beszámoló [koncert]  2008. július 15. kedd   11:24

nincsen hozzászólás

  Nehéz választ találni arra, hogy a Lake of Tears első magyarországi fellépésére miért kellett várnunk 2008-ig. De félre az elmélkedéssel, hiszen végre ez a pillanat is eljött és tizennégy év után végre magyar folyó torkollott a könnyek tavába.
  
  Ezen a kellemesen meleg nyári estén bőven volt idő sörözgetni és beszélgetni a régen vagy éppen ritkán látott barátokkal, ismerősökkel az A38 teraszán, hiszen a felvezetőnek szánt Solar Scream produkciója is csak kilenc után indult. Elég lassan szálingóztak az érdeklődök a hajó gyomrába és sajnos a LoT alatt is csak egy nagyon jó indulatú fél ház gyűlt össze.
  
  A Solar Scream 40 perces szettel próbálta bemelegíteni az egybegyűlteket, mely alatt főképp a tavaly megjelent Divider lemez dalait tolták a srácok. Zenéjük egyszerre prog rockos és darkos, rengeteg váltással, elszállós részekkel. Still Running Deep, Heart Carved Into Mine, Respire, Misery Entwines szóval a legjobb dalaikat játszották, amit az általam várt Depeche Mode feldolgozás helyett a System of a Down klasszikusával, az Aerialsal toldottak meg.
  
  Egy húsz perces átszerelés után végre eljött a Lake of Tears ideje is. Egy akusztikus intró után a To Die Is To Wake-el nyitott Daniel Brennare és csapata, mely alatt már majdnem extázisban volt a közönség nagy része, de ahogy jöttek az újabb és újabb számok, egyre jobb és jobb lett a hangulat. A svédek a színpadképet nem akarták túlbonyolítani és amikor a közönség szinte már helyettük énekelte az olyan dalokat mint például a Dreamdemons, nos akkor is csak egy nyugtázó mosolyt eresztettek ki nem létező bajuszuk alól. Ez az északi hidegvér.
  De azért mi lenn a tánctéren iszonyatosan élveztük amit látunk és hallunk. A legjobb dalok sorakoztak egymás után: Boogie Bubble, Rainy Day Away, You Better Breathe, Ravenland, Like a Leaf. Daniel azért igyekezett minden szám között mondani valami kedveset vagy poénosat nekünk, nagyon szimpatikus figura, meg kell hagyni.
  A hangzással sem volt semmi gond, ahogy azt az A38-on már hosszú idők óta megszokhattuk.
  Azon nóták közben, melyben valamilyen billentyű téma volt (ez a LoT számok jelentős része ugye) samplerről keverték a dalok alá a gépi hangokat.
  A Foreign Road alatt ismét együtt üvöltötte a nép a jól ismert sorokat Daniellal, itt már tényleg mindenki extázisban volt. A Crazyman-t úgy jelentették be, mint az est utolsó nótája, de gyakorlott koncertlátogatók tudják, hogy egy ilyen estén nem lehet csak úgy levonulni a színpadról és hazamenni. Szerencsére Danielék sem gondolták másképp, a visszatapsolásuk után elnyomtak két Headstones albumos klasszikust. De ezután sem jött még el a végső búcsú ideje, hiszen az egybegyűlt pár száz ember tapsvihara közepette másodszor is visszajöttek kedvenc svédjeink, hogy a Burn Fire Burn című nótával vegyenek tőlünk immáron végső búcsút.
  
  Varázslatos koncert volt és minden megjelent történelmet írt azzal, hogy ott volt a Lake of Tears első magyarországi fellépésénél. Bízzunk benne, hogy közel sem ez volt az utolsó és lesz még alkalmunk megmártózni a könnyek tavában.

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: