hosting: Hunet
r35
  cikkekfotók        
előzetes [party]  2008. augusztus 15. péntek   14:45
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
EZ Rollers DJs feat MC Tali
2008. augusztus 19. Zöld Pardon - Budapest

  Fegyver- és drogkereskedelem, számos gyilkosság és súlyos testi sértés tette az EZ Rollers nevét igazán ismertté 1998-ban. Walk This Land című számuk lett ugyanis a reklámzenéje és egyik betétdala Guy Ritchie A Ravasz, az Agy és két füstölgő puskacső című filmjének. Jelen fellépésükre a drumandbass műfaj zseniális ifjú dívája, MC Tali kíséri el őket.
  
  Lassan elő lehet kotorni az ezüstszínű zizegős melegítőt a szekrény aljából. A drumandbass felébredni látszik több, mint egy évtizede tartó téli álmából. Mi sem látszik ezt jobban igazolni, mint hogy az EZ Rollers tavaly, kilenc év után új albumot jelentetett meg. Több ez annál, mint felvenni a fonalat, újra kell gondolni a műfajt, ahogy tették azt a kilencvenes évek közepén éppen ők, amikor a magas fordulatszámon pörgő törtütemeket jazzel kombinálták. Azóta persze számtalan drum and bass - Móricka koppintotta le és csépelte el a hip - hop dj Jay Hurren és a soulkedvelő Alex Banks találmányát, de mindez egy dekát nem von le az ő érdemeikből. Az EZ Rollers egyszerre volt reveláció és revolúció a maga idejében, a Moving Shadow kiadó favoritja. Második albumuk, a Weekend World megaslágere a Though at the top hónapokig pörgött a klubok és rádiók toplistájának élén, a sikerre tekintettel hamarosan kiadták az album remix változatát is. Többször jártak a Magyarországon (VOLT, Sziget, egyéb) hogy a gulyás, a Puszta-show, a szürke marha vagy a túzok az, ami miatt rendre visszatérnek, nem tudjuk, de mindannyiszor elégedett közönséget hagytak maguk után, a beszámolók minden esetben fergeteges partiról lelkendeznek. Ezúttal is hárman lesznek, de Kelly Richards helyett MC Tali-val talizhattok, aki a világ jelenleg legkeresettebb női drumnbass MC-je. Roni Size fedezte fel, egy ausztráliai bulin futottak össze, nem sokkal később Tali, azaz akkor még Natalie Scott becsöngetett a raszta hajú törtütem professzor bristoli vityillójába, hóna alatt egy rakás szöveggel és dalötlettel, és hamarosan a Full Cycle kollektíva teljes jogú tagjaként folytatta karrierjét. A törékeny és rettentően fotogén lány elképesztő technikával és melódiaérzékkel rendelkezik, gyakorlatilag bármilyen műfajban világsztár lehetne ha akarna: számára ugyanis a drum and bass maga a zenei kiteljesedés mindannyiunk legnagyobb örömére!
  
  Belépő: 200 Ft
  Koncert kezdés: 20 óra



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Nulladik Változat 35 éves jubileum „Négy képzeletbeli srác” valósága
AWS - Innen szép nyerni lemezbemutató koncert a Budapest Parkban
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
Dan Patlansky Budapesten
Új dallal jelentkezett az Esti Kornél - Semmi se ment meg minket egymástól
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Gary Moore emlékest és Tommy Katona koncertek Budapesten
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 trousers    esti    crusted    buttercup    lizzy borden    eternal flight    revolution renaissance    hol van ilyenkor a rendőrség?    begotten silence    satelles    péterfy bori és a love band    datarock    the black box revelation    letz zep    ego-project    daath    hihetetlen utazás    cynic    rock the boat    joseph gordon-levitt    vanderbuyst    hate eternal    m:pire of evil    daniel craig    másnaposok  

r49
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!