beszámoló [fesztivál]  2001. augusztus 13. hétfő   16:40

nincsen hozzászólás

   A Szigeten még az utolsó pillanatokban is volt koncert, egy évre minden kiadható volt, ami bennünk maradt: megteltek a bokrok meg a sátrak (mindenfélék, minden értelemben). A végére megtelt az LB27 koncert előtere is. Kár, hogy csak a végére. De végtére is nem ez a lényeg. A közönség habozása nem is ment csodaszámba azok után, hogy a koncert idejéből fél órát vett el a hangolás... egyszóval, mint az iskolából innen sem lehetett elkésni, s nem volt olyan mély slamasztika, melyből ennyi idő alatt nem lehetett kimászni.
  
   Nagynehezen csak elkezdődött! Én azt hittem, hogy mindjárt annyi is, ugyanis Miksa elképesztően sípolt (na nem a saját hangja).Csakhamar rendeződtek a viszonyok, csak a szint hagyott alább. Mármint a hangszint, azaz a hangerő. Eleinte zavartan álltam a ´Benééktől számomra szokatlan hangzásvilág előtt, de miután nagy nehezen rájöttem, hogy ez a stílus tudatos, már az előadást is önfeledten tudtam élvezni. Ha after party, hát legyen. A repertoár sem volt az átlagos: igaz ugyan, hogy játszották a Reggae-kirakat című új albumról a Szálljt!, a Hotel Kingstont vagy például a Rast; bevettek a régebbiek közül olyanokat, mint a Rajz a falon vagy az Igen-Igen, de a curryt mégis a Marley-szerzemények adták: a Kinky Reggae , a fantasztikus, csak szólógítárral kisért No woman, no cry (számomra a koncert tetőpontja) és a hosszasan várt Could you be loved. Hogy aztán a Ladánybene után a Reggaester adja be a maradéknak az aranylövést a Jammin´ - nal és a Three little birds-zel...

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: