beszámoló [koncert]  2008. május 30. péntek   13:45

nincsen hozzászólás

  A Kamelot Artúr királyt és mondakörét, valamint a lovagkort felidéző csapata alig egy év után újra tiszteletét tette a Wigwamban. Ezen a turnén sem okoztak meglepetést, ha csak annyiban nem, hogy a csapat főembere, Khan hangszálproblémával volt kénytelen végignyomni több koncertet, köztük ezt is. E negatívum mellett azért pozitívum is akadt: nem kevés dalt játszottak például a legutolsó Ghost Opera albumukról.
  
  Az estét a goth irányultságú spanyol Forever Slave nyitotta meg, majd a klasszisokkal tökéletesebb görög Firewind következett. Mindkettőjüknek ez volt az első fellépése kis hazánkban, de hangsúlyozni szeretném, hogy a Firewind produkciója lényegesen jobb volt a spanyolokénál. A Mr. Gus által alapított Firewind ez idáig három maxit és öt albumot készített, elmondható tehát, hogy elég termékeny a csapat. Az idei, The Premonition című albumuk sokunknak még friss, de szerencsére nagyon hamar megszerethető ütős tételei miatt. Nem szeretnék kiemelni egyetlen egy dalt se, mert mind nagyon jó, de egy mégis kilóg ez a Maniac, bár azért ezzel sincs baj: jó átirat. Mr. Gus pedig ennek megfelelően nem aprózta el a magyarországi bemutatkozó produkciót, nyitásnak az Into the Fire-t és a 2006-os lemezükről az Insanity-t hallhattuk, majd a sort olyan jobbnál jobb alkotások folytatták, mint a Mercenary Man, a Head Up High, vagy a Circle of Life a már említett The Premonitionről. Nem hiszem, hogy bárkit is nehéz volt meggyőzniük, hisz a csapat remek muzsikusokból áll (Apollo Papathanasio ének; Mark Cross dob; Gus G.- gitár; Petros Christo bass; Bob Katsionis billentyű/ gitár), de azért teljes erőből folytatták az inváziót a 2006-os Allegiance Falling To Pieces-ével és a 2002-es Between Heaven and Hell album címadójával. A szeánszt aztán a Burning Earthről az I Am The Anger-rel fejezték be. Csak annyit mondhatok: soha rosszabb bemutatkozást egy zenekarnak. Gusék nem is állnak meg, turnét turnéra halmoznak: a mostani, május 5-én végződő kör után rögvest az Arch Enemy, a Dark Tranquillity és a Divine Heresy társaságában folytatják a koncertezést június 11-ig a Tyranny and Bloodshred nevű túra keretében Észak-Amerikában, és akkor a nyári fesztiválokat meg az angol turnét még nem is említettem.
  
  Az ötös ütős produkciója után nem kellett sokat várnunk, hogy egy év után újra színpadon láthassuk a Kamelot legénységét, és a név ez alkalommal is garanciát jelentett a minőségre. A rajongók most is garmadával érkeztek, és a zenekar komplex felépítésű, mégis egyenes vonalú, nagyon fogyasztható, minőségi dallamokkal felvértezett, és sok estben lírai alkotásait úgy szívták magukba, mint az itatóspapír. Ennek ellenére a hibátlanul felépített produkciót a túlvezérelt hangfalak, valamint Roy Sćtre „Khan” Khantatat hangszálproblémája kissé problémássá tették.
  
  A koncert csendes félhomályban és a legutóbbi, Ghost Opera című lemezt nyitó Solitaire kellemes hegedű intró/szólójával vette kezdetét. Stílusos kezdés volt ez, és a folytatás sem volt rosszabb, mert ugyanerről az albumról hallhattuk a húzós Rule the Worldöt. Természetesen a Kamelot sem viszakozik, ha egy újabb bőrt húzhat le valamelyik korábbi munkájáról, ezért az idei évben újra megjelenttette az említett anyagot egy bónuszlemezzel együtt, az igen fantáziátlan Ghost Opera The Second Coming cím alatt (hangsúlyozom, csak gyűjtőknek ajánlott!), így aztán ez a mostani fellépés bővelkedett az erről származó dalokban: szám szerint öt hangzott el. Ennek ellenére nem mondhatom, hogy túlzásba estek. A korábbi albumok közül a 2005-ös The Black Halo-ról hallhattuk a When the lights are Down vágtázását és a vibráló Soul Society-t is, természetesen ezek is nagyon találóak voltak, és az Epicáról elővett, szirének énekével megtűzdelt, líraibb Descent of the Archangel, valamint a pátoszos Center of the Universe műsorba választása sem volt rossz döntés. A tempót aztán az Abandoned szívtépő és könnyfakasztó soraival vették vissza, nagyban növelve ezzel a párok tapadási együtthatóját, majd a nélkülözhetetlen Night of Arabia és a progresszívebb jellegű The Human Stain igazi kamelotos melódiáival sodortak tovább. Itt is meg kell jegyeznem, hogy Khan mesternek a hangja szempontjából aznap már mindegy volt, hiába jók az adottságai de azért látványos lovagi és olykor hősszerelmesi pózaival igyekezett kárpótolni a közönségét. A rákövetkezőkben még beleszagolhattuk a sikeres és közkedvelt, csupa harmónia The Haunting című dalukba, szintén The Black Halo-ról, majd egy keserves instrumentális billentyűszólót hallhattunk Palotai Olivértől, és a rőzselobogtató Forever-t. Ha jól emlékszem, akkor a koncert végére maradt a wagneri ihletésű, teátrális Ghost Opera és a távol-keleti érzületű, kommersz Love you to Death, valamint végszónak a Karma. Nem volt rossz ez a befejezés, nem panaszkodhattunk a teljes műsorra sem, hacsak annyiban nem, hogy Khan ezen a fellépésén nem tudta az elvárható maximumot nyújtani. Talán majd a következő alkalommal, ha a szerencse is velük lesz, nem csak a démonok meg a szellemek az Operából.

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: