hosting: Hunet
img_up/1611/bannerc96814ea.gif
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2008. május 20. kedd   15:36
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Az agyad is eldobod - Brains, Bauchklang (A), Cadik, Zeek MC
A38 - Budapest

  Top Shotta az új lemez címe, amit az elektronikus tánczene élő hangszereléséről híres Brains május végén letesz az asztalra. Május 23-án, pénteken, az A38 hajón a lemez megjelenését beharangozó lemezbemutató koncerten jórészt azok a művészek lépnek fel, akik közreműködtek az albumon. Így fellép majd Harcsa Veronika, KRSA (P.A.S.O.) és MC Top Cat (UK) -, de igazi csemegét jelent az est vendégének az osztrák Bauchklang, a-capella-instrumentál-MC csapat koncertje is, akiket sosem láthatott még klubkoncerten a hazai közönség pedig saját bevallásuk szerint ez az igazi közegük.
  
  A Brains hihetetlen kanyargós pályát tett meg 2006-os Humanual lemezük megjelenéséig: a kilencvenes évek egy korai HC csapatából, némi zenei és emberi behatásnak köszönhetően profi produkcióvá nőtte ki magát, mely mára nem csak egy korban és stílusban igen sokrétű közönséget mozgat meg, de szakmai elismeréseket is szerzett. A fő zenei csapást a drum and bass gitárokkal és erős ritmusszekcióval hangszerelt verziója jelenti, de zenéjük ennél sokkal színesebb, hisz a dancehall, reggae, ska, punk, rock elemei gyakorlatilag mind fellelhetők a számaikban. Új anyaguk, a Top Shotta című lemez pedig minden eddiginél tovább megy. Harcsa Veronika például mindannyiuk számára ismeretlen területre merészkedtek: vérbeli XXI. századi, húzós elektronikus, poppos slágert készítettek. Az albumon vendégszerepelt többek között KRSA a PASO-ból, valamint az ős jungle arc, angol MC, Top Cat. Az említett közreműködők mind ott lesznek az A38 hajón, hogy együtt mutassák be a Top Shotta anyagát, de jelen lesz az Irie Maffia is, ami több szálon is kapcsolódik a Brainshez: egyrészt MC Columbo mindkét formációban meghatározó szerepet tölt be, másrészt a Humanual album egyik legütősebb száma, a Healing of the nation közösen íródott.
  
  Ha ez a felhozatal valakinek még mindig nem lenne elegendő biztosíték egy tökéletes péntek esti táncolós bulihoz, a Bauchklang név hallatán kénytelen lesz minden kétségétől megválni, hisz az osztrák a-capella-instrumentál-MC formáció fellépései közismerten mindenkit levesznek a lábukról. Ennek a ténynek hatását az is fokozza, hogy az utóbbi évek fesztiválfellépései után most egy számukra hangzásban ideálisabb helyszínen, egy klubban léphetnek fel. Az osztrák csapat a Brainshez hasonló stílusturmixgépként működik (amiket beledobtak: ragga, drum&bass, hip-hop, világzene és elektronika), de egy irgalmatlan nagy hangszerelési csavarral: ők bizony minden hangot a testükkel állítanak elő, legyen szó lábdobról, szubbasszusról vagy fúvósokról. Sikerüket itthon a rádiókban hallható slágereik mellett az elmúlt évek felejthetetlen hangulatú koncertjeinek köszönhetik. Aki egyszer látta őket a színpadon valószínűleg átértékeli, hogy mire képes a tüdő, gyomor és száj nem beszélve a táncparkettet felforgató zenei élményről.
  
  A buli felvezetését a legmegbízhatóbb párosra, DJ Cadikra és MC Zeekre bízta a Brains legénysége, így szinte biztos, hogy aki eljön a hajóra május 23-án, komoly kiképzést kap agyban és a tánctéren egyaránt.
  
  Jegyár: 3.000 / 3.500 Ft



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Brains

 programajánló: 
2021. október 15.
Pineapple Thief az A38-on (A38 Hajó - Budapest)
2021. október 21.
Fleshgod Apocalypse, Ex Deo 2021 (A38 Hajó - Budapest)
Estas Tonne Magyarországon- Essential Sounds of the Universe
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Újbuda Jazz Fesztival
Közös turnén érkezik a Dark Tranquillity és az Ensiferum
Dream Theater: friss album, 2022-ben budapesti koncert
Két hét múlva indul a Fekete Zaj fesztivál
Retróban is gazdag lesz az idei EFOTT
Efott 2021.
Summer Hell - Kreator, Eluveitie, Jinjer augusztusban a Barba Negra-ban
Scooter az EFOTT-on
Gojira, Alien Weaponry, Employed To Serve a Barba Negra-ban
 kiemelt 
Dream Theater: friss album, 2022-ben budapesti koncert
  
15

Gojira, Alien Weaponry, Employed To Serve a Barba Negra-ban
Sabaton: Budapesten a The Hu-val es a Lordi-val
Akusztikus lemezzel koncertezik novemberben Budapesten a Sonata Arctica
Budapesten koncertezik Hans Zimmer
 friss hozzászólások 

Elmarad a Zakk Wylde´s Black Label Society fellépése (1)
Kókler (1)
Nincs menekvés! “I’m Gonna Get You” címmel megérkezett a Bengal második videoklipje (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto Music
Hammer Concerts
Livesound Productions
VilágVeleje Produkció

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 corey taylor    necrophagist    eva mendes    bioberber    metalcampsabaton    paolo fresu    arto lindsay    soreii és poolek    muzsikás    invader    ingmar bergman    frenk    s dance    poison    godflesh    bálint bence    paul di´anno    zach galifianakis    new lows    rabbits    how to train your dragon    tatu 18    fábián juli    w.a.s.p.    living dead army  

img_up/1611/bannerc96814ea.gif
Copyright 2000-2021 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!