beszámoló [fesztivál]  2008. szeptember 19. péntek   12:16

nincsen hozzászólás

  Mi mással kezdhettem volna eme utolsó előtti napot, mint a franciák sexmachinezombie-nak titulált industrial metal vonalon tevékenykedő Punish Yourself fellépésével. No nem azért, mert a figurák nagyon színes egyéniségek lennének színpadi megjelenésük miatt igen - hanem, mert nagyon határozottan és egyénien művelik ezt a stílust.
  Valószínűsítem, hogy nem ütik meg a Treffenben fellépő hasonszőrű művészek extravagáns produkcióit. De itt a Szigeten, mint egyedi fellépők nagyon is beleilletek a képbe ezzel a minimalizált zenei megoldásaikkal. Kis csúsztatással, meg kell állapítanom, hogy Serj Tankian egy zseniális előadó, aki egyrészt baromira rühelli a sztárságot ez nagyon lejött, másrészt megtisztelte az összeverődött közönségét remek dalaival és színpadi megjelenésével. Mondhatni egy szerény ember látszatát kelti, de a System of Down esetében ez a gondolatsor nem feltétlen áll fenn. Remek énekes, showman és zongorista is. Manapság nem mindennapi, hogy egy ennyire népszerű előadó jellegzetes fizimiskában, fehér zsakettban és cilinderben nyomja végig a koncertjét. De mindegy, mert Serjnek remekül áll ez a szerep és ebben a szerepkörben még barátibbá tudta tenni ezt a fellépését, no meg a Sky is Over, Empty Walls, The Unthinking majority, Money, Saving as stb lejátszott számaival.
  
  Kicsit gondban voltam, mert két zenei klasszist sikerült újra egy időben felléptetni, az egyik az R.E.M. és a másik a New York Ska-Jazz Ensemble. Igaz, hogy nem lehet esetükben a párhuzamot meghúzni, de én megteszem, mert a ska zene sose lesz annyira sikeres, mint mondjuk a intellektuális rock zenét képviselő R.E.M. De nincs itt gond, ha csak annyiban nem, hogy egy időben léptek fel. A problémám itt volt. Nehéz volt a döntés, de megszületett. Egy kicsit az R.E.M.-ből, egy nagyot a New York Ska-ból. Mindkettőt szeretem, az R.E.M.-et önmagáért, a New York Ska-t épp azért, mert hatalmas lendület, élet van a muzsikájukban, és ez nem vicc. A csapat nem először teszi tiszteletét kis hazánkban, mindig teltházas klub bulikat adtak. Erről mindenki meggyőződhetett itt a Wan2-n.
  
  Csak egy esetben hagytam volna ki a Maceo Parker tradicionális James Brown tanítvány fellépését, ha elmarad a koncertje. Semmi másért. Őt látni kell! Igaz alaposan megfingatta a hang technikusokat és a beállás miatt a koncertje el is csúszott kb. félórát, de még így is megérte. Olyan hihetetlen rendet tart muzsikusai között, mint a legendás James. De a lényeg a figaró borotvaéles tökéletes produkció és megszólalás. Nála nincs kompromisszum, de ezt láthattuk is. Mindenki tudta a dolgát, azaz a kötelességét. Elég volt néhány pillantás és mozdulat, és a Maceo szekér simán gördült. Ez az a művészet, amire mindenki kíváncsi. Parker igaz, kicsit diktatórikusan is, de nagyon működésben tudja tartani ezt a remek csapatot. Ezek után gondolom felesleges megemlíteni, hogy remek funky-soul muzsikussal bástyázta körül magát? Igen, és ez a lényeg. A jó zene és a közönség együttállása, pont, mint a csillagoknál. A nap zárását Dopemanra bíztuk. Hangsúlyozni kívánom, hogy nem bántuk meg, mert Mr. Pityinger alias Dopeman, tudja mitől döglik a szomszéd lova. A jól megírt dallamoktól és a szövegektől, de ezt most hanyagoljuk, mert Grétsy László professzor úr- e gondolatok olvasása láttán alaposan összeráncolja szemöldökét. Egyébként, aki ismeri, vagy hallotta már Dopeman néhány dalát az tudja, hogy Dopeman nem végez fércmunkát, és öccse sem, aki mellette még atom jó gitáros is. Kettejüknek jól áll ez a nem átlagos kifinomult jazzesebb gengszter rap, de azért a Virítds a lóvét soha nem fogják túlszárnyalni.
  
  Utazó
  
  Ahogy várni lehetett szombaton a hatalmasnál is hatalmasabb tömeg zsúfolódott össze a Szigeten, aminek fényében nem meglepő, hogy végül a megtelt táblát is ki kellett tenni. Egyébként ezt a napot már nagyon vártam, hiszen Serj Tankian is erre a napra lett meghirdetve, a SOAD egykori énekesét pedig bűn lett volna kihagyni élőben.
  
  A Hammer színpadnál délután fellépő Punish Yourself indusztriális metalja nagy feltűnést keltett a nézők körében, bár ezt inkább a külsejüknek tudnám be. A francia srácok rikítózöldre és pirosra voltak mázolva, mint valami cirkuszban. Ettől függetlenül egész élvezetes zenét nyomtak, gondoltam ennek érdemes lesz utánanézni a neten is. Az ipari kalapálásból egy idő után viszont elegem lett, főleg a tré hangzásnak köszönhetően, így hát fogtam magam és irány a Nagyszínpad. Ott pedig éppen Róisín Murphy játszott, aki a Moloko tagjaként már lépett fel ugyanitt. Elvileg már tavaly is jött volna szóló projektjével, de akkor elmaradt a koncert. Nem vesztettünk sokat akkor sem, ez alapján az előadás után úgy érzem. Könnyed kis laza pop zene, de semmi több. Vagy csak nekem nem jött át belőle más, nem tudom.
  
  Róisín után végre jött a nap legnagyobb szenzációja: Serj Tankian! Talán nem túlzás azt állítani, hogy minden idők egyik legszimpatikusabb frontembere Serj, egyszerűen mindenkit levett a lábáról kedvességével. Nevezték már őt a 21. század Don Quijotéjának is, aki az igazságért vívja a maga kis szélmalomharcát. Az mindenesetre biztos, hogy az átlagnál jóval érzékenyebb szociálisan, hiszen minden dal, klip ezt a moralitást tükrözi. Tavaly ősszel adata ki szólólemezét (Elect The Dead), melyről itt az első kislemez dalával, az Empty Walls-al nyitott. Ugrált ott a színpad előtt mindenki, aki egy kicsit is élt és mozgott, hatalmas hangulat kerekedett pillanatokon belül. És aztán jöttek sorban a legnagyobb dalok az albumról: Lie Lie Lie, Saving Us, Sky Is Over vagy a Baby. Hihhetetlen jó koncert volt, és most az sem tudott érdekelni, hogy milyen a hangzás (amúgy tűrhető volt), hiszen itt maga Serj látványa megért minden pénzt!
  
  Este döntéskényszerben voltam, hogy a Meshuggah vagy az R.E.M. ütemeire vagyok e jobban kíváncsi. Hát az utóbbi győzött, hiszen azért mégsem lehet a Michael Stipe által vezetett triót túl sűrűn látni felénk. Ha minden igaz ez már a harmadik fellépésük volt Magyarországon, ettől függetlenül itt a legtöbben velem együtt elősször látták élőben a legendás együttest. A rossz pletykák szerint Stipe, Mills és Buck nem igazán kedvelik egymást mostanában, valószínű az évek számlájára róható a közöttük kialakult közöny. Viszont a színpadon semmi sem látszott ebből, ott vidáman mosolyogtak össze egy-egy szám közben. A régi klasszikusok mellet bőven merítettek legújabb, tavasszal megjelent lemezük, az Accelerate által kínált dalok közül. Azért számomra mégis csak a legutolsó, ráadás tétel jelentette a csúcspontot, de gondolom más is volt ezzel így, hiszen a Losing My Religion a valaha írt egyik legnagyobb dal. Egyébként hatalmas tömeg gyűlt össze az R.E.M. alatt a Nagyszínpadnál: száz méterre a színpadtól még mozdulni sem lehetett.
  
  Tizenegy óra után, mikor az R.E.M. után lehúzták a rolót a main stage-nél ismét a Hammer színpad felé vettük az irányt, ahol a Superbutt csapott a húrok közé. A Budapestrockenroll kollektíva fő mozgatórugója, Vörös Andris és kicsiny zenekara alaposan kitett magáért, hiszen keményen büntettek a srácok a Szigeten is. Az egyik legjobb modern metalt tolják Andrisék már évek óta az országban és ez a tömegen is meglátszott.
  Utánuk a Subscribe következett, de ott már csak a kezdő taktusokat kaptam el, mert számomra éjjel egy körül véget ért a nap. Egy nap volt hátra ekkor már csak Szigetből.
  
  Toki

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: