hosting: Hunet
img_up/1611/bannerc96814ea.gif
  cikkekfotók        
beszámoló [koncert]  2008. augusztus 3. vasárnap   16:29
nincsen hozzászólás

szerző: ArmaGedeon
Queensryche
2008. július 1. Petőfi Csarnok

  Felemás a viszonyom a Queensryche-kal; 1990 óta ismerem a zenekart, s noha az utóbbi négy lemezükkel a mai napig nem tudtam megbarátkozni mégis töretlenül tudom szeretni őket! Ennek fényében valami kozmikus remegés lett rajtam úrrá, amikor megtudtam, hogy hazánkba látogatnak, ráadásul végre önálló turné keretében!
  
  Bizony rég volt már az a csodás Empire album; emlékszem, egy CD-ről másolt kazettán (90-ben egy CD-korong még az álom luxuskivitelben kategória volt) kaptam kézhez, a bandáról csak olvastam akkoriban, ódákat zengett a sajtó, otthon betettem valami háborús magnóba, elindult a Best I Can, és egy órán keresztül csak ültem, dermedten, hangtalan. Ha azt mondom: elvarázsolt, az semmit nem jelent; megfelelő szó híján pedig nem kívánok bazári pátosszal élni. A Promised Land meglehetős komorsága, lassabb szerzeményei valamit előrevetítettek, amire nem számítottam; jelesül azt, hogy az azt követő három stúdióalbum egész egyszerűen nem győzött meg. A Nagy Klasszikus Rockopera második része, az Operation: Mindrime II már közelebb hozta azokat az ízeket, amelyek az Empire-ig jellemezték mindegyik korongot de még mindig hiányérzetem van. Persze nem rossz lemez a kettes Operation, és az is lehet, hogy az én készülékemben van a hiba.
  
  De most már beszéljünk a koncertről. A koncertről, amely bizony nem kezdődött zökkenőmentesen Történt ugyanis, hogy a román határon megálljt parancsoltak a Queensryche kamionjainak, a vámosok biztos ott ragadtak a nyolcvanas években, s talán arra gondoltak, a sok pirotechnika másfajta tűzijátékhoz kellhet. Így aztán nettó három órát (!) csúszott a koncert, ami még egy Guns N Rosesnak is a becsületére válna! (Hálát adtam az égnek, hogy nem kellett még egy huszadrangú előzenekart is végigszenvedni.) Attól azért tartottunk, hogy az előre beharangozott három órás buliból jócskán lefaragnak majd, de az ígéret még Seattle-ben is szép szó, és a három óra az három óra, kezdődjék bármikor a hangverseny.
  
  Ami el is kezdődött libabőr bekapcsolva. Sweet dreams. You bastard. így szólt a nővér, és a már oly régen fülünkbe égett hangokkal megindult a show. Mert show volt a javából, még ha kissé ügyetlenül erőltetett formában is. Ahogy már a korábbi Mindcrime-turnék alkalmával, a Queensryche ezen estén is előadta a komplett történetet, nem csupán zenei eszközökkel, hanem egy színi játék (színjáték?) kíséretében. Ám a sztori ilyetén megelevenítése (egynéhány-szereplős sin-darab, impozáns színpadképpel megtámogatva) eléggé suta-soványka eredménnyel járt: az albumokon kétszer egyórányi történet egyszerűen nem elég komplex ahhoz, hogy ilyen módon szórakoztató legyen az utolsó taktus végéig; tíz perc múltán már szinte unalomba fulladt Geoff Tate szenvelgő vonaglása, még akkor is, ha színész-kategóriában valószínűleg ő kaphatna egyedül Oscar-díjat az összes metálénekes közül. (A mellékszereplő Pamela Moore pedig hol Barbie hálóinges nagyanyjára, hol egy kivénhedt szado-mazo-Madámra hajazott, ezzel némi cinikus mosolygást csempészve arcomra.) Egyszóval: nem kötött le a pörformansz, helyette a zenére tereltem figyelmem.
  
  Arra pedig érdemes volt figyelni! Egy szeletke Rocktörténelem elevenedett meg, legalábbis míg az első Mindcrime-program tartott; sorban jöttek a heavy metál klasszikusok, bocsánat, Klasszikusok, kezdve a himnikus Revolution Callinggal, majd a szárnyaló lemezcímadóval, aztán a dühös Speakkel és így tovább. Olyan érzés volt ezeket a nótákat élőben hallgatni, mint amikor az ember hosszú idő után találkozik a szerelmével, és egy pillantás elég ama bizonyossághoz A Nagy Kedvenc Dalok pedig végképp kifacsarták lelkemet: a komor gótikával finoman meghintett, ködfátylas-sejtelmes The Mission, az Operation: Mindcrime album legjobb refrénjének tulajdonosa, a Breaking The Silence, a 10 perc felett járó, valóban elképesztő zenei és hangulati megoldásokban tobzódó eposz, a Suite Sister Mary vagy a Queensryche tán legnagyobb slágerének számító I Dont Believe In Love Borzongató Élmény!
  
  Pamela Moore (a némi transzvesztita jelleget öltő néni) hozta a lemezeken megszokott vokálokat, noha kissé alulkevert volt a hangja a főkolompos Geoff Tate mellett; 49 éves frontemberünk kitűnő fizikumával nemcsak hogy leveri a metálbandák zömének varangyosodásra hajlamos zenészpalántáit, de a meglepően jól kimunkált színészi játéka mellett az énekteljesítményére sem lehetett panasz, még akkor sem, ha a korai idők igen magas fekvésű énektémáival már meg sem próbálkozott. Helyette üvöltöttünk mi, mintha forradalmat csinálnánk így van ez, amikor az ember gyerekkori kedvence jön el látogatóba. Mike Stone gitáros megjelenésétől szinte rosszul lettem: nyakig begombolt kabátban, kapucnival és gázmaszkkal az arcán pengette a húrokat, egészen az Operation második felvonásáig; lehet arról filózni, vajon mit akart ezzel szimbolizálni, de számomra felesleges színjátéknak tetszett. Meg aztán fenn a negyvenfokos színpadon biztosan kellemes lehetett e farokizzasztó művészkedés
  
  Míg az Első Mindcrime kiváltképp klasszikus költeményei transz-állapotban viharzó tapsorkánt váltottak ki a publikumból, addig a kettes lemez kevésbé preferált dalai csupán empatikus tenyérütögetést kaptak A két felvonás után pedig nem maradt már hátra, mint egy dalcsokor a zenekar kereskedelmileg legsikeresebb lemezéről, az agyondicsért, agyonemlegetett Empire-ről: a könnyed-elegáns Jet City Woman, a zord hangulatú címadó és végül a gyönyörű Silent Lucidity. Ez utóbbi szerény és természetesen elfogult véleményem szerint minden idők egyik legszebb balladája!
  
  Nem egy internetes koncertbeszámoló az Év Bulijának titulálta a Queensryche idei fellépését (jóllehet előttünk még egy igen szerény felhozatalú Sziget!), ám nekem a felvázolt okoknál fogva csak a nagyszerű jelzőre futja. (Bevallom férfiasan, ha a teljes első Operation Mindcrime-ot követően mellőzik a másodikat vagy csupán egy-két dalt emelnek ki onnan , és egy izmos, másfél órás besztof programmal állnak elő, én is örömujjongva csatlakoznék a kollégák lelkes seregéhez) A korábbi kozmikus remegés alábbhagyott, de nagyon reménykedem, hogy látjuk még őket, ezeket a végtelenül szimpatikus és műfajteremtő úriembereket!



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2019. október 21.
Miyavi a Barba Negra klubban
2019. október 27.
Street Sects, Fixateur Externe, Der Zunder a Durerben (Dürer Kert - Budapest)
2019. október 29.
LIVING-LOVING - Müller Péter Sziámi életHű koncertje
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Paul Gilbert
As I Lay Dying, Chelsea Grin, Unearth, Fit For A King
VII. Rogues Of The Seven Seas (Rumproof, Stetl, Zinfield, LochNesz, MegaHertz)
Julian Sas Band
Evanescence, Veridia
Luis Fonsi
FEZEN ´19
Iggy Pop
 kiemelt 
Nick Cave and the Bad Seeds 2020-ban az Arenaban
  
Bejelentette jövő évi, az Egyesült Királyságot és Európát lefedő turnéját a Nick Cave and the Bad Seeds

Conan [uk] x Un [usa] x Sixes [usa]
Miyavi a Barba Negra klubban
Street Sects, Fixateur Externe, Der Zunder a Durerben
LIVING-LOVING - Müller Péter Sziámi életHű koncertje
 friss hozzászólások 

VII. Rogues Of The Seven Seas (Rumproof, Stetl, Zinfield, LochNesz, MegaHertz) (3)
A rock ötven árnyalta - The Dead Daisies (2)
Satyricon, Suicidal Angels (3)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto Music
Hammer Concerts
Livesound Productions
VilágVeleje Produkció

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 eye for i    architects    tranker kata    death angel    beneath the massacre    ordog    30 perc vagy annyi se    inevitable end    sinister    premonition 13    david byrne    moulin rose    ahab    sigh    joe strummer    twin cobra    star positive    indiana jones    sunn o)))    szerelmek    tower heist    smici 50    gloryful    gyalázat    mitch tucker  

img_up/1611/bannerc96814ea.gif
Copyright 2000-2019 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!