hosting: Hunet
img_up/1611/bannerc96814ea.gif
  cikkekfotók        
lemezajánló [nagylemez]  2008. szeptember 8. hétfő   16:16
nincsen hozzászólás

szerző: Morello
Kalapács: Mítosz


  Itthon gyakran éri kritika a heavy metal életet, mégpedig azért, mert a műfaj egy helyben toporog, kevés az igazán izgalmas, vérpezsdítő lemez. A nagy öregek vagy a múltjukból próbálnak megélni, vagy izgalmaktól mentes, (ámbár élvezhető) rutinmunkákat tesznek le az asztalra. De még a fiatal bandák is betagozódnak ebbe a sorba, ahelyett hogy igazi vérfrissítést hajtanának végre a műfajban, hiszen elvileg emiatt alakultak / kellett volna alakulniuk, nem?
  A Kalapács zenekar számomra azért volt mindig is szimpatikus, mert bár ők se akarták soha megváltani a műfajt (ezt Kalapács József múltja eleve predesztinálja), de az ő lemezeikben valahogy mégis megvolt az a fajta izgalmasság és lendületesség, hogy az ember nem önismétlésről, meg unalomról kezdett el értekezni, hanem valóban érdeklődéssel és élvezettel lehetett hallgatni az újabb és újabb műveket.
  
  Bár mindegyik Kalapács lemeznek volt egyfajta halvány vezérfonala, amely köré épült a dalok mondanivalója, 2008-ban hasonlóan nagy példaképükhöz, a Judas Priest-hez egy sokkal nyilvánvalóbb koncepcióval rukkoltak elő. A Mítosz címet viselő album a magyar történelem és mondavilág elemeit öleli fel, és látja el zenei alappal.
  Gyanítom, hogy lesznek olyan hangok, akik fintorognak majd, és megvádolják a zenekart, hogy hatásvadász módon beálltak a „magyarkodók” (ez mit jelent amúgy...?) sorába. Én a csapat helyében magasan tennék az ilyen véleményekre, hiszen aki a saját országában a saját történelmét, hagyományait nem tiszteli, az egyszerűen még csak vitára sem méltó...
  A borító és a booklet szokás szerint igényes, van rajta turul (bizony ám, lehet rettegni!), Isten kardja, Árpád vezér, szóval egy szép alkotásról van szó, amelyet szívesen forgat a keze között az ember. A zeneszerzők a szokásosak, mindegyik taghoz fűződik 3-4 dal megkomponálása, ami viszont feltűnő, hogy a szövegeket most minden esetben Kalapács József jegyzi. Az utóbbi évek lemezei Barbaró Attila szövegeivel is jónak bizonyultak előzetes félelmeim ellenére, de most érződik, hogy Kalács valóban saját magát akarta adni ezzel a nemzeti múlt, hazaszeretet előtt fejet hajtó lemezzel, és ez szerintem nagyon jól sült el. Ha ezek neki ennyire szívből jövő dolgok, én annak rendkívül örülök.
  
  A lemez egy gyönyörű, szívhez szóló bevezetéssel indul, nem csak a mámorító gitárdallamok miatt, hanem a csodálatos lelkületű író, Wass Albert gondolatai miatt is. Ezeket a sorokat Viczián Ottó színművész szavalja, aki már csak azért is jó választás volt szerintem, mert az orgánuma valamelyest hasonlít Kalapács Józseféhez. Lendületes, feszes tétel lett a nyitószám A Kard, amely Isten kardjának legendáját meséli el. Kifejezetten fogós lett a refrén, a „De eltűnik az a nép / Ki elvesztette rég ősei nyomát” részt különösen aktuálisnak érzem. Hatásos kezdés. A Vérszerződésről le se lehetne tagadni, hogy Sárközi Lajos szerzeménye, itt ugyanis a gitármelódiákon van a hangsúly. Szintén jó a refrén: „Ne legyen sírhelye ez a föld a hitszegőnek / A lelkét tagadja meg az ég, ha áruló”. Az előző dalhoz talán a „Visszavenni ősi jussát a Nagykirály örökét” sorok jelentenek kapcsolatot, ezáltal a csapat a hun-magyar rokonság mellett teszi le a garast.
  
  A Hazafelé című dal nekem a Sebességláz című ős-Pokolgép nótát juttatja eszembe, amely az Első Merénylet című Kalapács lemezen hallható. Lüktető ritmusú, lendületes szám, jó kis szólóval megbolondítva. Nem rossz, bár nem is kiemelkedő tétel. A Vérünk És Verejtékünk dalban Vikidál Gyula hangját hallhatjuk. Középtempós, jellegzetes Kalapács nóta, a szép szóló mellett talán a refrén a leghatásosabb eleme.
  Harapós szerzemény A Sólymok Fészke, Beloberk István basszusintroja és Kalács sikolya indítja útjára a zúzást. Koncertre való, headbang-elős dal. A középrészben kapunk egy kis megnyugvást is, és némi elvont hangulatú gitárszólót. A végére aztán újra szigor, alapos zúzással zárul a szám. A Csatadal újfent egy középtempós szerzemény, zeneileg semmi különleges, viszont a dalszöveg olyan jól össze van rakva, hogy mégis emlékezetes tétel marad.
  
  Baljóslatú cím, A Pusztulás Dala. Valóban meglehetősen sötét hangulatú szövegekkel operál ez a hard rock-os témákból is merítő nóta, de a reményt a következő szám, Az A Nép Még Mindig Él csillantja fel újra. Csodaszép nóta, nálam biztosan ott van a zenekar legjobb lassú számai között. A tempót az Utolsó Kívánság gyorsítja fel újra, némi thrash-es súlyossággal gorombítva, nocsak! A virgás szóló talán az egyik legjobb a lemezen. Koncerten alapos tombolást biztosít ez a dal, nem hiányozhat a továbbiakban a Kalapács setlist-ből!
  A Becsület, Hűség, Vitézség már a címében is tartalmazza azokat az ideákat, amelyek előtt főhajtást képvisel maga az album koncepciója. Egyen-tempóban hömpölyög végig a dal, nem rossz, de nekem sokkal jobban tetszik a soron következő Ősi Törvény. Ez a nóta a nagy példakép, a Judas Priest Painkiller albumának nemes hagyományait viszi tovább, a már-már thrash-be hajló gyorsulások alaposan meglobogtatják a hajakat. A Legendák Könyve főleg Kalapács fogós dallamai és a szép gitárszólók miatt lehet emlékezetes, visszafogott tempójú, jellegzetes heavy metal nóta. A végére a hazaszeretet, nemzeti összetartás kerül megvallásra az Összetartozunk című dalban, közös éneklésre kiváló, koncerten nagy sikert arathat. A végszóban újra Viczián Ottót halljuk, Garay János versével zárul a lemez.
  
  Számomra a Kalapács diszkográfiából az Ösztön és az Életreítélt jelentette a csúcspontot, úgy hiszem, hogy a Mítosz lemez szorosan felzárkózik közéjük. Átgondolt, érett alkotás, tetszetős kivitelezés. A zene ezúttal sem lép túl önmagán, de azért hallhatunk figyelemfelkeltő megoldásokat, a Kalapács zenekar új albuma nem fordul unalomba, mint esetenként más, untig ismert stílusjegyekkel felvértezett heavy metal lemez. A zenészek hozzák a megszokott színvonalat, lüktető, húzós témákat, de még szélvészgyors thrash ritmusokat is elővezetnek. Kalapács nem akarja „túlénekelni” magát (mint ahogy alkalmanként előfordult néhány korábbi dalban), megbízhatóan teljesít.
  Szerintem ez az album beváltja a hozzáfűzött reményeket, mind a zenekar, mind a rajongók szempontjából. A szép koncepciót sikerült méltósággal, igényesen feldolgozni, szóval a küldetés sikerrel zárult. Minden bizonnyal a koncertprogramban is helyet kap majd néhány új tétel, szóval élőben is érdemes együtt bulizni a Kalapács zenekarral.
  
  
  Felállás:
  Kalapács József: ének
  Sárközi Lajos: gitár
  Weisz „Kicsi” László: gitár
  Beloberk István: basszusgitár
  Beloberk Zsolt: dob
  
  Kalapács: Mítosz
  1. A Kard
  2. Vérszerződés
  3. Hazafelé
  4. Vérünk És Verejtékünk
  5. A Sólymok Fészke
  6. Csatadal
  7. A Pusztulás Dala
  8. Az A Nép Még Mindig Él
  9. Utolsó Kívánság
  10. Becsület, Hűség, Vitézség
  11. Ősi Törvény
  12. Legendák Könyve
  13. Összetartozunk



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Kalapács

 programajánló: 
2022. július 7.
Five Finger Death Punch + Hollywood Undead
2022. július 9.
Két hét múlva jön az Alpárfeszt – az ország legzöldebb underground kisfesztiválja
2022. július 11.
Judas Priest - 50 Heavy Metal Years Budapesten is
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Drawing: Vol. 6
KabinLáz: Kihajolni Veszélyes EP
Born Again: Mesevilág
Agregator: Semmiből – A Semmin Át
Impovizatív jazztechno performansz Szipka-loops új lemeze
Frank Blackfire: Back On Fire
Megjelent a Quimby 25 éves születésnapi Aréna koncertje DVD-n
Megjelent a Tárkány Művek negyedik nagylemeze: Magyar konyha támad
Sabaton: The Last Stand
 kiemelt 
Simply Red
  
2022

Első Emelet 40, Berkes 60 - 2 az egyben – Születésnapi nagykoncert
KISS - End Of The Road Tour
Pearl Jam Budapesten
Sting (My Songs), Joe Sumner a Papp László Budapest Sportarénában
 friss hozzászólások 

Nemzetközi játszótér az MTV-vel - Kiállítás világszerte az MTV Swatch Playground alkotásaiból (1)
OneRepublic: Never Ending Summer Tour (1)
Premier: meghallgatható a Symbiosis 5 jazz zenekar bemutatkozó kislemeze (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 botanica    stormwitch    fear factory    karai anna    jack black    benediction    kip winger    psychotic waltz    milkovics mátyás    over help    steve vai    laurence fishburne    artas    zach galifianakis    crowbar    a vadon törvényei    rózsaszín pittbull    james franco    moneyball    tower heist    the trade    mad sin    bonobo    sacra arcana    victor hugo  

img_up/1611/bannerc96814ea.gif
Copyright 2000-2022 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!