hosting: Hunet
r37
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2008. május 7. szerda   11:21
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
5 éves a Pannonia Allstars Ska Orchestraa Pecsában
2008. május 16. péntek 18:00., Petőfi Csarnok - Budapest

  Remélhetőleg már mindnyájan tudjátok, hogy a PASO nagykoncertje május 16-án lesz a Petőfi Csarnokban. A bulin sok meglepetés várható, annyit azonban biztos, hogy munkásságuk minden időszakából fel fognak csendülni dalok, és lesznek vendégek - olyanok, akik gyakran-, olyanok, akik kevésbé gyakran-, sőt olyanok is, akik még soha nem szerepeltek a csapattal egy színpadon. Különlegesség, hogy Harcsa Veronika épp aznap érkezik majd haza japán turnéjáról, és a reptérről egyenesen a PeCsába jön, hogy Kiss Erzsivel és velünk előadja a Summertime-ot.
  
  Persze a ska- és reggea színtérről érkező egyéni vendégeik díszes és impozáns névsorán kívül komplett zenekarok is láthatóak. Itt van mindjárt kiadójuk vezetőjének, Robert ´Bucket´ Hingley-nek zenekara, a legendás Toasters, mely most amerikai all-star csapatként látogat hazánkba, hiszen olyan zenekarok tagjai és volt tagjai segítik ki Bucketet ezen a turnén, mint a Planet Smashers, a Mephiskapheles, a Special Beat, vagy a Westbound Train. Egy igazán erős felállással jön hozzánk ! Rajtuk kívül fellép még a jól csengő nevű Fast Food Orchestra Csehországból, akik eddig még sosem hagyták cserben a bulizni vágyókat -; minden bizonnyal most is bízhatunk a cseh ska színtér tartó oszlopában! Velünk ünnepel a fiatal és rendkívül népszerű Riddim Colony, akinek első albumához biztos, hogy hozzá fogtok jutni. Itt lesz továbbá a nemrég újra összeállt CsizmáSKAndúr, a tavasszal nagylemezzel jelentkezett tehetséges roots reggae csapat, az Another Day, valamint a ghánai-magyar énekesnővel kiegészült, sok fúvóssal megerősített Kingston Cruisers. A soundsystemek terén is erős lesz a felhozatal, hiszen fellép az egyik legjobb magyar sound, a zenekarként is roppant népszerű Irie Maffia soundsystem változata. Mc Sena, Mc Columbo, Dr. Dermot és Jumo Daddy. Őket Magyarország egyetlen női soundsysteme a Sound Sistaz, valamint a házigazdák soundja a PASO soundsystem támogatja.
  
  A jegyeket a Pecsa pénztárában valamint, a www.ticketportal.hu oldalon 2.200 forintért válthattok.
  
  Fellépők:
  Pannonia Allstars Ska Orchestra + vendégei
  the Toasters (USA)
  Fast Food Orchestra (CZ)
  Riddim Colony
  CsizmáSKAndúr
  Another Day
  Kingston Cruisers
  Irie Maffia Sound System
  Sound Sistaz
  PASO Soundsystem
  és további soundsystemek...



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

PASO

Myspace

 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
Sting újra Budapesten
Sok év kihagyás után visszatér Magyarországra a Tinariwen
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
A Toy Dolls, a Stratovarius és a Korpiklaani is Alsóörsön bulizik augusztusban
Március végén érkezik az U.D.O.
Lendületes heavy metal vendégzenekarral érkezik a Lordi
Huszadik évfordulóját ünnepli Parov Stelar a Budapest Parkban
Sting Budapesten- Egy újabb felejthetetlen koncert a Budapest Arénában
Cattle Decapitation: négyzenekaros brigád élén érkezik az amerikai deathgrind csapat
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 kampfar    vályi péter    fuwdo    sc.art    anna & the barbies    napra    rubicon    noomi rapace    rómeó vérzik    hailee steinfeld    ashes you leave    as they burn    callisto    kosheen    the unknown    spread eagle    fridvalszki mark    rózsakő    dope stars inc.    avenged sevenfold    imminence    demonlord    hemlock    another dawn comes    cataract  

r45
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!