hosting: Hunet
r39
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2008. november 14. péntek   15:34
nincsen hozzászólás

szerző: Eugene
Biohazard
2008. november 20., Budapest - Diesel

  Brooklyn senior hc bandája újra összeáll megalakulásuk 20 évfordulója alkalmából, és Európát is végigturnézza! Az újjáalakulás utáni első fellépésekre nyáron, New Yorkban került sor, és azóta néhány fesztiválon is feltűnt a zenekar. Novemberben és decemberben pedig sorra veszik az európai országokat, melyek közül Magyarország sem marad ki. 1995 óta most először játszik ismét együtt Evan Seinfeld énekes/basszeros, Billy Graziadei gitáros/énekes, Danny Schuler dobos és Bobby Hambel gitáros.
  
  A Biohazard a kilencvenes évek elején volt sikereinek csúcsán. Durva és tömény riffek, hip hop hatást mutató ritmusok, és szívből jövő üvöltés - akkoriban nagyot lehetett ezzel szakítani. Rap metal bandának tartották őket, de hát akkor az volt a divat, hogy ebbe a skatulyába mindenkit igyekeztek betuszkolni. Ha mai tudásunkkal visszatekintünk, akkor inkább azt mondhatnánk, hogy a Biohazard jó kis hardcore banda, persze hip hop-hatásokkal, de hát a thrash metal sem múlt el nyomtalanul fölöttük.
  
  Első lemezük egy kis lemezkiadónál jött ki, ennek ellenére elfogyott negyvenezer példányban. A folyamatos turnézással is ráerősítettek a kezdeti sikerre, de azért az 1992-es Urban Discipline robbanására senki nem számított: több mint egymilliót adtak el belőle. Itt folytatta a State of World Address (1994), majd 1996-ban a Mata Leao némi változást hozott: már csak hárman maradtak (kilépett a szólógitáros), úgyhogy ez a lemez még csupaszabb, erősebb volt, mint az átlagtermés.
  A következő években egy élő album és egy B-oldalakat tartalmazó válogatás mellett két, még az előzőeknél is nyíltabb politikai töltetű lemezt adtak ki: New World Disorder (1999), Uncivilization (2001). Látható, hogy annyira nem kapkodják el a dolgokat, a legújabb albumra is két évet kellett várni, 2003-ban a Kill or to Be Killed szállította a megfelelő mennyiségű és töménységű zúzást. A Means To An End már a hattyúdalt jelentette, ezután minden tag mással kezdett foglalatoskodni.
  
  A brooklyni harcosok előtt a Cadaveres, a Mantra és a Penalty Kick fogja bemelegíteni a színpadot.
  
  Belépő: 7000 Ft



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

A Biohazard myspace oldala

 programajánló: 
2024. október 23.
Jön! Arch Enemy, In Flames és Soilwork
2024. október 24.
Septicflesh, Equilibrium: októberben közös koncert az Analogban
2024. október 26.
Szakcsi Jazz Egyesület: A magyar jazz generációi
 a rovat legfrissebb cikkei: 
TARJA – Dark Christmas Tour 2024
A The Wanton Bishops új albummal és nagy turnéval érkezik
Parkway Drive koncert 2025-ben Budapesten!
Imminence: Budapesten is teltházas, nagyszínpadra költözött a svéd metalcore csapat koncertje
Fun Lovin’ Criminals - The Capistrano Tour 2024. - New York-i hip-hop, jazz, blues és rock keveréke egy kis Escobarral
Soen: progresszív metal este a Dürer Kertben
Future Palace: friss lemezét is bemutatja Budapesten a berlini post-hardcore csapat
Glenn Hughes és a Győri Filharmonikusok ősszel: már csak pár jegy maradt a szimfonikus koncertre
Cimbaliband - GÓRÉ lemezbemutató a Fonóban
 kiemelt 
TARJA – Dark Christmas Tour 2024
  
A szimfonikus rock királynője, Tarja Turunen egy felejthetetlen karácsonyi koncerttel tér vissza Budapestre! December 21-én a MOM Kult színpadán varázsol el minket sötét, drámai hangulatú karácsonyi dalaival, amelyek a Dark Christmas album különleges világát idézik meg

Parkway Drive koncert 2025-ben Budapesten!
Soen: progresszív metal este a Dürer Kertben
The Black Tour: Imminence, Aviana, Allt
Septicflesh, Equilibrium: októberben közös koncert az Analogban
 friss hozzászólások 

Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
  hugh grant     sam worthington    grieved    presidance: hungarythm    alestrom    the southern oracle    adele    inquisition    burzum    trouble    no return    andy serkis    chapelier fou    artifact    maneskin    rock beach    soulmirror    fergie    shape of despair    bővebb információk:    space battleship yamato    struggle for life    as you drown    maylene and the sons of disaster    corrodal  

r45
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!