beszámoló [koncert]  2002. április 10. szerda   12:18

nincsen hozzászólás

   A Judas Priest budapesti fellépése sajnos némi csúszással kezdődött. Na nem sokkal, kb.20 évvel, magával hozva jó fél tucat kérdést, illetve lehangoló megállapítást. Leszögezném, a zenekarral semmi bajom nincsen, Ripper testvér egyedül eladja a bulit, torkába egy olyan ketyerét raktak az égiek aminek párja nagyon nincs, a Tipton/Downing alapduót is legalább egyszer látni kell, Ian Hill és Scott Travis pedig nevükhöz méltóan vannak jelen és végzik a dolgukat. A budapesti koncert azonban mégis úgy zajlott le, hogy ettől a fellépés sajnos tipikusan magyar volt. Attól a gondolattól nem nagyon tudok szabadulni, hogy az itthon fellépő világsztárok (tisztelet a kivételnek) valamiért félgőzzel adják elő műsorukat, és ez alól-sajnos a J.P. sem kivétel. Persze aki először látta a Priest-et, az gondolom teljesen jól fogta az adást, volt motor, sziréna meg persze break in the law. Sajnos az állandó hangzásbeli problémák 30-án este nem kerülték el az SAP csarnokot, amihez a helyiség akusztikája is hozzátette a magáét; a Priest koncert látványképe pedig egy látványos időutazáson vesz részt minden este, szemkápráztató varázslatoknak itt helye nincs, zenész és hangszer yeah,a többit mindenki úgy-és odaképzelheti, ahogyan akarja.
  
   A hatezernyócas´ zsuga is megtette hatását, ránézésre a kocertközönség nagy része mintha az SAP népszerű cipő-és ruhavásárairól maradt volna szombat estére, deresedő halántékkal, de annál boldogabban. A jelenlévő JP rajongók többsége bizonyára a Múzeum körúton kezdte a műfajjal az ismerkedést, még a bakelit korszakban. A titkosítás magasiskolája nyolc órakor vált nyilvánvalóvá Kalapács József színpadra lépésekor. A magyar metálhullám úttörői tisztességes koncertet adtak, más zenekart utólag sem lehetne a helyükre cserélni. A plakáton egy feliratot azért megérdemeltek volna. Priest-ék sem teketóriáztak sokat, kilenc után nem sokkal a húrok közé csaptak hogy megfeleljenek az egybegyűlt magyar Judas fanclub elvárásainak. Óriási rutinnal, de abszolút kimérten, csuklóból nyomták le az új lemez nótáira épülő műsorukat. Kétszer jöttek vissza ráadni, majd vége. „Igaz hogy savanyú, de a mienk” mondták egy klasszikus magyar filmben.
   Valahogy így voltam ezzel a koncerttel én is. Kissé csalódottan.

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: