beszámoló [koncert]  2002. április 19. péntek   14:20

nincsen hozzászólás

   A tavaszi nemzetközi rock-napok keretében volt vendége pénteken a Wigwam Klubnak Mike Tramp, az ex-White Lion énekes-gitárosának új formációja. Szorosan Mike Tramp nevéhez kapcsolódik sok-sok millió eladott White Lion hanghordozó és néhány slágerlistás White Lion szám is. A zenekar feloszlása talán valamennyire elhalványította Mike hírnevét, de utolsó két albuma bizonyítékul szolgált arra, hogy korai volt őt a süllyesztőbe tenni. A 2001-ben megjelent Remembering White Lion című nagylemezét 2002-ben követi a Recovering the Wasted Years megnevezésű legfrissebb albuma. Ennek népszerűsítésére járja körül manapság Indonéziát, Ausztráliát, az USA-t és az öreg kontinens sok országát (Dánia, Svédország, Hollandia, Anglia, Franciaország, Svájc, Németország, Csehország, Magyarország).
   Aznap a Wigwam szokásosan 20 órától várta nyitott kapukkal a rockzene barátait. Belépéskor deckekből lejátszott David Lee Roth válogatások fogadtak minket dr. Medvegy prezentálásában, melyek a koncert kezdetéig folyamatosan pörögtek. A ruhatár mellett (a szokott helyen) egy kellemes megjelenésű, tűzvörös hajzatú leányzó egész este Mike Tramp shop-ból pólókat, cd-ket, plakátokat kínált megvételre a rajongóknak, megérkezésünkkor még szerény érdeklődés mellett.
  
   Az egyik asztalnál a csendesen borozgató Carmen tagjai kis tanakodás után, olyan kilenc óra tájban lassan megközelítették a színpadot és elkezdték programjukat. A 2001-ben újjáalakult buli-és tánczenekar Vitamin C albumával tért vissza magyar zenei életbe. Rövidnek mondható fellépésük alatt a régi számok helyett mindinkább a következő albumukon megjelenő, még csak munkacímes dalokra helyezték a hangsúlyt. Ezek a „Vitamin C” album egy-két dala mellett a Jövök még, Jár még, Világ tetején, Privát ördög, Nekünk így jó, Legyen annyira című szerzemények voltak. A fellépésüket néha megnehezítette egy kis húrszakadás és gerjedés, melyeket szerencsére hamarjában kiküszöböltek. Aki először látta őket most, annak talán a laza ingek, kalap, az időnként fülbemászó, funky-s rock and roll feeling és a velejáró hétköznapi lezserség volt az ami megmaradt mindebből. Fellépésüket kellemes lányok és szerény taps üdvözölte. Az egybegyűltek inkább a zene hallgatásával voltak elfoglalva, mintsem az energiát felemésztő táncmozdulatokkal. Mike Tramp és barátai laza figyelemmel kísérték a színpadon történteket miközben áthaladtak a termen. A Carmen mostani fellépése meggyőzött arról, hogy lehet így is, kellemes bevezetéssel kezdeni egy estét. A koncertjük végeztével az első vonalban lévő dobokat és egyéb Carmen-es hangtechnikai elemeket eltávolították a helyszínről és előkészítették a színpadképet Mike Tramp-nek.
   Közben színpad bíbor színűvé változott, és csak az erősítők aprófényű lámpái és néhány UV-cső világította meg a technikai személyzet utolsó mozdulatait. A féltizenegy körüli kezdéskor a közönség bátortalanul bújt elő poharai mögül, és haladt a színpad irányába.
  
   Mike Tramp zenésztársai kíséretében, mosolyogva, klónozott fejű Buddhát ábrázoló pólóban, a koncert végéig jelenlévő tömjén füsttől körülfonva lépett színpadra. Emil Bendix basszusgitáros, vokalista, pózoló művész igazán eredeti, glam-es öltözékben, fehér csillagos nadrágban és lánc-erdővel a nyakán (lásd lejjebb a fotógalériánál), Rene Shades szólógitáros lángolótűzben és Kaper Foss a dobok mögött kissé talán szerényebben jelent meg a színen.
   Mike Tramp tiszta és dallamos hangja az egész koncert alatt kiszámíthatóan nagyszerűvé tette a klubkoncertet. Az elhangzott kellemes „road” slágereket, andalító szerzeményeket a közönség remekül befogadta és bulizott rá egy nagyon jót. Mike Tramp az idén megjelent Recovering the Wasted Years album dalaira helyezte a fő hangsúlyt. Az első két nyitó dalt is innen választotta, nevezetesen a Falling Down-t és az If It Aint Gonna Rock-t. Ezek a dalok éppolyan kellemesen szóltak, mint az egész koncert alatt elhangzott összes többi szám. A következő dalt, a tavalyi visszatekintő albumáról, a Remembering White Lion-ról a Living on the Edge alatt már mozdulni sem lehetett a színpad előtt. Ezután a remek hangulatú dala a Capricorn-ról és a Mr. Death-et az idei albumukról. Ezeket követte egy kis emlékező blokk a 1994-es Gathering of Freaks albumról a Candle-val, és a Little Fighter az egy kicsit visszafogottabb hangulatú a Big Game-ről. A következő blokkban ismét az idei albumból merített két húzósabb balladát, nevezetesen a Endless Highway-t és a Darkness-t, hogy ezt követően ismét a lassabb muzsika kedvelőinek szerezzen örömet a Broken Heart-el. Egy kis álomutazáson vehettünk részt a Follow Your Dreams-vel. Hogy vidám hangulatban hagyják a színpadot maguk mögött, a befejező akkordok előtt még eljátszották a Waht I Am-t a Freak Of Nature-ról és a What-ot a Pride albumról. Ezt tovább erősítette „Fucking nice Budapest...” Mike Tramp beszólás is...
   Mivel a rajongótábor a lejátszott számok mennyiségével nem volt megelégedve, ezért mind többet s többet kívánt. Mike Tramp lenyomott még pár, szívéhez közel álló számot. Ezek a Better Off és a Livin a Lie voltak a Capricorn-ról. Az öngyújtók fényében elénekelte még a When the Children Cry szerzeményét a 1987-es Pride-ról. Ezek után még belefért néhány bónusz szám és egy közönségmarasztaló monológ is az eredeti programon kívül. A hátralévő számokat Mike Tramp már félmeztelenül és a derekán DYLAN tetoválással, kedvenc gitárjával és rebbelis sapkájában játszotta éjfél utánig. A záró akkordokat követően dr. Medvegy vette vissza a terep zenei irányítását egészen hajnalig.

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: