beszámoló [koncert]  2002. április 2. kedd   12:42

nincsen hozzászólás

   Megközelítőleg ezerötszáz rajongó gyűlt össze a teliholdas éjszakában, hogy kedvenceit megtekintse, bár én személy szerint nagyobb érdeklődésre tippeltem előzőleg. A 19 órás bebocsátatás után még egy 30-45 percet kellett várni, mire végre kialudtak a fények, és a Csarnok légterét betöltötték az előzenekar a Flowing Tears (D) intrójának gitárakkordjai. Sajnos nálunk nem eléggé ismert a banda, jómagam is csak a 2000-es Jade” albumukat hallottam, s ez a mérsékelt közönség jelenléten is megmutatkozott, a fősereg valószínűleg a sörös pultoknál és asztaloknál „hangolt”. Emlékeim elég homályosak az albumról, de a Gathering hatás nyilvánvalóan tükröződik. Viszont amit a koncerten láttam és hallottam az tetszett. Úgy vettem észre próbálták feszesre fogni a programjukat, úgyhogy inkább középtempós illetve gyors számokat játszottak. Láthatóan nem a megszokott klisékkel dolgozó gothic banda. A énekesnőnek viszont nagyon kellemes hangja van, Anneke-nél mélyebb hanggal rendelkezik. Hallhatunk pár elszállósabb, melankolikus nótát is, de ezek után az idő rövidsége miatt gyorsan befejezték műsorukat.
  
   A szünetben már érezhető volt, hogy egy óriási show fog következni, mert a technikusi gárda mindenféle fantasztikus rétegelt műanyag fekete sövényt, templomi gyertyatartót idéző póznákat, elektromos gyertyákat és hasonló kiegészítő látványelemeket hurcolt fel a színpadra. A hatalmas fekete függöny elé függesztették fel a monumentális félholdas-szarvas Moonspell logót. Majd ezután a teljes sötétségben egy lámpással a kezében jelent meg Fernando. Ekkora a hangulat a túlfűtött teremben máris bombasztikus volt. Fernando ez alkalommal bíborosi felöltőbe, bőrnadrágban lépett színre. Sergio szintén kalapban állt a háttérben. A sűrű füstben a zenekar egy kicsit a Fields of the Nephilim hatását keltette. A „Than the Serpents in my hands” számmal indult a koncert, utána rögtön a klasszikus „Opium” következett. A csapásmérés fő irányvonalát a tavalyi év végén megjelent „Darkness and Hope” című album alkotta.
   A show fő attrakciói a „Devilred” és a „Wolfshade” a „Wolfheart”-ról, az „Angelizer” mely előadása közben szürreális angyalszárnyakat rögzítettek Fernado hátára, a „Darkness and Hope” melyben a sötétség és a főleg a remény kifejezésére meggyújtották a gyertyákat, a „Firewalking”, a szintén kultuszteremtő „Full Moon Madness” az Irreligious albumról. A tagok maximális erővel és lelkesedéssel játszották a számokat. Ez főleg Pedro-n volt észrevehető (billentyűs-gitáros) aki teljes elragadtatásában a totemoszlopra rögzített hangszerét vadul ráncigálta előre és hátra. Ezek után a koncertet záró „Os senhores da guerra” következett. Ez is egy jelképes alkotás, mely millitáris öltözékkel érzékeltette az elmúlt időszak katonai-politikai diktatúráit. Fernando katonai tányérsapkát, Sergio rohamsisakot, Pedro fél szemén kitört repülős szemüveget, katonai zubbonyt és terepszínű nadrágot viselt.
   A hazánkban immár negyedszerre fellépő és láthatóan örömmel játszó Moonspell többször megköszönte a lelkes fogadtatást a publikumnak. Én egy kicsit rövidnek éreztem a játékidejüket (valószínűleg nem voltam ezzel egyedül). Szerintem, még beleférhetett volna több szám is, olyan klasszikusok mint például Alma Mater vagy a Vampiria. De valószínűleg, ha hajnalig játszanak a Tiamat-tal felváltva az is kevés lett volna.
  
   Egy jó hosszú átrendezés-átszerelés után végre Edlund bandája is megérkezett. Rögtön bele is csapott az új lemez nyitószámába The return of the son of nothing”-ba. Johan már-már szokásához híven félmeztelenül, az arcán jellegzetes kifestéssel, az első két számban egy hatalmas amerikai stílusú napszemüvegben jelent meg. A közönség, Edlund-ot hatalmas ovációval fogadta. Ötletes megoldás volt, hogy ezúttal a „Brighter the sun”-ban és a „Vote for Love”-ban a női vokál nem samplerről, hanem élőben, a Flowing Tears énekesnőjének torkából hangzott el.
   Elmondhatom, hogy az új lemez számait keményebben játszották, bár ezúttal Johny hangja kicsit egysíkúnak tűnt, a koncert egészét szem előtt tartva. „Legyetek üdvözölve a Pentagramm alatt” - üvöltötte, és mindenki tudta mi fog következni. Noha ezúttal a „Wildhoney” két nyitódala fordított sorrendben hangzott el a megszokottól, előbb a „The Ar” majd utána a melankólikusabb „Wheatever That Hurts”. Énekelt és üvöltött a közönség, és további „régi” számokat követelt, erre kaptunk egy kis mosolyt a színpadról, és egy kis bíztatást. Nagyon élveztem a „Phantasma de Lux”-ot az elmélyült, depressziós és egy kicsit elborult Pink Floyd-os hangzásával, és eközben a háttérben ezernyi apró azonosíthatatlan fény gyúlt, és a csillagos éjszakát varázsolva elénk.
   Tovább folytatódott a koncert, és a „Cold Seed” következett, majd az „As long as you are” és a „So Much for Suicide”. Nos, gondoltam, hogy itt az ideje meginni egy jó hideg sört. A pultnak támaszkodva az elmúltakon merengve, egyszer csak meghallottam a színpad felől a hívó varázsszót: a „Sleeping Beauty”-t. Mindenki mindent maga mögött hagyva rontottunk be a terembe, átadva magunkat az áradó őrületnek. Igaz, hogy a death-es részleteitől megfosztották ezt a számot, és nem azzal a reszelős hanggal adták elő mint annak idején; de hosszú évek után végre újra eljátszották a magyar közönségnek. Meglepve néztünk körül s egymásra a csodálkozástól. Ráadásul ez a szám nem is szerepelt a programban, - ezt ismerőseimtől hallottam, akik voltak Prágában - ez a Tiamat ajándéka volt a kitartó magyar rajongótábornak. Majd legvégül zárásként a „Gaia”-t játszották, amelyet szintén méltányolt a nagyérdemű. A szemfülesebb rajongóknak sikerült találkozniuk a sörös pultnál a Moonspell tagjaival Fernando-val, Pedro-val és Mike-al.
   Végeredményben, mindenki elégedetten távozhatott haza. Ki a Moonspell-lel, ki a Tiamat-tal míg mások ezen az estén fellépett, mind a három zenekarral.
  
   Az eljátszott számok listája a következő:
   Moonspell: Than The Serpents In My Hands, Opium, Devilred, Wolfshade, Butterfly FX, Angelizer, Heartshapped Abyss, Magdalene, Nocturna, Darkness And Hope, Firewalkimg, Full Moon Madness, Os Senshores Da Guerra
   Tiamat: The Return Of The Son Of Nothing, I Am In With Myself, Brighter The Sun, So Much For Suicide, The Ar, Wheatever That Hurts, Phantasma De Luxe, Cold Seed, As Long As You Are Mine, Angel Holograms, Gaia.

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: