beszámoló [koncert] 2008. május 1. csütörtök 13:49
nincsen hozzászólás
szerző: BandiUriah Heep és Transexpress 2008. március 27. Petőfi Csarnok
A laza háromnegyedházig telt PeCsában érkezésünkkor már a Transexpress-el melegített a közönség. Az erdélyi banda 90-es évek elején hihetetlen gyorsasággal tűnt fel és tűnt el, bár a tagok egy része még ma is muzsikál Romániában, vagy a világ más tájain. A zenekar 21 éves fennállását ünneplő koncertet hosszas szervezőmunka előzte meg. Led Zeppelin nyomdokain haladva élvezhető, és táncolható hard rock muzsikát hallgathattunk, ami jó választás volt a Heep előtt, mert saját számok mellett Jimi Hendrix klasszikusokat is játszottak. Bodza Péter hangja kellemesen lebegett a sörhabok felett, megspékelve dögös gitármuzsikával és kellő lelkesedéssel. Előzetes hírek szerint szervezés alatt van több magyarországi fellépés, ezért aki belebotlik kis hazánkban a Transexpressbe, feltétlenül hallgassa meg őket.
A közönség átszerelés közben illő toporgással és sörözéssel töltötte az időt, néhányan igyekeztek extázisba esni attól a tudattól, hogy éppen rocktörténeti pillanatoknak lehetnek tanúi, ugyanis a banda még nem lépett fel Pesten. Találkozni lehetett ebből az alkalomból Szlovákiából érkezett sorstársakkal is, de sokan tizenéves gyermekeik lelki fejlődését próbálták befolyásolni a koncertlátogatással. Szóval a közönség a megszokott vegyes, ám sokszínűségében is egységes képet mutatott.
Némi sörszünet után aztán színpadra lépett a legendás Uriah Heep. A zenekar összetétele az idők folyamán jelentősen módosult. Az énekes 1986 óta Bernie Shaw, gitáron Mick Box, basszusgitáron Trevor Bolder játszik, Hensley helyén Phil Lanzon billentyűs ül, a dobok mögött Lee Kerslake helyén Russell Gilbrook-ot találjuk.
A lendületes kezdés dinamikus folytatást hozott, kerülve a fémszívhez méltatlan érzelgősséget. Bernie Shaw énekes, -ez a piros mellénykébe bújtatott rocker- egy palotapincsibe oltott pitbull vehemenciájával korát meghazudtoló energikussággal vezényelte le a koncertet, ápolt szőke hajkoronája csak úgy lobogott, pillanatra sem engedélyezve magának lazítást. Jól begyakorolt fordulatokkal percek alatt megnyerte a közönség rokonszenvét, nem felejtve el megemlíteni a gulyást, és a szép pesti lányokat.
A turné a nyáron megjelenő új stúdiólemez (Wake the Sleeper) ürügyén szerveződött, bár a korongról csak három számot hallgathattunk meg (a kezdő Overload-ot, a Tears Of The World-öt és a Shadow-t). A koncert gerincét zömmel a 80-as évek slágerei adták, ez jelentősen meghatározta az est hangulatát. Pörgős, dallamos hard rock nótákat hallhattunk, aminek nagyszerűen megágyazott Trevor Bolder basszusgitáros, de nem lehetett okunk panaszra Phil Lanzon orgonajátékára sem, akinek keze alatt életre keltek a felejthetetlen orgonaszólók. Mick Box gitáros pedig megtette, amit a kötelessége diktált. A show második felében előkerültek a jól bevált klasszikusok, mint a Look at Yourself, Lady in Black, Easy Livin vagy a Gypsy. Mindez korrekten elővezetve, profi módon előadva semmit sem hozzátéve, és semmit sem elvéve az eredeti értékekből.
A régi és új számok, a kötelező körök és az emésztendő újdonságok megfelelő arányban keveredtek a könnyű fogyasztás érdekében. Mindezt a közönség hálás tapssal jutalmazta, majd a zenekar eljátszotta a ráadás ráadását a Lady in Black-t és mindenki megelégedve térhetett haza azzal a tudattal, hogy a rock nem halt meg legfeljebb átalakult.