beszámoló [koncert]  2008. május 21. szerda   12:53

nincsen hozzászólás

  Talán nem túlzok nagyot, ha azt mondom, hogy a Paganfest az év egyik legnagyobb várakozással övezett koncert-eseménye volt a metal színtéren. Manapság amúgy is gőzerővel tombol a folk-metal mánia, ezen kívül nálunk Magyarországon még egyfajta „finn-buzulás” is megfigyelhető (értsd: az ezt éltető lánykák mindentől elalélnak ami finn vagy onnan származik). A Paganfest összeállítása mindenesetre tényleg olyan nevekkel kecsegtetett, ami stílushatárokon átívelő módon szinte mindenkinek megdobogtatta a szívét.
  
  A finn Korpiklaani már egy jó ideje óriási házikedvenc nálunk, a csujjogtatós buli-metal vezető csapatát imádják a népeink. És ők rendszeresen be is ugranak hozzánk 1-1 koncert erejéig, amelyek mindig frenetikus hangulatban telnek. Honfitársuk, az Ensiferum is igen gyakran bukkant fel a hazai deszkákon az utóbbi időkben, ők szintén hatalmas szeretetet és rajongást kapnak a fiainktól/lányainktól. A Moonsorrow már nem ilyen elsőre ható zene, mint az előbb említettek, de (mivel ők is finnek, ehhehe...) értük is sokan rajonganak. A svájci illetőségű Eluveitie-t talán mostanság kezdi alaposabban megismerni a színtér, death metal alapú, de a népi hangszerek széles skáláját felvonultató zenéjük meghozta nekik az elismertséget. A viking mondakört heavy metalos formában feldolgozó Tyr úgyszintén nem ismeretlen Magyarországon, több fellépést is adtak már nálunk.
  
  Az impozáns nevek mellett további élvezetforrást szolgáltatottak még a hazai illetőségű Dalriada és a Bornholm zenekarok. Utóbbi rögtön a kapunyitást követően a húrokba csapott, de szerencsére még e korai időpontban is számos szempár kísérte figyelemmel a koncertjüket. Előbbi egy nagyobb szabású bulival készült, ugyanis a frissiben megjelent Szelek című lemezt mutatták be a nagyközönségnek. A Dalriada hatalmas népszerűségnek örvend itthon, de meg is érdemlik, mert kivétel nélkül mindegyik albumuk elsőosztályú, nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő.
  Természetesen a koncert is remek volt tőlük, de ezt már megszokhattuk. Az új lemezről a Tavaszköszöntőre és A Nap És A Szél Házára emlékszem, ezek kiválóan sütöttek élőben is. Egyébként azt figyeltem meg, hogy a Szelek albumon a folk-metalnak ezúttal a vidámabb, táncolhatóbb vonulatát ragadták meg. Ha nem is a Korpiklaani ugri-bugri világában, de lényegesen bulisabb hangulatú a Szelek lemez, mint mondjuk a kicsit borúsabb Kikelet.
  A közönség nagykanállal falta a korábbi remekműveket is, a Védj Meg Láng 1. rész, Galamb, Szentföld, Tűzhozó alatt forrongott az egész nézőtér. A körülményekhez és a korai fellépőidőhöz képest viszonylag sokat játszott a csapat, sőt még a ráadás lehetőségét is megkapták. Így a híres-neves Walesi Bárdok első két tétele, sőt a Téli Ének is belefért a repertoárba. Kiváló produkciót láttunk tőlük, egyedül Németh-Szabó Mátyás játékával nem voltam megelégedve, mert ma este eléggé beleélés nélküli, unott arckifejezésű kiállást láttunk tőle. Tessék jobban ott lenni a szeren!
  
  A legtöbben, köztük jómagam is a Feröer-szigetekről származó Tyr-t az Amon Amarth előzenekaraként ismertük meg a Wigwamban. Megmondom őszintén, rám akkor egyáltalán nem tett nagy hatást a csapat, nem volt semmi a zenéjükben amire felkaptam volna a fejem. Ehhez mérten a Paganfest-es bulijuktól sem vártam sokat, de érdekes módon most valahogy mégis jobban megragadta a figyelmemet a koncertjük. Nem válok továbbra sem rajongóvá, de ez a buli most igazán jól sikerült nekik. Látszott, hogy a közönségből elég sokan tisztában vannak az életművükkel, talán ez is rásegített.
  A félmeztelen vikingek kántálós harci dalai idővel könnyen egysíkúvá válhatnak, de megvan bennük az a lüktetés, bizsergés, és az az erő, ami mégis élvezetessé teszi őket. Még a zsírúj Land című lemezükről is előadott pár tételt a Tyr, sőt néhány dal az anyanyelvükön szólalt meg, tehát sokat tettek azért, hogy színesítsék a mai este palettáját.
  
  Az Eluveitie helycserés támadást hajtott végre az Ensiferum-mal, így először a finnek készülődhettek a deszkákon. Elég sokat láthattuk mostanában Petri Lindroost és társait, így különösebb meglepetésre nem kellett számítani az Ensiferum koncertje kapcsán, de még így is egy hihetetlenül pörgős és ütős előadással rukkoltak elő a srácok.
  Az Iron, mint koncertindító, és a többi szélvészgyors dal megették a hatásukat, a színpad minkét oldalán őrületes zúzás és tombolás ment. A tavalyi Victory Songs lemezről a One More Magic Potion és az Ahti szította a kedélyeket, a korábbi alkotásokról pedig a Guardians Of Fate-et, Lai Lai Hei-t falta legjobban a közönség. Szerintem a Victory Songs címadó dalát azért ki lehetne hagyni a koncertprogramból, mert bár élvezetes és kiváló alkotás, 10 perc körüli játékideje azért kicsit leülteti a hangulatot. A gitárosok ennek ellenére felszántották a színpadot, testvériesen megosztoztak a hősies, kántálós énektémákon, és a headbang-ből is alaposan kivették a részüket.
  A Blood Is The Price Of Glory és a Battle Song voltak a búcsúzó tételek, és az egész bulijukat figyelembe véve talán ők adták a mai estén a legpörgősebb, leghangulatosabb bulit. Persze a későbbiekben is szoros volt a verseny erre a címre, de az Ensiferum valóban letaglózó előadást produkált.
  
  Aztán megjöttek a „késősök” is, de mivel elsőrangú koncertet produkáltak, így eltekintettem az üzenőfüzetbe beírástól... A Eluveitie-vel a tavalyi Metalcamp fesztiválon ismerkedtem meg, így már tudtam, hogy mire számítsak tőlük. A közönség nagy része viszont szemlátomást nem, de úgy vettem észre, hogy a produkció végeztével minden jelenlévő megkedvelte ezt a svájci brigádot. Már eleve szembeszökő volt, hogy összesen 8-an szállták meg a deszkákat, ami azért nem hétköznapi. A szokásos metal hangszerelés mellett (2 gitár, basszus, dob) a többiek mindenféle furmányos népi hangcsiholó berendezéseket bírtak szóra, bocsáttassék meg nekem, de ezek egy részének még a nevét se tudom, ennyire azért nem vagyok trúúú folkmetáller...
  A setlist a két megjelent sorlemezre, a Spirit-re és a Slania-ra épült, a Your Gaulish War-ra, az Inis Mona-ra, a Grey Sublime Archon-ra, The Somber Lay-re, és az Of Fire, Wind & Wisdom-ra emlékszem biztosan. A csapat rendkívül jó hangulatban rótta a köröket deszkákon a kecskedudán, furulyán, és még Isten tudja milyen hangszereken játszó Sevan Kirder még a hegedűs lánykában is majdnem megbotlott. Ikertesója, a hasonlóan torzonborz Rafi Kirder eközben nagy erővel döngette a basszust. Érdemes még kiemelni a két lányt, Anna-t és Meri-t, akik szintén nem átallottak bemutatni némi headbang-et, valamint a frontember Chrigel Glanzmann-t, aki hörgős éneke mellett mandolint és mindenféle sípokat is megszólaltatott ma este.
  
  A közönség rendkívül lelkes volt, látszott hogy a svájci brigád koncertjére az egyik legnagyobb várakozással tekintettek. Sevan még egy circle pit-et is ki akart csikarni, de konstatálnia kellett, hogy errefelé nem veszik a népek a lapot... (talán jobban járt volna, ha a „tradicionális magyar megfogalmazást” használja erre, az Ignite-os Téglás Zoli kopirájtjaként számon tartott „karika pit” szóösszetételt, ehhehehe...)
  Az idő hamar elszaladt, de kétségkívül jó hangulatban telt. Az Eluveitie-nek sajnos nem jutott ráadás, ami azért furcsán vette ki magát. A svájci folk csapat jött, látott, és győzött. Én biztos vagyok benne, hogy számos új rajongóra tettek szert ma este, mert a zúzós, tombolós, emellett hihetetlenül hangulatos zenéjükre komoly beindulás volt. Várjuk őket legközelebb is kis hazánkban!
  
  Szükség volt már némi pihenésre a sok zúzás után, ennek a Moonsorrow koncertje látta a kárát. A brigád munkássága sosem tudta megragadni a szívem csücskét, így különösebben nem is bánkódtam emiatt. Félórás számaik nekem kínszenvedéssel felérnek, bár persze élőben a használhatóbb tételeket szokták elővezetni. Összességében nem volt rossz amúgy a bulijuk, sőt kifejezetten sokan tombolták végig a koncertjüket, és utólag is sok elismerő véleményt hallottam. Szóval a ´Sorrow-fanok is megtalálták a számításukat a Paganfesten.
  
  A tiszteletbeli magyar állampolgároknak tekintett Korpiklaani zenekart már rutinosan fogadta a közönség. Nem túl rég láthattuk őket a Folk & Troll fesztivál keretében (és még azon túl is rengetegszer), szóval hogy mit várhatunk tőlük, azt már pontosan tudtuk. Én inkább arra voltam kíváncsi, hogy vajon sikerül-e megfelelően változatosak lenniük ahhoz, hogy ne váljon túlzottan kiismerhetővé, egysíkúvá a koncertjük. Ebben a segítségükre sietett a nemrégiben megjelent Korven Kuningas album, szóval adott volt a lehetőség a setlist bővítésére.
  Nos, hogy egy kissé elébe szaladjunk a dolgoknak, a kézenfekvőnek tűnő lemezbemutató jelleg nem illett rá erre az előadásra, és bizony ez így volt jól! Mert akárhogy is nézzük, az elmúlt években futószalagon lemezeket leszállító csapat mostanra elfáradt egy kicsit. A Korven Kuningas album továbbra sem mondható gyengének, de mostanra már végképp önismétlésbe fordult a banda, ráadásul szinte kiemelkedő pillanat nélkül. Ez pontosan lemérhető volt a koncerten is, ugyanis erről a korongról csak két tétel, a Kipumylly és a Paljon On Koskessa Kivia hangzott el, de éppen ezeknél ült le kicsit a hangulat, míg a korábbi nagy slágerek esetében végig ment a pörgés maximum fordulatszámon. Szóval ennek fényében örültem, hogy a finn csapat inkább egy „best of” programmal készült ma este.
  
  A jelenlévők hatalmas lelkesedéssel fogadták a Wooden Pints, Korpiklaani, Cottages & Saunas, Tuli Kokko, Journey Man, Pellonpekko, Happy Little Boozer, Hunting Song, és persze a banda ars poeticájának is felfogható Let´s Drink és Beer Beer dalokat. A Korpiklaani mindig előszeretettel koncertezik nálunk, és ezúttal is sikerült alaposan megmozgatniuk a népet. Jonne még egy kis magánszámot is előadott sámándobokkal kísérve, ez mindössze csak érdekességnek hatott, de szerintem mindenki jobban szerette volna, ha inkább egy teljes dalt játszanak el helyette valamelyik lemezről.
  Talán a Tervaskanto album kicsit túlzottan háttérbe szorult ma az egy szem Let´s Drink dallal, de mondjuk az is igaz, hogy egy minimum 2 óra hosszú Korpiklaani bulit kéne látnunk ahhoz, hogy minden nagy kedvenc beleférjen a programba. Remélem azért ilyet is megélünk valamikor!
  
  A vidám csűrdöngölés a Korpiklaani zenéjére ideális levezetése volt a Paganfest-nek, szerintem mindenki sikeresen kibulizta magát és elfáradt. Igazán kiváló fesztivál volt, remek bandákkal, jó hangzással, szóval nem csoda hogy ilyen hatalmas érdeklődés volt ma este a Pecsában. A fellépők több oldalról közelítették meg a folk-metal fogalmát, így meglehetősen változatos programokat élvezhettünk ki, sőt biztos vagyok benne, hogy többen is megismerkedtek számukra eddig stílusidegen bandákkal. Jelenleg reneszánszát éli a folk-metal stílus nálunk és nemzetközi viszonylatban is, remélem még ebben az időszakban nyakunkba szakad még néhány kiváló csűrdöngölős buli. Mert a Paganfest sikerét elnézve, igény az kétségkívül lenne rá.

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: