beszámoló [fesztivál]  2008. szeptember 20. szombat   12:16

nincsen hozzászólás

  Elérkeztünk a hivatalos ötödik záró naphoz. Ez se volt rosszabb, mint a többi, csak mégis az utolsó. Volt jobb, tartalmasabb és ennél sekélyebb felhozatalú nap is. A Hammeren a Pro-Pain, az Exodus és végül a Carcass volt az igazán húzó névnek tekinthető az utolsó napon. A pokoli hármasból a Pro-Pain és az Exodus elég gyakran teszi tiszteletét nálunk, a legkarakteresebb visszatérő Carcass emlékeim szerint - eddig még nem igazán. Ahogy Jeff Walkerék feloszlottak jól csengő projectekben (Napalm Death, Firebird, Arch Enemy, Carnage, Candlemass stb) kamatoztatták tovább mészárosi tehetségüket. De a visszatérésük híre úgy hullott alá, mint manna a prosectura eldugult gyűjtőcsatornájába, eléggé tocsogóssan. Hogy miért? Elég csak az Oxidised Razor Masticatorra vagy a Heartwork Carcass alapművére a gondolni. Sokat változtak. Egy időre abba hagyták és újra kezdték, csak egy kicsit másként, de akkor se felejthetőek azok az orvosi témájú alapvetéseik, a death-grindban kifejtett átkos tevékenységük. Nos, pont ezért kellett részben látnom az Ő produkciójukat.
  
  A Blues színpadon viszont Hubert Tubbs és Paul Lamb felléptetésével műfaji megkötés nélkül sikerült egyaránt befűteniük a szervezőknek. Kezdjük először a fajsúlyában könnyedebb fellépőkkel. Aki itt a blues színpadnál vert tanyát nem véletlenül- nem panaszkodhatott, mert láthatta Tower of Power (őket néhány hete láthatta a nagyérdemű a Millenárison) egykori énekesét, Hubert Tubbs-ot és remek hazai kísérő csapatát a Soulblastert. Könnyed harmóniák és hamisíthatatlan Tower of Power hangzás. Nem volt kisebb töltetű Paul Lamb és díszes kompániájának a the King Snakes fellépése sem. Könnyed dallamok és jó hangulatban lenyomott tradicionális blues némi rockabillyvel fűszerezve. Elég csak a Jump for it vagy a Feel so Good dalára gondolni. Ennek a jó ötvenes figurának a vénájában van blues, de a társai sem semmik. Pulzált és lüktetett a ritmus a talpunk alatt. Fellépésük után, a CsipkeJózsika álmából ébredező, pár lépésre található sörsátorban folytatódott a buli. Itt láthattuk a Chilli and the Baracudas produkcióját. Bármit kérhettél tőlük de nem is kellett, mert úgy nyomták a boogiet, hogy nem volt rá szükség. Remek rockabilly négyes élén egy igen tökös 150 cm-es vadóc hölgyeménnyel, aki Cash extravagányságát jutatja eszembe, mind a kiállásával, mind a stílusával, mind játékmódjával. A show nem lett volna show és örömzenélés, ha így a Sziget utolsó óráiban nem mennek fel a színpadra az est főbb szeplői Lamb, Long Tall Sonny, és Oláh Andor a Bluespatika főnöke és még néhány önjelölt muzsikus, hogy egy utolsót húzzanak a blues pohárból.
  
  Végezetül mit is mondhatok? Sziget 2009!
  
  Utazó
  
  Hát végül ide is elérkeztünk a fesztivál utolsó napja várt ránk vasárnap, és ha sokan is padlón voltak a majd egy hétnyi bulizástól, azért erre a napra mindenki előszedte tartalékjait.
  Kellett is, hiszen a Nagyszínpadon Tankcsapda és The Killers, a Hammer színpadona 3 Inches of Blood, Pro Pain, Exodus és Carcass, a Wan2 színpadnál pedig José Gonzalez fellépése tűnt igazán ígéretesnek.
  A liverpooli The Wombats fellépését nem sikerült elcsípnem, de mivel annyi indie zenekar lépett fel idén a Szigeten, ráadásul a legjobbak, hogy nem igazán sajnáltam ezt a mulasztást.
  Utánuk viszont jött a fekete leves jó pár látogató számára, hiszen a Pendulum Live fellépése elmaradt. A zenekar turnébusza karambolozott és így a cucc sem tudott megérkezni a Szigetre. Ettől függetlenül a tagok megjelentek és interjút adtak, akinek csak tudtak, próbálták kimagyarázni a helyzetet, majd visszaindultak Londonba.
  Maradt így egy kis űr a Nagyszínpadon, de a szervezők okosan fél órával előbbre hozták a Babyshambles fellépését. Mondjuk előttük még mentek a fogadások, hogy egyáltalán Pete Doherty és társai hajlandóak lesznek e játszani, és ha igen mennyire lesznek bódult állapotban. Azt hiszem legtöbben a nem és nagyon válaszokra adták voksukat. Nos, nekik nem lett igazuk, hiszen Dohertyék viszonylag tisztán kiálltak a közönség elé, és ha már ott voltak, akkor adtak is egy fergeteges koncertet. A két legjobb dal a Fuck Forever és a Delivery vitán felül a legnagyobb sikert aratták, de tulajdonképpen az egész fellépésük egy élmény volt. Vélhetően ez alatt a másfél óra alatt senki nem a botrányhőst látta meg Dohertyben, hanem egy kiváló zenészt, aki végre nekünk is bemutatkozott.
  A Babyshambles miatt viszont nemláttam a 3 Inches of Blood koncertet, helyette viszont volt szerencsém egy kis Pro Pain-hez. Legutóbb a Bringin it Back fesztiválon találkoztam ennyi kopasz, egyenruhás HC arccal, mint itt. Ez a New York-i banda a színtér egyik alapzenekarának számít, és ezt bizonyították itt is. Én magam nem igazán ismerem a Pro Pain életművét, de azért itt az általam (is) sokat szidott hangzás ellenére is keményen odacsaptak mindenki hallójáratának. Elől persze ment a mosholás, amit én már elővigyázatosságból sem nézek húsz méternél közelebbről.
  Fél nyolc körül a Tankcsapda kezdett a Nagyszínpadnál, ha már épp arra jártunk megnéztük idén mivel rukkolnak elő Lukács Laciék. Hát sok újdonsággal nem, és mintha az előző évekhez képest a koncertjükön is jóval kevesebben lettek volna. Persze azért egy Mennyország Tourist, Be Vagyok Rúgva, Ez az a Ház bárkit képes táncra, éneklésre késztetni. Maradjunk annyiban, hogy nem ez volt a Tankcsapda történetének legjobb koncertje, de nem is a legrosszabb.
  Mindeközben a Hammer színpadnál az amerikai Exodus büntetett. És nem tudom hányadszorra írom le, de szar hangzás ide vagy oda, azért a Bonded By Blood, Children Of A Worthless God, Deathamphetamine, A Lesson In Violence, vagy a 3 Inches Of Blood énekes közreműködésével előadott Piranha ütött. A végén Dr. Rob Dukes, kedvenc makrobiológusunk a Strike Of The Beaste-el intett búcsút a közönségnek, akiket rendesen leizzasztott ez a buli. Akikkel beszéltem mind azt mondták utána, hogy ilyen Exodus koncertről álmodni sem mertek.
  Utánuk a brit Carcass következett, melynek újjáalakulása a death/grind rajongókat egyaránt ébresztette fel szunnyadó álmukból és hívott mindenkit egy kis nosztalgiázásra. Én mégis nemet mondtam erre a hívásra és inkább elindultam az idei év utolsó Nagyszínpados fellépőjének, a The Killers-nek oly régóta várt fellépésére. Tavaly elmulasztottam az amerikai indie szcéna legnagyobb bandájának szigetes fellépését, de idén már mindenképpen látni akartam őket. Brandon Flowers és társai tavaly állítólag egy elég vérszegény előadást produkáltak, hát idén azt hiszem kárpótoltak mindenkit, aki akkor keserű szájvízzel távozott innen. Eleve nem lehetett túl közel se menni a színpadhoz, hiszen akkora tömeg gyűlt össze, amilyen talán csak az Iron Maiden és az R.E.M. fellépése alatt volt tapasztalható idén. Somebody Told Me, Tranquilize, When You Were Young, Bones, Read My Mind szóval egy abszolút best of műsort láttunk, parádés volt! A végén jött a film- és reklámzeneként is ismert All These Things That I´ve Done, feltéve a koronát az egész 2008-as Sziget fesztiválra.
  A The Killers után rögtön bontani kezdték a Nagyszínpadot és ez minden évben megrázó látvány. Mi azért még elindultunk sétálni, belenéztünk a Guilty Parties RATM tribute band koncertjébe, távolról a Justice megaszettjébe, majd megpróbáltak az egyik pultnál 4000 forinttal megrövidíteni is. Sajnos az ilyen bunkó paraszt emberek, akik úgy gondolják, hogy a fesztiválozókkal bármit megtehetnek, inkább csak saját forgalmukat és a Sziget vonzerejét csökkentik, persze a mi pénztárcánk súlya mellett.
  Szomorú, hogy ilyen kis atrocitással ért véget az idei Sziget, de attól még hosszú idő után végre igazán jól éreztem magam a fesztiválon. Alig várom a következőt, és reménykedem én is egy Metallica, RHCP(mint mindenki minden évben) vagy egy Muse koncertben. A szervezőknek pedig hatalmas köszönet az idei produkciójukért! Taps!
  
  Toki

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: