beszámoló [fesztivál]  2008. szeptember 15. hétfő   17:19

nincsen hozzászólás

  Mondani szokás, hogy csak az ökör iszik magába. Ezen közhely a Szigetre, ill. a szigetlakókra nem húzható rá, pláne a Maiden napján nem. Nem lehetett találni a szigeten olyan szegletet, ahol ne szürcsöltek volna valamilyen szert a szigetlakók. Nem tudom és bevallom őszintén, nem is érdekel, hogy a csaposok bírták-e a rendeléssel járó kiképzést csak az, hogy időben megkaptam a hűs nedűt, de gondolom, mindenki így volt ezzel. Előzetes jelzések szerint is biztos volt, hogy hatalmas tömeg előtt fog játszani a Maiden. Már 15 órakor nem kis számú rajongó húzódott meg a nagyszínpad hűsítő árnyéka alatt, étlen-szomjan várták, hogy legördüljön a virtuális függöny nem irigyeltem őket. Egy biztos volt, hogy a koncert pillanatában nekik megérte a hosszú órás várakozás. Nem úgy, mint a későn érkezőknek, akiknek csak a projektor melletti távolság és a tömeg maradt élményül.
  
  Meg kell állapítanom, hogy Lauren jó bőr, de annál silányabb előadói kivitel. Kvalitásai nem ütik meg az apjának a tehetségét, tudom, a név kötelez, de ennyire? A metalon kívül mondhatni apja nyomában se érhet. Gyorsan felejthető személyiség. Az Iron Maidenről ezek az anti-erények nem mondhatóak el. Hibátlan hatos, legjobb számaikat nyomták le ennek a hatalmas tömegnek alig két órában. A hibátlan Maiden gépezet úgy hatolt végig a hallgatóságon, mint az a bizonyos penge a műtőasztalon fekvőn. Remek egyiptomi háttér, óriás Eddies molinók, és maga a metal etalon az Iron Maiden (Bruce Dickinson, Dave Murray, Adrian Smith, Janick Gers, Steve Harris, Nicko McBrain) kell ennél több? Nem hiszem, mert akárhányszor láttam a Maident, nem csalódtam bennük. Végezetül nem tudom, hogy programajánlónak szánták, illetve a koncert után kedvet kaptak-e a Maiden rajongók, hogy megnézzék a Szépművészeti Múzeumban megrendezett Reneszánsz a fáraók Egyiptomában (2008. augusztus 8 2008. november 9.) című kiállítását, de az biztos, hogy nagyon passzolt eme remek színpadkép a múzeumihoz.
  Végezetül az Iron Maidennél nagyobb dobás csak az AC/DC vagy a Metallica felléptetése lenne a 2009-es Szigeten!
  
  További agyasságokat Toki tollából
  
  Utazó
  
  A magam részéről még sosem láttam az Iron Maiden-t élőben, de amint bejelentették, hogy ők nyitják idén a Sziget fesztivált, hát rögtön tudtam, hogy ez lesz az a nap, melyen végre a színpadon is láthatom a heavy metal legnagyobbjait.
  A Szigetre befele menvén kicsit elakadt a szavam, hiszen mintha tegnap lett volna, hogy véget ért a tavalyi, már is itt van a 2008-as Sziget. Ezen a napon nem volt olyan vegyes a látogatók összetétele, mint a többi napon, amiben nincs semmi meglepő, hisz ekkor csak Lauren Harris és az Iron Maiden játszott.
  És ha már Lauren Harris, akkor gyorsan had szögezzem le én is, hogy apja nélkül Lauren nem hogy a Szigeten, de egyetlen ezer fősnél nagyobb fesztiválon sem játszana, zenéje ugyanis bőven bele esik a kritikán aluli kategóriába. Persze a csaj bombasztikusan néz ki, minden bőrgatyás rocker álma, hogy a motor hátulján egy Lauren csimpaszkodjon belé, viszont már foszlányokra sem emlékszem a fellépéséből, annyira jellegtelen volt az egész. Arra mindenesetre jó volt, hogy valami kisebbfajta hangulatot teremtsen néhány Maiden rajongó számára.
  Este kilencfelé már több tízezer vasszűzrajongó toporgott magában, hogy végre elkezdődjön a várva várt show. Nem sokkal később fel is csengett az intro a Doctor Doctor féle UFO klasszikusal. Berobbantak Dickinsonék, és már zúgott is az Aces High! Bruce a koncert elejétől a végéig megállíthatatlanul futkározott az elképesztő méretekkel rendelkező színpadon, ahol a jól beígért egyiptomi powerslave motívumok adták a fő hangsúlyt. Persze a dalok közben is volt változás a színpadon, hiszen többször is cserélődött a háttér. Körülbelül 50-60 ezren figyeltük őket, amire Bruce meg is jegyezte, hogy ekkora tömeg előtt nálunk még sosem játszottak, és hogy mindenképpen vissza akarnak majd jönni az új album turnéjával is.
  Közben azért sziporkáztak a nagyobbnál nagyobb Maiden slágerek is: Rime Of The Ancient Mariner, Fear Of The Dark vagy a Can I Play With Madness?-t is együtt énekelte a hatalmas tömeg, ami hátborzongató élményt nyújtott és valószínűleg nem csak nekem. Az Iron Maiden alatt szétnyílt a vászon, és egy óriás Eddie dőlt ki belőle, riogatva a tömeget. De talán nem is ez volt a leglátványosabb momentuma a koncertnek, hanem az amikor a több méter magas robot Eddie lépegetett be a színpadra. Mindenhol előkerültek a fényképezőgépek, kamerák, telefonok, mindenki meg akarta örökíteni magának az élményt. Láthatóan a zenekar tagjai is élvezték a műsort és a közönség heves reakcióit. Végülis ők ugyanezzel a műsorral tolták le az egész turnét, minimális változtatások nélkül, úgyhogy talán ezért is örömteli, hogy itt nálunk sikerült ilyen feledhetetlen hangulat varázsolni, amilyen maximum csak a Wackenen lehetett a Szigeten kívül.
  Dickinsonék pont két órás showt produkáltak, aminek végére azért ők is és mi is bőven elfáradtunk, de ez cseppet sem érdekelt senkit, hiszen olyan megismételhetetlen és valószínűleg soha vissza nem térő alkalom volt ez, melyre évekkel később is borsódzó háttal emlékszik vissza mindenki.
  11 óra után elindultunk hazafelé, hiszen másnap már teljes erőből lüktetett a Sziget, arra pedig rá kellett pihenni.
  
  Toki

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: