beszámoló [koncert]  2008. szeptember 29. hétfő   17:24

nincsen hozzászólás

  Valamikor réges-régen, egy messzi-messzi földrészen volt egy Woodstock Fesztivál, ahol az egyik legnagyobb sikert éppen az akkor nemrégiben alakult Ten Years After aratta az Im Going Home-mal, Alvin Lee-vel az élen. Azóta eltelt egy kis idő, bakelit helyett már Blue Ray-t hallgatunk, a YouTube lett a házi wurlitzerünk ám az igazi blues rock 2008-ban is ugyanazt jelenti! Pedig már Alvin sincs sehol, lelépett még 2002 környékén, de nekem nem volt hiányérzetem; persze, nekem aztán nem is lehetett, hisz most láttam először a bandát, mit okoskodok én, tejfelesszájú zöldfülű a vén rókák közt, a Nagy Lee-t még sosem volt szerencsém látni satöbbi, satöbbi, pedig a TYA nem egyszer megfordult hazánkban az évek során.
  
  Emlékszem, nem lehettem tíz éves, amikor édesapám feltett egy Ten Years-lemezt (igen, igen, lemezt), és elmesélte a maga verzióját a zenekar nevével kapcsolatban. A tökig megtelt A38 Hajó keménymagját elnézve még apám is pelyhedző állú sihedernek tűnhet: bizony, csak elhömpölygött az a 40 esztendő, és bizony kissé megremegett a kezem, ahogy ezt leütöttem a klaviatúrán De fenébe a szentimentális mázzal, ha épp a színpadon nem volt helye az öreges nosztalgia-hangulatnak!
  
  Mert a szinte pontban nyolckor bedörrenő, pörgős-tempós Working On The Road kételyeket oszlatott el. Noha eddig is nagyon jól tudtuk, de oly jó azt újra és újra megtapasztalni, hogy: a rock and roll nem korfüggő, nem azon múlik, ki mekkorát szaltózik bele a tömegbe így aztán ezek a fiatal-öregek izzadságszag-mentesen, lazán tolták a jófajta bluest, s minden egyes pengetésük, mozdulatuk iskolapélda volt. (Oké, némi fáradtság azért látszott a barázdált arcokon, de semmi több!) Az egyik kolléga oly találóan megjegyezte, hogy szerinte az öregek bogyóznak valamit, mert máshogy nem értem, hogyan bírják, ennyi idősen egy magyar ember már rég le van százalékolva valami köszvénnyel. Hát igen.
  
  Az önmagukhoz képest már-már grindcore-sebességbe csapó King Of The Blues némiképp zongorás-rockabilly-s életérzése után következett az egyik legnagyobb slágerük, a Hear Me Calling, azzal az ősöreg(nek ható) dallamvezetésével és gitárzakatolásával. Ezután a Big Black 45-ot játszották, de volt Time To Kill és 50.000 Miles Beneath My Brain ez utóbbi Deep Purple-szerű hard rockja és nagyszerű refrénje révén számomra az est egyik fénypontja lett! (Egyébiránt a program többé-kevésbé a 2005-ös Roadworks dupla koncertlemezre épült, amelynek beszerzése igencsak időszerű lesz ezek után!) És nem lehet elmenni azon tény mellett, hogy ebbe a kis túlzással negyven éve bejáratott és kismilliószor elpróbált programban helyt kaptak az improvizációs betétek, a hosszú hangszeres szólók, akár betanult volt mindez, akár nem.
  
  Bármilyen ordas közhelynek hangozzék is, egy darabka rocktörténelmet láttunk ott fenn a színpadon: Leo Lyons basszeros fogpasztareklám-vigyorával és kackiás bajuszával, Chick Churchill kissé fáradt, ám jóságosprofesszor-arcával; Ric Lee dobolása talán nem nyűgözött le annyira, pontosabban nem találtam a játékában semmi zseniálisat, a Hobbitba beszúrt, felettébb metálos dobszólója pedig simán kimaradhatott volna. És itt volt a majd három generációval fiatalabb Joe Gooch énekes/gitáros, esztétikaszakos egyetemista kiállásával; ő egyáltalán nem akarta Alvin Lee-t helyettesíteni, semmi tolakodás, semmi rockhős-póz; visszafogott ének, ízes gitárszólók egyszóval roppant szimpatikus volt, na.
  
  És ugye nincs TYA koncert Love Like A Man, Id Love To Change The World vagy Good Morning Little Schoolgirl nélkül ezek sem maradtak el, a ráadásban pedig természetesen elhangzott a Nemzedéki Himnusz is, a valóban örökérvényű Im Going Home! Olvastam olyan fejtegetést, miszerint rutinszaga volt a műsornak, és olyat is, hogy a tagok már igen-igen enerváltak a megterhelő turnézástól, talán igaz is valahol, talán nem, de én mindebből semmit sem észleltem: vagy ők profik ennyire, vagy én voltam felületes. Mindenesetre tény az, hogy egy legendát láttunk, és erre tíz év múlva már vajmi kevés az esély

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: