennyire egyszerű, és kicsi hangszerrel ennyire monumentális dolgokat alkotni? Ráadásul egész este nem láttam ilyen jóképu pasit a sportcsarnokban, mint ez a harmonikás (vagyis egyet láttam, de azt próbálom elfelejteni), szóval ha kicsit rámenősebb mernék lenni, talán rákacsintanék. De ehhez szerencsére túl sötét van. Később Hobo is csatlakozik a hordótestű Deák Bill-hez (nem bántásiból, de tényleg olyan, mint egy hordó, aminek hosszú copfja van) és eloadnak pár vadóc számot, és érzem, hogy valamiről nagyon lemaradtam annak idején, de hát az ember szüloje nem hallgattat a négy éves kislánnyal kőkemény blues zenét
  
   Aztán jön valami sokkal ismerősebb, és megígérem, hogy csak pár sort írok róla, mármint a Kispál és a Borzról, mert egyébként pár sornál nem is érdemelnek többet ezen az estén (na megint nem bántásiból). Bandi bácsi valahol máshol jár, nem ott a csarnokban, mindenesetre pörgős koncert alakul annak ellenére, hogy a belassulós most jobban esne, nem is nagyon emlékszem, csak arra, hogy nem a kedvenc számaim jönnek egymás után, de ami fontos, hogy rájövünk Csilluval, hogy valaki szerelmes valakibe, aki viszont valaki másba szerelmes, és hogy ez már csak így megy
  
   Lassan a bor is fogyóban az iskolapadok mögött, de nem is baj, így is épp eléggé vágyom már a friss levegőre, de senki nem hajlandó velem eljönni csillagokat nézni, mert túl hideg van odakint. Bent viszont a Piszkos Blues Banda kezdi az este utolsó koncertjét, Takács Tamás most sem fukarkodik a gyalázó szavakkal. Szóba kerül a magyar foci, de kiderül, hogy csak a holnapi kosármeccsre gondoltak azok, akik felvetették a meccs-témát, mégpedig arról a kosármérkőzésről, amit holnap - vagyis már ma - játszanak a helyiek ugyanebben a csarnokban. Amit nehéz elképzelni a felböfögött alkoholszagtól, szanaszét szórt sörös dobozoktól és szétfröccsentett ragacsoktól.
  
   Aztán fél négykor felkapcsolják a lámpákat.
   Fél ötkor pedig a kalauz ébreszt, hogy kezelje a jegyeket. Amit alig találok.
   Látom, nehezen megy a korán kelés, kisasszony jegyzi meg kedvesen a kékruhás mávos. Koránkelés? - segít ki Balázs a válasszal, mert olyan fáradt vagyok, hogy ki sem bírom nyitni a szám - Le se feküdtünk
   Pedig jól esett volna ;)

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: