hosting: Hunet
r31
  cikkekfotók        
előzetes [fesztivál]  2008. augusztus 4. hétfő   15:41
nincsen hozzászólás

szerző: Toki
VII. The Chromized Land Fesztivál
2008. augusztus 22-23. - Új Vigadó, Debrecen

  2008-ban immáron hetedik alkalommal kerül megrendezésre a The Chromized Land Black/Death Metal Fesztivál Debrecenben, a Csónakázó-tó mellett található Új Vigadóban. Az, hogy már hetedik éve töretlenül halad előre a Fesztivál története, nem elhanyagolható csekélység, főleg a magyar underground mindenkori helyzetét figyelembe véve. A 2002-ben hirtelen felindulásból szervezett klubkoncertből így lett szépen lassan egy valóban fesztiválnak titulálható esemény. A bulik felszereltsége, lebonyolítása és szerencsére a látogatottsága is évről-évre kedvezőbb képet mutatott, ezért is valósulhatott meg 2006-ban az a kezdeti elképzelés, hogy két napon keresztül zúzzanak a két legszigorúbb zenei stílus honi képviselői.
  
  Nem lesz ez idén sem másképpen, így aki augusztus 22.-én és 23.-án két, igazán brutális zenékben bővelkedő estét szeretne magának, az jobb, ha már most előre megveszi, illetve megrendeli a napijegyet avagy a bérletet. Bár a néhány helyen, többek között a HammerWorld-ben megjelent hirdetésekhez képest az utolsó pillanatban változott és átalakult valamelyest a program, így is valószínűtlen, hogy egy vérbeli Black/Death Metal rajongó csalódottan távozzon haza. A két legfontosabb változás, hogy az Epidemic zenekar különböző problémák miatt lemondani kényszerült a bulit, az ex-Neochrome frontember Peter D. Maniak által tavaly ősszel beindított Angerseed pedig egy kényszerű tagcsere miatt stornózta debütáló debreceni buliját. A 2009-re esedékes Fesztiválon minden bizonnyal ott lesz mindkét banda.
  
  Pár szót az idei Fesztivál fellépőiről: Az első napot az inkább még csak Debrecenben és környékén ismert, szemtelenül fiatal tagokból álló helyi Bloodlust zenekar nyitja majd. Brutális Death Metal zenéjük megfelelő alapot fog szolgáltatni a kellő hangulati hőfok kialakulásához. Őket rögtön egy határainkon túli banda, a nagyváradi Spiritual Ravishment követi, akiket eddig csak a szemfülesek csíphettek el egy nyúlfarknyi debreceni fellépésen. Ők sem a dolgok könnyebb oldalát fogják meg, szintén agresszív Death Metal bulit fognak adni. Az első nap harmadikként fellépő szentesi Gholgoth már régi név a palettán, de sokan még csak most fognak első ízben találkozni velük, lévén, hogy jó pár éve csendben vannak. Ez persze nem fogja a bandát megakadályozni abban, hogy a részben új tagsággal, valamint régi dobosuk Vígh Endre (Tesstimony) segédletével kielégítsék a kompromisszummentes Black Metal híveit. Itt persze nem ér véget a Black rajongók napja, hiszen a következő fellépő a helyi érdekeltségű Neochrome lesz, akik bár ugyan több helyen is felléptek már a zenekar új felállásával, ez a buli mégis kiemelt fontosságú lesz. A zenekar minden időszakából várhatóak számok, és bizton lehet számítani valódi meglepetésekre is. Egy sokak által már nagyon várt debreceni debütálás következik ezek után, hiszen a budapesti Baskíria veszi birtokba a színpadot, és borítékolni lehet, hogy nem okoznak senkinek csalódást. Az első napot a már-már veteránnak számító Tesstimony zárja majd, és mivel fentebb említett dobosuk is hazatért a nyári szezonra, semmi nem állíthatja meg Őket egy hangulatos death´n´roll buli prezentálásában.
  
  A második nap sem lesz könnyebb menet, hiszen elsőként máris a súlyos, gépies, Death Metal alapú rideg zenét nyomató Mortem kezd Nyírbátorból. Őket már talán be sem kell mutatni, több ízben is játszottak már a Fesztiválon. Ezután újabb debütálásnak lehetnek majd tanúi az egybegyűltek, egy újabb Death Metal támadás érkezik, ezúttal Mosonmagyaróvárról, a Depths Of Depravity személyében. Aki már látta Őket, az tudja, hogy egy elsöprően brutális Death Metal bulira lehet számítani a bandától. Újabb, a helyi pálya előnyeit élvező zenekar a Dim Vision, akik szintén debütáltak már új felállásukkal, de erre a bulira Ők is nagyon komolyan készülnek, és egy minden eddiginél teljesebb bandát lehet majd látni a színpadon. Talán még egy-két újabb szerzemény is előkerül az este folyamán a bandától. Az Agregator az utolsó utáni pillanatban esett be a Fesztiválra, de ez biztosan nem jelent majd akadályt abban, hogy súlyosan nyomasztó zenéjükkel felkavarjanak egy-két sötétebb lekivilágú egyént. Hogy azután a karcagi Vale Of Tears újra felpörgesse kicsit a skandináv jellegű Death Metal híveinek adrenalinszintjét. És talán még az sem lehetetlen, hogy a lassan készülő hármas lemezből is elhangzik majd egy kis ízelítő. A második nap végén jelentkező fáradtságot játszi könnyedséggel fogja szétzúzni a Budapestről érkező Bornholm, akik már tavaly is hangos sikert könyvelhettek el maguknak, és idén is felfokozott érdeklődés előzi meg programjukat. Méltó záróbandája lesznek a két napos őrületnek, szigorú, de hangulatos, és ősi magyar értékeket is ápoló Black Metal zenéjükkel tesznek pontot a buli végére.
  
  A szervezők várnak mindenkit a fesztiválra, szeretnék, ha minél többen eljönnétek, hiszen részben ezen is múlik a fesztivál jövője! Reális árak, intenzív programok várnak Benneteket, és legyünk együtt gazdagabbak egy remélhetőleg hangulatos kétnapos őrülettel!!
  Reméljük, hogy nem iszunk túlzottan előre a medve bőrére, de annyit mondhatunk: Találkozunk 2009-ben is ugyanott, ugyanakkor!!!
  
  
  Kapunyitás mindkét nap: 18:00, kezdés: 18:30
  
  Napijegyek elővételben: 1200 Ft
   helyszínen: 1450 Ft
  
  Bérlet elővételben: 1900 Ft
   helyszínen: 2350 Ft
  
  Elővétel: Debrecen, Rock-Ness hanglemezbolt (Vár u. 10/c., alagsor)
  
  Az elővételben vásárolt, illetve rendelt napijegyek és bérletek részt vesznek a Fesztivál utáni sorsoláson, amelyen a fellépő zenekarok CD-i és pólói kerülnek kisorsolásra!
  
  Az első 50 elővételben vásárolt bérlethez, valamint napijegyhez ajándékot adunk!!!
  (Ez az ajánlat az internetes rendelésekre nem vonatkozik!!!)
  
  Megközelítés: A debreceni MÁV Pályaudvartól az 1-es villamossal, illetve a 10-es busszal.
  Szálláslehetőség: www.debrecen.hu



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

jegyrendelés 1

jegyrendelés 2

 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
Sting újra Budapesten
Sok év kihagyás után visszatér Magyarországra a Tinariwen
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
A Toy Dolls, a Stratovarius és a Korpiklaani is Alsóörsön bulizik augusztusban
Március végén érkezik az U.D.O.
Lendületes heavy metal vendégzenekarral érkezik a Lordi
Huszadik évfordulóját ünnepli Parov Stelar a Budapest Parkban
Sting Budapesten- Egy újabb felejthetetlen koncert a Budapest Arénában
Cattle Decapitation: négyzenekaros brigád élén érkezik az amerikai deathgrind csapat
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 a nyugtalanság kor     red hot chili peppers    our youth    belmondo    prince    the faceless    dub fx    cool head klan    give it a name    extrema    the last airbender    végső állomás    arto lindsay        fourty management    ahab    simpson család    scott ian    cojones    skalar music hungary    dead kennedys    black blitz    dawncore    comeback kid    exivious  

r46
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!