beszámoló [koncert] 2008. augusztus 19. kedd 15:11
nincsen hozzászólás
szerző: EugeneExtreme Noise Terror, Jack, Tesstimony, Gyalázat 2008. július 4., Budapest – Blue Hell
Csupán másfél év kellett hozzá, hogy a brit Extreme Noise Terror újra hazánkba tévedjen, egyúttal létszámhiányosan, mivel Dean Jones betegsége miatt nem tudott a társaival tartani. A Blue Hell-be leérve első látványként az fogadott, hogy az együttes tagjai a merchandise pult körül serénykednek: ki a pólók, CD-k eladásával foglalatoskodott, ki pedig a rajongókkal beszélgetett kedélyesen. Azt hiszem, ez mindennél jobban példázza az ENT hozzáállását, ideológiáját, és még lesz is erre a példa az este további részében.
A Blue Hell-be való leérkezésem időpontja nagyjából fél 9-re volt tehető, abban bízván, hogy ezúttal a kezdés nem sokat várat majd magára. Ezzel szemben még két óra várakozás várt rám, mivel a dobcuccot szállító Gyalázat busza útközben párszor elakadt. Szerencsére pár ismerőssel való beszélgetés és sörözés könnyen átvészelte ezt a (kritikus) időszakot. Fél 11-kor aztán színpadra állt az utolsóból elsővé lett Gyalázat, nem is teketóriáztak sokat, lezúzták a programjukat. Sajnos a hangzásnak köszönhetően összekuszálódtak a hangszerek, sok értelmes dolgot nem lehetett kivenni a zenéjükből. A Jack-hez vagy éppen a Human Error-hoz hasonlóan ők is a durva, horzsoló crustcore ösvényén haladnak, csak éppen még az ifjúság hevében, kissé kaotikus formában. Minden alkotóelem megvan a birtokukban, amely a crust/hardcore-hoz szükségeltetik, de az a profizmus még hiányzik belőlük, amely a Human Error sajátja.
Ezt követően mindenkinek felszaladt a szemöldöke (legalább a Kék Yuk plafonjáig), ugyanis nem a Depths Of Depravity kezdett a zenéléshez készülődni, hanem a Tesstimony. Mint utóbb kiderült, az eredetileg a legelső csapatként beharangozott mosonmagyaróvári brigád csak a legvégén került volna sorra, ám ezt (úgy gondolom, érthető okokból) a srácok egyéb okok miatt visszautasították. Tóth Balázs és zenekara azt a műsort játszotta, mint a Dying Fetus előtt az A38-as hajón, tehát főként a Gospel Of Judas-ra építettek. A sörpult mellett állva a színpadi mozgáskultúra rejtve maradt előttem, de az biztos, hogy energikusan, összeszokottan játszottak, nagyon úgy tűnik, megvan az ideális Tesstimony felállás.
Az Extreme Noise Terror-t aligha kell bemutatni a crust/grind kedvelőinek, ez a csapat ott volt e két műfaj születésénél, majd arról is tett, hogy ez a két műfaj később egy kis fémes öntetet is kapjon (halld: Damage 381 lemez). 2001-től tavalyig egy kis szünetet tartottak, de most aktivizálják magukat: egy kislemezt már ki is adtak a Driller Killer-rel közösen, az új lemez pedig nemsokára megérkezik. Addig is a csapat végigturnézza Európát, ennek megfelelően a Blue Hell-ben is adtak egy pusztító koncertet. Dean Jones nélkül Phil Vane egyedül vezényelte le a koncertet, mind a mély bömbölést, mind a sikoltást produkálva, így nem is hiányzott igazán a legendás énekes. Annál is inkább, mivel Phil a színpadi mozgás terén meglehetősen aktív volt, még a Dean Jones által hagyott űrt is bemozogta. Ami meg a muzikális oldalt illeti: ebben a stílusban nem éppen a hangszerbűvészkedés a jellemző, ennek megfelelően a gitárok illetve a dobok kínzásáért felelős kollégák szigorúan megmaradtak az egyszerű hang- és dobképletek terén, mindenféle cicomázás nélkül. Hallhattuk sorban azokat a klasszikus riffeket, amelyeket az évek során sokezer (sok tízezer?) banda hasznosított újra, ilyen irányból is megmutatva a csapat stílusalapító voltát. Elhangoztak olyan legendás dalok, mint a Statement, Bullshit Propaganda, When Gods Burn, emellé sorakozott fel néhány Being And Nothing-ról származó grindcore zöngemény, melyek szobakörnyezetben nem igazán jönnek be, de itt csak fokozták a már amúgy is meglévő agressziót. Ahogy tavaly Gödöllőn, itt is saccra 40 perc után levonultak a színpadról, lényeges különbség viszont, hogy ezúttal ráadást is adtak, kiszübölve egy kicsit a csorbát, ha-ha!
A Jack koncertje közben még szimpatikusabbaká váltak számomra a tagok: Phil Vane pár embertől a Jack szövegvilága felől érdeklődött, míg a basszeros Staff Glover pedig klub keverősének köszönte meg a munkáját. A magyar csapat is hasonló színvonalon működött, mint az Extreme Noise Terror, ám az késői idő (és a fáradtságom) folytán kénytelen voltam elhagyni a helyszínt.
A késéstől és a műsorváltozástól eltekintve érdemes volt leugrani a Blue Hell-be, remélhetőleg nem utoljára láttam a brit legendát.