hosting: Hunet
r37
  cikkekfotók        
beszámoló [koncert]  2008. szeptember 1. hétfő   17:12
nincsen hozzászólás

szerző: Barna
Converge, Integrity, Coliseum, The Plight
2008. július 28., Budapest, A38

  Az egyedi zenei elemekből építkező Converge immár harmadszor érkezett hazánkba, hogy elsöprő erejű noise/hardcore/metal koncerttel örvendeztesse meg az A38-as hajó bendőjébe látogatókat. Úgy látszik, szeretnek minket, és mi is szeretjük a muzsikájukat. A kérdés már csak az volt, hogy ezúttal mennyire kirobbanó formában prezentálják formabontó dalaikat. Valamint az, hogy a turnéval érkező másik három bandát is kedveljük-e majd annyira, mint őket.
  
  A The Plight nevű brit formáció az én szeretetemre mindenképpen pályázhat, ugyanis az angol sihederek egy nagyszerű bulival adták meg az este alaphangulatát. Igazi tökös rock and roll, és stoner hatásokkal felvértezett metal muzsikát toltak, érzéssel, odaadással, beleéléssel. A fél órás koncert alatt az eddig kiadott Black Summer kislemezről tolták a jól megkomponált nótákat. Mindegyikük lelkesen játszott, Aliskull művésznévre hallgató énekesük pedig a szőrös hangú énektémák közben dinamikus ugrálásokkal és aktív mozgáskultúrával a fellépés látványához is hozzátett. Jó koncert volt, várom tőlük a nagylemezt!
  
  Az ígéretes kezdés után a Coliseum punk/hardcore zajongása számomra már alacsonyabb tetszési indexet eredményezett. A fáradhatatlan trió egymásba nyúlóan reszelte rövid, gyors és zúzós szerzeményeit. Ami az első pár számnál még energikusnak és durvának hatott, később már inkább az unalmas jelzőt vonta maga után. A kásás hangzás sem segített az egymásba folyó témák kibogozásában, ami itt lehetetlen feladatnak bizonyult volna. A nagydarab szakállas gitáros/énekes Ryan Patterson minden esetre meggyőzően vezette elő a számokat, és Mike Pascal basszer valamint Chris Maggio dobos teljesítményével sem volt különösebb probléma.
  
  Az Integrity előadásával aztán elértünk az este mélypontjára. Bár az 1989-ben alakult zenekar elvileg kultikus státusszal bír, ezt nem tudták számomra bizonyítani. A jó háromnegyed órás produkció egy kőegyszerű témákból építkező, szinte végig középtempós döngölésekre épülő unalomhalmaz volt. A hangzás sem volt jó, az ének nagyon hangosra lett véve. Ráadásul Dwid Hellion énekes hörrenő kappanhangja leginkább mosolyt csalt az arcomra, és nem a hardcore/punk zenéjük keménységéről győzőtt meg. A hangszeresek ugyan megbízhatóan teljesítettek, de ez összességében egy elég csapnivaló koncert volt.
  
  Végül a Converge zajmesterei kiköszörülték a csorbát. Az 1990-ben alakult zenekarra igazán illik az extrém metal jelző, a hardcore/punk mellett noise és metal hatások is megvillanak komplex muzsikájukban. Minőségi lemezeikkel egyre nagyobb ismertségre tettek szert, és nagy rajongótábort alakítottak ki. A 2001-es Jane Doe album egy igazi stílusdefinitív mestermű lett, de a többi lemezük is kiváló, egyéni dalokat tartalmaz. Converge-ék intenzív előadásaikról is híresek, és az A38-on is kegyelmet nem adva csaptak bele a zajos, durva, fület lerobbantó dalaik prezentálásába. Következett az egy órás energiabomba az amerikai banda szuggesztív előadásában, kiváló hangzással körítve. A gazdagon tetovált Jacob Bannon énekes kiakadt vokáltémáit élőben is teljes beleéléssel adta elő, és közben kiválóan tartotta a kapcsolatot a közönséggel. Többször feldobott és elkapott mikrofonjába a közönség tagjait is megénekeltette. Kurt Ballou gitáros precízen pengette a zajos riffeket, Nate Newton basszusgitáros és Ben Koller dobos pedig magabiztos zenei alapot alkottak. Az eljátszott számokat jól válogatták össze: az utolsó három albumukra épült a programjuk, de például a Locust Reign képében régebbi dal is elhangzott. A No Heroes című legújabb lemezt a Heartache, Lonewolves, No Heroes képviselte, a You Fail Me-ről pedig a First Light, Last Light, Drop Out, Eagles Become Vultures, Black Cloud című dalok hangzottak el. A Jane Doe-ról hallhattuk a Concubine, The Broken Vow, Fault And Fracture című szerzeményeket és a koncert utolsó számaként a monumentális címadó Jane Doe is elhangzott. Ez a 10 perc feletti dalmonstrum katartikus élményt okozott, ahogy a többi számuktól eltérő tempójú, világvége hangulatú, lassan hömpölygő dalt Jacob teljes beleéléssel, térdre rogyva énekelte. Ez egy méltó lezárása volt egy nagyszerű koncertnek.
  
  Most láttam először a Converge-et élőben és bizony elnyerte a tetszésemet az előadásuk. Egy érzelemgazdag, művészi értékeket felvonultató bandát láthattam, amely tényleg rászolgált az elismertségre és a rajongók szeretetére. Ugyan eddig nem igazán ismertem a zenéjüket, de ezen előadás megmutatta a Converge igazi értékeit.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

A Converge myspace oldala

A The Plight myspace oldala

 programajánló: 
2025. április 29.
Indie ünnep Readingből: Only The Poets az A38-on (A38 Hajó - Budapest)
2025. április 30.
Első önálló bulijával érkezik hazánkba James Hype!
2025. május 1.
Colosseum: májusban ismét Budapesten a lassan 60 éves rockzenekar
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Hooverphonic a Dürerben
Eleine, Klogr, Final Stage
The Vices ismét a Dürerben
Airbourne, Asomvel
Rivers of Nihil, Cynic, Beyond Creation, Dååth
Punk legendák a Dürerben: Circle Jerks, Negative Approach és Descendents
Planet of Zeus a Dürerben
Tarja Turunen / Marko Hietala
Suffocation, Angelmaker, Fuming Mouth, Carcosa, Mélancolia
Distant az Analog Music Hallban!
 kiemelt 
Cattle Decapitation, Incantation, Skeletal Remains: nyári koncerten érkezik a kultikus death metal hármas
  
Június 9-én ismét Budapesten játszik az USA nyugati partjáról indult, és lassan 30 éve működő Cattle Decapitation

Stereo MC´s a ´90-es évek ikonja újra Budapesten
Blues, booze & rock ’n’ roll – Manu Lanvin koncert Budapesten
Halflives: májusban visszatér Budapestre a robbanékony alterrock csapat
Dave Stewart EURYTHMICS feat. Vanessa Amorossi - Summer Tour
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 szabad az Á    panic radio    cabaret medrano    a lány és a farkas    from afar    arany jános    julia roberts    kortársak    rock beach    electric ladyland    marco mendoza trio    thirty seconds to mars    john cale    harlem gospel choir     earthsblood    heaven & hell    sepultura    amanda seyfried    megamind    white stripes    sing sing    d.r.i    begotten silence    archaic    jazzanova  

r45
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!