szerző: milyMezőtúri Wanted Fesztivál 2001 Mezőtúra 2001 július 4-7, Mezőtúr
A tavalyi Mezőtúri Fesztivál mély nyomokat hagyott bennem, ugyanis úgy éreztem barátot találtam magamnak. Szóval minden érzékenységemmel együtt léptem át a fesztivál kapuját és szaladtam a nagyszínpadhoz, hogy meghallgassam a PUF ráadás számát, amit renitens módon nem előz meg a zenészek általi színpadelhagyás. Azt mondja a front ember, hogy erre nem érdemes időt pazarolni. Ám legyen. Bár így kimarad a visszavissza és szerintem azért azt jó lehet hallani.
Megtaláltuk egymást T.-vel, meg V.-vel, meg Cs.-vel, és gyorsan megbeszéltük, hogy ki kell menni az autóhoz. Az autó egyébként fix és biztonságos része a fesztiváloknak, mert zárható, riasztóval ellátott, és reggelre lehűl benne a jeges tea. Igaz, hogy a bor napközben felmelegszik, de ezt az apróságot elnézzük az autó tulajdonosának. A parkoló tehát naplementében úszott és drukkoltunk, hogy az az opel, vagy mi, ami beragadt a kukoricás melletti árokba, kikeveredjen onnan valahogy.
Este összefutottam Cs.-vel, a költővel. Egy kétliteres szilvapálinka volt a kezében, kértem belőle három decit, hogy legyen nálam innivaló, amivel meg tudom kínálni a szembejövő ismerősöket. Cs., a költő egyébként nem látszott részegnek, bár könyökölt az asztalon és népdalokat énekelt, és azt mondta, hogy szívesen ad a pálinkából, mert ő is csak úgy elemelte valahonnan. Arra már nem emlékszik honnan.
A VIP büfé egyébként nagyon otthonos volt a kerek asztalokkal és a szürke padlószőnyeggel, igaz, a kedves eladónőnek huszonöt percbe telt kiszámolni mennyibe kerül öt deci bor és egy deci almalé. Ennyi erővel akár a sarki kocsmánál is állhattunk volna sorba. A VIP büfében azonban mindig hatalmas bizodalmam van. Nem csak azért, mert remek alkalom adódhat egy kis flörtre más újságírókkal, hanem azért is mert jobb a minősége az italoknak, és remélhetőleg nem fogy el a kávé, amire mindig szükségem van úgy három-négy óra felé. Büfézés után színpadlátogattam.
Most kivételesen nem írok a Kispál koncertről, amit hátulról sikerült végig figyelnem. Valahogy nem tetszik ez a dimenzió. Az a sok rózsaszín és vérvörös arc, ahogy rángatóznak egymáson, vadak és éhesnek látszanak. Inkább lentről figyelem az eseményeket. Lentről felfelé. A jeleket persze fentről lefelé küldik, bár minden bizonnyal így is, úgy is rohangásznak azok mondandók, egyébként kíváncsi is lennék, hogy mit gondolnak erről a sztáremberek, hogy mit kapnak attól a kapálózó sokaságtól.
Aztán kicsit találkozgattam még másokkal, aztán meg jól elmentem a Colorstarra. Első sorból figyeltem fáradtan, és bár tényleg minden tiszteletem a zenekaré, megijedtem.
Lassan hajnalodott már, és örültem volna pár óra alvásnak munka előtt, de sose tudom kihagyni az elhagyott csatateret a harc után, úgy hogy még sétáltam egyet a nagyszínpad körül. A kora reggeli pára derengős nedvességet csalt a szana-szét szórt söröspoharak fölé. Szeretem ezt napsugár előtti pár hűvös percet.
Hatkor sikerült elindulnom a fesztről, de kiderült, hogy kicsit angyalt kell játszanom: egyik kedves ismerősömet ugyanis egy fának dőlve találtam magából szinte teljesen kivetkőzve. Szemüvegét tisztogatta volna, ha két keze megtalálja egymás közt a kapcsolódási pontot. Hazakísértem, hogy ne kelljen az árokparton bealudnia a töménytelen mennyiségű vilmoskörtétől, amit elfogyasztott előző este.
A Tankcsapdás nap nyugodtan telt. Főleg amiatt érezhettem ezt, mert alig pár perccel éjfél után nyugovóra tértem. Olykor-olykor felriadtam Lukács Laci mélyrekedt metálhangjára és a torzított egyszerű akkordokra, és ilyenkor egy pillanatra el is gondolkoztam azon, hogy talán mégsem aludni kéne. De mire eljutottam a gondolat végére, mindig visszaaludtam. Aztán, emlékszem, még Németh Jucus kedves hangjára is felébredtem, és eszembe is jutott, hogy T. most biztos tombol, és világotfeledve ropja a táncot és rúgja a port, mozgatja a csípőjét és énekli a dalokat, és talán nekem is ezt kéne tennem, de nem ment. Bocsátasson meg nekem.
Aztán legközelebb már csak a forróságra ébredtem fel, meg a műanyag érzésre, ami mindig van a sátorban, amikor olvadni kezd a hajnali hideg. Arra nem emlékszem, mit álmodtam. Talán arról, hogy milyen lehet a dögmelegben fejest ugrani a tatai Öreg tóba.
14:39
