hosting: Hunet
r34
  cikkekfotók        
előzetes [fesztivál]  2008. július 11. péntek   11:42
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Bakonyalji Vigasságok´2008
2008. július 12-26. Kajárpéc-Tényő-Lovászpatona-Ravazd

  Egy lassan növekvő, megyehatárokat átívelő, régiós fesztivál és alkotótábor folyam, amelyben az önkéntes résztvevő települések lakosai, formális és nem formális civil szervezetei, vállalkozói, önkormányzatai megmutathatják azt, amire büszkék múltjukból és jelenükből, szellemi és természeti értékeik közül. Érdeklődve figyelik, hogy fiatal fotósok, filmesek, építészek és muzsikusok mit látnak belőlük, milyen alkotásokat, produkciókat hoz ki belőlük a hely hangulata. Hogyan szedetik elő velük fiókok mélyéről az öreg fotókat, fejtetik fel vélük múltjukat, emléktöredékeiket régen történt eseményekről, kedves személyekről, ősökről.
  
  Új, kifelé nyitott helyi ünnep kialakítása, a hagyomány felelevenítése és annak jelenben való megőrzése és megmutatása a programsorozat célja, amely aktivitást, azaz tevékeny részvételt feltételez a résztvevők irányából is. Ellentétben a mai trenddel, amely azt sugallja a médiákból, hogy a közösségi érzés megvehető.
  
  A Bakonyalji Vigasságok ezzel szemben a régi közösségi érzést szeretné visszahozni, a mába illeszkedve. Mert régen a közösségi események, mulatságok, mai szóval bulik, attól voltak kis ünnepek, hogy mindenki belevitte azt, ami belőle pozitív volt a közösség számára, aminek örültek a többiek. Van, aki keletlent vitt, van, aki Otelló bort. Van, aki finom vadpörköltet tudott készíteni bográcsban. Van, aki a jópofaságát, vicceit, társaságot mulattató személyiségét tette bele. Van, aki próbálta összeterelni a bizonytalankodókat, más a fedelet adta az ünnephez.
  
  A Bakonyalji Vigasságok olyan ünnep kíván lenni, ahol a helyiek és a kívülről jövő érdeklődők is jól érzik magukat, kapcsolatok, barátságok, jövőbeni együttműködések szövődhetnek. A rendezvény nem tömegeket akar vonzani, mert a tömegesedés ellentétes ez előzőekben felsorolt célokkal, a tömegben az egyén csak szemlélődővé, nézővé válik, legjobb esetben is csak már meglévő ismerőseivel érintkezik. Ezért fontos az eltömegesedés ellen a több kis helyszín kialakítása, ahol mindenki a közösség aktív része lehet. Örülnénk, ha a programban szereplő községek lakosai és vezetői látogatnák egymás rendezvényeit, programokat cserélnének, mert egyszerűen fogalmazva, normális dolog az, ha kíváncsiak vagyunk egymásra, egymás tevékenységére, értékeire. Reményeink szerint Európa nemcsak határokkal lezárt országok, megyehatárokkal elválasztott régiók, községhatárokkal elválasztott falvak összessége. Próbálkoznunk kellene eme magunk által felállított szellemi vasfüggönyök bontogatásával. Darabjait inkább vigyük haza, díszdobozban, vitrinünkbe.
  
  Hartyándi Jenő
  
  Program:
  
  Július 12. szombat

  Tényő Sokoró Fesztivál
  
  Fesztiválközpont
  9:00 A Sokoró legízletesebb pörköltje 2008-ban - Főzőverseny
  9:45 Sokoró Fesztivál ünnepélyes megnyitója
  10:00 Nyúli Majorette Egyesület műsora
  10:00 -13:00 Bergengócia a mesék birodalma kalandjátszóház
  10:30 Karusszel bemutató a Kajárpéci Lovasklubtól
  12:00 A főzőverseny kóstolóval egybekötött eredményhirdetése
  14:00 Kistérségi válogatott - barátságos futball mérkőzés
  15:00 -18:00 Bergengócia a mesék birodalma
  
  Színpadi produkciók
  10:50 A győrszemerei Általános Iskola színjátszó
  szakkörének műsora
  15:00 Karate bemutatót tart Bán László oktató és
  tanítványai, Ronin SE tényői csoportja
  15:30 Eszterlánc Néptáncegyüttes (Réde)
  16:00 Tényő énekkarának műsora
  16:30 Wagenhoffer Tamás szájsíp művész (Győrszemere)
  16:40 Győri Obsitos Nosztalgia Dalárda műsora
  16:55 Ihaj-csuhaj Néptáncegyüttes fellépése (Győrszemere)
  17:25 Győri Obsitos Nosztalgia Dalárda műsora
  17:40 Tombolasorsolás
  18:00 Akkordeon Harmónika Zenekar hangulatfokozó műsora
  19:30 Dances of Resistance Hip-hop tánccsoport (Győrszemere) valamint Kéri Nikolett és társai
  20:00 Jaffa együttes fellépése (Kajárpéc)
  21:00 Karaoke-verseny
  22:00 Signal Trió-utcabál
  
  Tornacsarnok
  14:00 Kistérségi Nyugdíjas Találkozó
  
  Tájház
  10.00 -16.00 Népi játszóház
  Reflex Környezetvédő Egyesület programjai, Pavilonok a Sokoró térségből
  
  Július 13. vasárnap
  
  Tényő Sokoró Fesztivál
  
  Fesztiválközpont
  14.00 Tűzoltó bemutató
  15.00 Bendegúz a két éves tevebébi - állatsimogató
  17.30 Hangulatfokozó népi játékok - Kihívó a Tényői Önkormányzat
  18.15 Ki a legény a gáton? erővetélkedő
  19.00 Rodeo Show-lovas bemutató
  20.00 Tüzes Lovas Show
  21.00 A fesztivált tábortűz zárja
  
  Színpadi produkciók
  15.00 Sokorópátka énekkarának műsora
  15.30 A tényői Bazsarózsa és a sokorópátkai Aranyeső Néptáncegyüttes közös fellépése
  16.00 Magyarszék német ifjúsági fúvószenekarának műsora
  16.45 Hétköznapi történelem fotópályázat eredményhirdetés
  17.00 Mozaik Egyesület :Szerenád című komédiája
  17.40 Fellelt értékek árverése a fesztivál javára
  18.00 Esthajnal Nyugdíjasklub táncműsora
  
  Tájház
  13.00-16.00 Népi játszóház
  Reflex Környezetvédő Egyesület programjai, Pavilonok a Sokoró térségből
  
  A fesztivál teljes időtartama alatt:
  - Kézműves mesterségek bemutatkozása és vására
  - Ízek a régmúltból - Gasztronómiai ízelítő és ételkészítési bemutató a táj jellegzetes ételeiből Rigácson, a
  Fesztiválközpontban és a Tájháznál (kemencés sült kenyér, langalló, keletlen)
  - Lovaskocsis sétajáratok
  - Hétköznapi történelem - Sétatárlat a régió múltjáról és jelenéről
  - Sokoró tájtörténeti kiállítás a Kultúrházban
  - Színes gyermekprogramok: népi játszóházak, állatsimogató, tűzoltóautó, ugráló várak, kreatívkuckó, régészeti ásatás, ácsolt körhinta
  - Sándor József Péter alkotász rogyasztott üveg és kerámia kiállítása a pincesoron
  - Nyitott pincék pincelátogatás és kóstolás a tényői pincesoron valamint a Róka utcában
  
  Július 17. csütörtök
  
  Kajárpéc-Fodor Tó
  
  Kézművestábor gyerekeknek
  - Kézműves foglalkozások: korongozás, bőrözés, arcfestés, kosárfonás
  - sportversenyek
  - kirándulás
  - lovaglási lehetőség
  - kürtőskalács sütés
  - tábortűz szalonnasütéssel, zenével
  
  A tábor időszakára sátorozási lehetőséget, egész napos szülői felügyeletet és sátrat (amennyiben nincs saját) biztosítunk.
  Részvételi díj: 4000 Ft
  Jelentkezni és érdeklődni lehet július 5-ig: Kocsis Éva (70/9326608)
  
  9:00-12:00: kosárfonás
  13:30-15:00 arcfestés
  15:00-19:00 gyalogtúra
  19:00-21:00 paprikás krumpli főzés szabad tűzön
  
  Július 18. péntek
  
  Kajárpéc-Fodor Tó
  
  Kézművestábor
  9:00-12:00 bőrözés, cserépfigurák készítése
  14:00-15:00 lovaglási lehetőség
  15:00-17:00 lovaskocsis kirándulás a faluban
  17:00-19:00 kürtőskalács sütés
  19:00-21:00 szalonnasütés, tábortűz, megzenésített versek gitárral
  
  
  Július 19. szombat
  
  Kajárpéc-Fodor Tó
  
  Gyerekprogramok:
  10:00 kézművestábor - korongozás
  10:00 vetélkedő gyerekeknek
  11:00 Vaskakas Bábszínház: Kakasviadal
  Délutáni program:
  15:00-18:00 Főzőverseny- bográcsételek és grillételek versenye
  Nevezni lehet Vajda Violettánál július12-ig 20/515 41 30
  A főzőversenyen idén a kajárpéci szakácsok nemcsak egymással mérik össze tudásukat, hanem a Bakonyalji Vígasságok többi helyszínéről a Fodor tóhoz delegált szakácsaival is!
  A résztvevők két kategóriában nevezhetnek:
  1. Bográcsételek mindenfajta bográcsban elkészíthető étel
  2. Grillételek ezek elkészíthetők grillsütőn illetve tárcsán is
  Az ételeket ismételten híres-neves mesterszakácsok értékelik.
  
  15:00-18:00 Íjászverseny
  A térség több falvában kezd elterjedni az íjászat a fiatalok körében. A régiós fesztivál jó alkalmat kínál a különböző települések íjászat-kedvelői találkozzanak egy barátságos verseny erejéig.
  15:00-16:30 Greznár Zoltán és zenekara
  17:00- 17:30 Dinnyecsősz a lovászpatonai nyugdíjasklub előadásában
  18:00 főzőverseny eredményhirdetése
  Díjakat átadja: Kara Ákos, a megyei közgyűlés alelnöke
  
  18:30 Jazz UP világslágerek szvinges-jazzes feldolgozásai Frank Sinatrától, az Abbától és más zenekaroktól
  Árky Dávid (basszusgitár), Harangozó Sebestyén (gitár), Kerti Balázs (szaxofon), Sisa Ferenc (ének), Szabó András (dob), Vontszemű Miklós (billentyű)
  20:00 Kajárpéci vízirevű előadása
  21:30 Kék Csillag zenekar a 70-es évek tánc- beat- és rockzenéje
  Bihari György (gitár, ének), Bódis György (basszusgitár), Tüskés János (gitár, ének), Videman Sándor (dob)
  
  Július 18. péntek
  
  Ravazd Udvarház
  Őrhegy u. 23.
  
  MEDIAWAVE
  Nemzetközi Nyári Művészeti Tábor
  Film és Fotó a gyakorlatban
  Az én kis falum
  Szervező:
  Gazsó Zsuzsanna & Aponyi Noémi & Varjú Nándor - MEDIAWAVE Alapítvány
  
  19:00 Tábornyitó
  (MEDIAWAVE Nemzetközi Fotó- és Filmtábor, SZIF Építésztábor)
  
  20:00 Fotókiállításnyitó
  Passport Control 5
  (címre kattintva egy válogatás megtekinthető)
  a kiállítást megnyitja: Szabó Péter fotográfus, a MEDIAWAVE Nemzetközi Fotó Műhely vezetője
  
  A kiállítás anyagában szereplő nemzetközi résztvevők:
  Nariman Chaichi (Teherán, Irán), Neil Coltofeanu (Bukarest, Romania), Mauro Fiorito (Róma, Olaszország), Anna Kazanova (Odessza, Ukrajna), Elena Kilina (Novoszibirszk, Oroszország), Irina Lapova (Novoszibirszk, Oroszország), Molnár Edvárd (Szabadka, Szerbia), Patrick Moraras (Bukarest, Romania), Madalina Sauca (Bukarest, Románia), Stefan Tatu (Bukarest, Romania), Mirela Vlad (Bukarest, Románia)
  
  Helyi résztvevők:
  Bihari Judit (Győr), Burger Péter (Győr), Hernyák Kristóf (Győr), Szamosi „Szami” László (Győr)
  
  Győri Gyermekek Háza fotószakköréből:
  Csanaki Melinda (Győr), Horváth Viktória (Győr), Irsai Hortenzia (Győr), Máté Bernadett (Győr), Németh Hanna (Győr), Regős Nóra (Győr)
  
  Ide kattintva a tavalyi nyári tábor fotói tekinthetők meg!
  Fotósok szerinti bontásban - Kristina Yalovaya (Odessza, Ukrajna), Mirela Vlad (Bukarest, Románia), Radu Igazság (Bukarest, Románia), Anna Kazanova (Odessza, Ukrajna), Molnár Boglárka (Székelyudvarhely, Románia), Dávid Eszter (Sepsiszentgyörgy, Románia), Irina Lapova (Novoszibirszk, Oroszország), Hernyák Kristóf (Győr), Husz Szabolcs (Nagyvárad, Románia), Péter Izolda (Nagyvárad, Románia), Rechnitzer Zsófia (Győr)
  
  20:30 Pajtamozi
  válogatás az előző évek tábor és workshop filmjeiből
  
  22:00 Nyitóbuli Double Peter and the Boss (HUN)
  Táncos buli az előző év Passport Control workshopjain gyűjtött muzsikákból (Novoszibirszk, Kelet-Törökország)
  
  Július 19. szombat
  Ravazd Almáskert
  Őrhegy u.
  
  10-18:00 SZE Építész Alkotótábor (Almáskert)
  (július 18 és 26 között)
  A győri Széchenyi Egyetem építészhallgatóinak nyári tábora. Cél egy mobil mozi tervezése és kivitelezése.
  Szervező: Katona István építész, egyetemi oktató
  
  Ravazd Udvarház - Pajta
  Őrhegy u. 23.
  
  21:00 koncert - Syntax Orchestra
  Dr. Caligari - némafilm élő zenei kísérettel
  
  A hat tagú Syntax Orchestra egy rendhagyó sextet felállás (dob, bőgő, basszusklarinét, szaxofon, gitár), ami egy VJ-vel egészül ki. A hazai jazzéletbe beékelődött tagok már számos erős produkcióban játszottak együtt (Triton, Echinger Quartett, Kreol Sikoly, stb.) és most arra vállalkoznak, hogy a montázselv alapján szerkesztett, filmzenei elemekkel operáló, fele-fele arányban megírt-improvizatív zenét játsszanak.
  A többek között Vázsonyi János által erősített csapat szabadon közlekedik különböző zenei stílusok között lehet az funky, jazz, india zene, magyar népzene vagy akár atonális 12 fokú kortárs zene, repetitív elemekkel megspékelve.
  Nagyméretű vetített felületeiken a hagyományos VJ iránytól eltérően Baranyai Julikalács klasszikus filmtémákhoz és korai avantgard művészfilmekhez nyúl vissza (Jarmusch Fellini, Man Ray) és ezt dolgozza össze a zeneszerző Nagy Krisztián Tódor agyeldobásos témáival. Ajánljuk ezt nemcsak a cinema-jazz elvetemült rajongóinak, de azoknak is, akik moziban táncolnak és tánc közben moziznak. Ahoj!
  
  23:00 pajtamozi
  MEDIAWAVE rövidfilmek
  
  július 20. vasárnap
  
  Ravazd Udvarház - Pajta
  Őrhegy u. 23.
  
  10-18:00 SZE Építész Alkotótábor (Almáskert)
  
  MEDIAWAVE
  Visegrádi Blues Műhely
  Új Utak-New Lines 3 zenei műhely projekt-sorozat
  Szervező:
  Hartyándi Jenő & Pusker Péter (Rómer Ház Közalapítvány)
  Vezető: Ferenczi György hegedű, szájharmonika, ének www.rackajam.hu (Herfli Davidson, Rackajam)
  
  Vendég tanárok:
  René Lacko (SLK) gitár www.renelacko.com texas blues-rock
  Rene Trossman (CZ/USA) gitár www.renetrossman.com chicago blues
  Leszek Cichonski (PL) gitár - www.cichonski.art.pl legendás lengyel gitáros, a Thanks Jimi Festival Wroclaw szervezője
  
  20:00 koncert - Visegrádi Blues Műhely
  - nyitó koncert
  Kezd René Lacko (SLK) és a MEDIAWAVE Blues Műhely
  
  22:00 Pajtamozi MEDIAWAVE zenei filmek
  
  július 21. hétfő
  
  Ravazd Udvarház
  Őrhegy u. 23.
  
  10-18:00 SZE Építész Alkotótábor (Almáskert)
  10-13:00 Blues Műhely Szekciónkénti Próba (Udvarház Pajta, Almáskert)
  15-19:00 Blues Műhely Közös Zenekari Próba (Udvarház, Pajta)
  14-19:00 Gnawa Műhely Próba (Almáskert)
  
  20:00 koncert - Arrabona Blues Breakers + Blues Műhely Session
  
  22:00 Pajtamozi MEDIAWAVE animációsfilmek
  
  Július 22. kedd
  
  Ravazd Udvarház
  Őrhegy u. 23.
  
  
  10-18:00 SZE Építész Alkotótábor (Almáskert)
  10-13:00 Blues Műhely Szekciónkénti Próba (Udvarház Pajta, Almáskert)
  15-19:00 Blues Műhely Közös Zenekari Próba (Udvarház Pajta)
  10-19:00 Gnawa Műhely Próba (Almáskert)
  
  20:00 GNAWA műhely zárókoncert
  Résztvevők: Syntax Orchestra, Váczi Eszter, Abdeljalil Koddsi & Wlad Mlouk Lahwa (Marokkó)
  
  22:00 Pajta mozi MEDIAWAVE kisjátékfilmek
  
  Július 23. szerda
  
  Ravazd
  Őrhegy utca
  
  délután Ring se Íjásztábor - Tábornyitó
  Célja: az íjászat népszerűsítése
  - íjászat minden mennyiségben
  - elméleti és gyakorlati oktatás
  - házi versenyek, éjszakai verseny
  - történelmi előadások
  - filmvetítések
  - barangolás a Sokorói-dombságban
  - tábortűz: szalonnasütés, bográcsban főzés
  A részvétel feltételei:
  - részvételi díj 5 napra: 10.000.-Ft
  - ingyenes sátorverési lehetőség
  - napi egyszeri melegvizes fürdés, háromszori étkezés biztosított
  Felelős szervező és biztonságtechnikai ellenőr:
  Kohár Mihály tel:70/280-6106
  Oktató: Torma József
  A táborba olyanok is jelentkezhetnek, akiknek nincsen előképzettsége, íja, de ezt kérjük előre jelezni. A tábort képzett edző vezeti. A programváltoztatás jogát fenntartják!
  
  Ravazd Udvarház
  Őrhegy utca 23.
  
  10-18:00 SZE Építész Alkotótábor (Almáskert)
  10-13:00 Blues Műhely Szekciónkénti Próba (Udvarház Pajta, Almáskert)
  15-19:00 Blues Műhely Közös Zenekari Próba (Udvarház Pajta)
  
  21:00 Visegrádi Blues Műhely Zárókoncert + Session
  A már jól ismert szlovák blues-rock gitáros virtuóz, René Lacko és a győri legenda, Drapán László billentyűs-szaxofonos mellett több külföldi és magyar vendég tanár is feltűnik majd, a műhelymunkát irányítja Ferenczi György hegedűs, énekes, harmonikás a Herfli Davidson és Rackajam együttesek vezetője.
  
  Leszek Cichonski (PL) gitár - Thanks Jimi Festival Wroclaw
  
  Minden év májusában kerül megrendezésre a lengyelországi Wroclawban a „Thanks Jimi Festival”. A rendezvény arról híres, hogy évről évre több ezer gitáros gyűlik egybe, hogy Jimi Hendrix előtt tisztelegve közösen játsszák el számait. Többszörös Guinness rekord bírtokosai, a fesztivál alapítója és szervezője Leszek Cichonski idén Blues workshopunk vendégtanáraként érkezik hozzánk.
  Az Ön gépe nem rendelkezik a megjelenítéshez szükséges Flash lejátszóval.
  Kattintson ide a legfrissebb lejátszó letöltéséhez.
  
  Július 24. csütörtök
  
  Ravazd Őrhegy
  
  10-18:00 Ring se Íjásztábor
  
  Ravazd Udvarház
  Őrhegy u.23.
  
  10-18:00 SZE Építész Alkotótábor (Almáskert)
  10-18:00 Underground és Jazz Műhely Próba (Udvarház Pajta, Almáskert)
  21:00 Pajtamozi Mediawave Filmek
  
  július 25. péntek
  
  Ravazd Őrhegy
  
  10-18:00 Ring se Íjásztábor
  
  Őrhegy Fesztivál
  13:00 Kispályás Focimeccs
  Barátságos labdarúgó-mérkőzés, avagy az aranylábúak nemes küzdelme (MEDIAWAVE Rockers Ravazdi Aranylábúak Marokko United)
  
  Ravazd Udvarház
  Őrhegy u. 23.
  
  10-18:00 SZE Építész Alkotótábor (Almáskert)
  10-18:00 Underground és Jazz Műhely (Udvarház pajta, Almáskert)
  
  20:00 koncert - Abdeljalil Kodssi & Wlad Mlouk Lahwa (Marokkó)
  www.myspace.com/abdeljalilkodssi
  
  A gnawa zene afrikai, arab és berber vallási dalok és ritmusok keveredéséből született, a jelenleg nagyrészt Marokkóban és Algériában élő Gnawa törzs hagyományaként terjedt el Afrikában és a bevándorlóknak köszönhetően Európa déli országaiban.
  Több óráig tartó szeánszaikon a zene súlyos transz-élménnyel párosul, sosem szűnő energiájában a zene egyszerre imádság és az élet ünneplése, és gyakran nagyon látványos tánccal párosul. De betegek gyógyítását szolgáló szertartásokon is alkalmazzák.
  
  Marokkóban a Gnawa közösségek tagjai - kiknek eredete Fekete Afrika országaiba nyúlik vissza -, elsősorban rabszolgák voltak, illetve az ő leszármazottaik. Moulay Ismail szultán uralkodása alatt (1672-1727) Meknes környékére, Moulay Abdellah idejében (1757-1790) Essaouira vidékére deportálták a gnawákat, mint rabszolgákat hazájukból, az akkori Szudán nyugati (Mali, Guinea, Ghána) részéből. Ők alkották a fekete serifi gárdát.
  A gnawák egyesítik a zenét és a gyógyitást rituális éjszakai, transzba hajló szertartásaik (Lila) során. A zene ritmikus, a szövegek az iszlám szent szövegeiből és az afrikai népi versekből táplálkoznak, rituális szeánszokon férfiak és nők órákon át transzban dülöngéltek dobok, csengettyűk és egy háromhúros gitár hangjára.
  ”Csak annyit tudok, hogy amikor reggel hatkor valahogyan „kijózanodtam”, egyáltalán nem éreztem fáradtságot” (egy európai zenész szemszögéből)
  
  A hozzánk érkező marrakesi Wlad Mlouk Lahwa zenekart az idős Abdeljalil Kodssi vezeti, akit annak idején munkahelyén, egy borbélyüzletben fedezett fel Juan Goytisolo, híres spanyol író. Munkája mellett ezidőtájt már sokat játszott szülővárosában Marrakesben, és hamarosan az író meghívásának köszönhetően Spanyolországba és Franciaországba is eljutott. A gnawák hírnökeként sok irányban sikerült terjesztenie népe zenéjét, a legkülönlegesebb együttműködésnek a híres amerikai trombitás, Don Cherry nevéhez köthető, vele a művész élete végéig, 1995-ig dolgozott együtt.
  
  23:00 Gnawa Trance Party - Passport Control performance
  A ravazdi erdő magas fái közt éjjelente különös dolgok történnek. Itt lidérces fények gyúlnak, ott földöntúli zörejek hallatszanak, emitt furcsa erdei lényekbe ütközhet a betévedő halandó. A lüktető dobszó, a hevült tánc, a szertartászene az, ami előcsalogatja rejtekhelyükről a bakonyalji erdő különös teremtményeit, akik ilyenkor megmutatják, kik is ők valójában...
  
  július 26.szombat
  
  Őrhegy Fesztivál Ravazd Őrhegy
  
  10:00 Ravazdi Retro-Tour, avagy Utazás az időben
  Főszervező: Pardavi András
  Szervezők: ifj. Németh István (20/425-4135) és Trestyén László (70/210-4535)
  A program 10 órakor kezdődik, az immár hagyományosnak mondható veterán autó, illetve berhelt verdák és csettegők felvonulásával. (Úgy, mint tavaly; post-szoc-car.)
  
  Minden érdeklődő a fenti számokon jelezheti felvonulási szándékát, bármilyen veteránnak számító járművel lehet indulni.
  A felvonulás után a Vas-közben található futballpályán jönnek össze a legek. Magyarország legöregebb; 1938-as Deutz márkájú traktorját a legfiatalabb traktoroslány, a tizenkét éves Trestyén Viktória vezeti. Ugyanitt egy 1910-es cséplőgépet is üzembe hozunk, valamint a gabonát meg is őröljük. Majd a produktumból kenyeret sütünk, egy jelképes MEDIAWAVE-cipót. Ezek mellett kiállítunk még Hofer traktort, és egyéb mezőgazdasági gépeket is. Hogy betetézzük az időutazást, az Almáskertben egy eredeti katonai gulyáságyúban Séf egy fergeteges babgulyást készít, melyet csajkából kínál (a főzőverseny keretében). Így jutunk el jelképesen a szérűtől a kolhozon át a gulyáskommunizmusig.
  
  16:00 táncra perdül a Ravazdi Rozmaring Néptánccsoport
  A csépléssel párhuzamosan egy aratókoszorút készít Simon Melinda, a Borcsa Virágüzlet jóvoltából.
  
  Ravazd Almáskert
  
  13-18:00 VIII. Bakonyalji Szabadtűzön Készített Ételek Versenye
  Szervező: Farkas Ferenc
  Támogató: Németh László Csipszi, Sátor László
  
  Sült és főtt itt már annyi minden, ami szem szájnak ingere, s kerültek elő olyan ősrégi, feledésbemerült receptek, amin még a nemzetközi hírű mesterszakácsok is felkapták a fejüket és megnyalták mind a tíz ujjukat. Pörköltek, gulyások, speciaitások. Na és az asszonyok, a keletlen és nyögvenyelő, rétesek, pogácsák, almás sütik
  
  A megmérettetésen nemzetközi minősítésű mesterszakácsok értékelik és segítik tanácsaikkal a versenyzőket:
  A verseny helye: Ravazd, Őrhegy utca
  A verseny kezdete: 13 óra és az ételeknek legkésőbb 18:00-ig kell elkészülni.
  Eredményhirdetés: 19:00
  Mennyiség: A versenyzőknek minimálisan 5 adag ételt kell elkészíteni, amelynek költségei őt terhelik. A szervezők biztosítják a tűz rakásához szükséges fát, valamint kemencét. (A tésztaételek elkészíthetők otthon is.)
  
  Kategóriák:
  1. kategória: Levesek
  2. kategória: Bogrács, kemencés és grill ételek
  3. kategória: Népi tésztaételek
  
  A zsűri külön értékeli az elkészített ételek ötletes és esztétikus, de népies, archaikus tálalás- és felszolgálás módját (fatányér, háncskosár, strágla, fűszernövényekkel való díszítés, szakácsok és felszolgálók ruházata, stb.).
  Minden versenyző több étellel és kategóriában is versenyezhet.
  Információ: 20/9690-535
  
  közben kb. 16:00 íjász bemutató és lövészet (Őrhegy utca)
  Szervező: Kohár Mihály, a környék íjászainak közreműködésével
  Támogató: Horváth Lajos és Varga László
  
  Ravazd Udvarház
  Őrhegy Fesztivál
  
  10-18:00 SZE Építész Alkotótábor (Almáskert)
  az elkészített mobil mozi beüzemelése az előző évi táborfilmek vetítésével
  
  10-18:00 underground és jazz műhely próba (Udvarház pajta, Almáskert)
  
  19:30 ételverseny eredményhirdetése
  Tóth Imre ravazdi rímfaragó verses köszöntője
  Díjakat átadja: Kara Ákos, a megyei közgyűlés alelnöke
  
  20:00 táborfilmek vetítése + fotókiállítás
  Az idei MEDIAWAVE Film és Fotó Tábor helyi szereplőkkel készített filmjeinek és fotóinak bemutatója.
  
  21:30 underground és jazz műhely - zárókoncert
  Vezető tanárok: Hajnóczy Csaba és Grencsó István
  
  23:00 Újkút HK koncert // roots reggae
  Tóth Máté - ének, gitár, Bognár Klaudia vokál, Bandi Imre basszusgitár, Dankowsky Áron gitár, Németh Gábor dobok, Vértes Marcell trombita, Perger András percussion, Tóth Bence hammond org., billentyű, vokál, Technikus: Katavics Lajos Golyó, RockGolyó Bt.
  
  A 8 tagot számláló fiatal Újkút HK 2005 áprilisában alakult. Az először ska számokat játszó zenekar repertoárját lassan felváltották az Jamaicai gyökerekhez visszahúzódó reggae feldolgozások, és saját számok. Bob Marley életművén kívül nagy hatással van rájuk többek közt Gentleman, és az Israel Vibration. A zenekarban fontos helyet kapott a vokálszekció, illetve a több speciális effekttel is kiegészült percussion. 2008 eleje óta saját klubjuk működik Győrben, az Újkút HK Reggae Club, illetve az ő nevükhöz is fűződik az I. Győri Ska Reggae Fesztivál. A tavalyi Vigasságok fergeteges bulija és az idei MEDIAWAVE utolsó szabadtéri koncertje után újra ők pendítik a záróakkordokat.
  
  július 26. szombat
  
  Lovászpatona - Steffl söröző
  Kossuth u. 78.
  
  15.00 Főzőverseny - közben: Fotókiállítás, játszóház
  Eredményhirdetés
  Zsűri: Edvy László, Sátor László nemzetközi mesterszakácsok
  
  Szecskavágó c. komédia - Nefelejts Nyugdíjas Klub előadásában, Lovászpatona
  Fábián Natália (furulya) és Teiszeler Dalma (ének)
  Nótacsokor - Sárga Rózsa Klub, Bakonyság
  Roma táncok és dalok - Szivárvány együttes, Lovászpatona
  Kajárpéci Vizirevű: Otello c. komédia



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Nulladik Változat 35 éves jubileum „Négy képzeletbeli srác” valósága
AWS - Innen szép nyerni lemezbemutató koncert a Budapest Parkban
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
Dan Patlansky Budapesten
Új dallal jelentkezett az Esti Kornél - Semmi se ment meg minket egymástól
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Gary Moore emlékest és Tommy Katona koncertek Budapesten
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 simple plan    busa pista    depp    temple balls    dean white    make do and mend    alice in chains    gusto mastivo    keith richard    hordes of chaos    ir    drew barrymore    v.iv fesztivál    antropofagus    karabély    mike watt    trafó    elvenking    before the dawn    jason staham    abysmal dawn    gojira    shaggy    nailed to obscurity    palya bea  

r44
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!