hosting: Hunet
r39
  cikkekfotók        
beszámoló [koncert]  2008. április 26. szombat   12:54
nincsen hozzászólás

szerző: Amy Kate
Good Charlotte
2008. március 31.Petőfi Csarnok

  Igen, valóban fellépett egy zenekar március 31-én a Petőfi Csarnokban. Nagy kár hogy a gitáros Benji Madden-t a turné magyarországi állomására is elkísérő milliárdos barátnő nagyobb figyelmet kapott a sajtótól, mint maga a banda. Ha a PeCsa-t körülvevő fotósoktól nem is, a már órákkal a koncert előtt összegyűlt tömegtől kapott az amerikai banda bőven figyelmet.
  
  Elsősorban ennek is köszönhető az a kisebb káosz, ami miatt a kapunyitást zökkenőmentesnek semmiképp sem tudnám nevezni, melynek következtében sikerült is lemaradnom az egyik előzenekar, a My Small Community koncertjéről. A srácoknak már a tavalyi Szigeten tartott buliját is meg akartam nézni, de úgy látszik, most sem jártam sokkal több szerencsével.
  
  Elismerésem viszont a közvetlenül a Good Charlotte előtt fellépő The Idoru-nak, ugyanis sikerült kellőképpen beindítania az amúgy már egyre türelmetlenebb közönséget. Ez volt az első alkalom, hogy egyáltalán hallottam a zenéjüket, annyira azonban semmiképp sem tudtak megfogni, hogy a későbbiekben meghallgassam, hacsak valamilyen véletlen folytán nem sikerül elcsípnem őket egy másik külföldi banda előzenekaraként, esetleg egy fesztiválon.
  
  Bár nem láttam a Good Charlotte pár évvel ezelőtti Szigetes koncertjét, mégis úgy érzem, hogy érdemes lett volna korábban is meghallgatnom őket. Elsőre ugyan furcsának találtam, hogy ennyire fiatal rajongótábort vonz a banda, bár én nem is tudnám elképzelni, hogy szépeket álmodjak a Madden tesókról, sokkal inkább egy kellemes csalódásnak könyveltem el ezt a hétfő estét.
  
  Eljátszottak pár olyan dalt, amelynek sikerült feldobnia az amúgy elég lapos és fáradt hangulatomat, mint például a Hold On, a The River, az I Just Wanna Live, a The Young and The Hopeless, vagy a Predictable, de mindezek ellenére is úgy érzem, hogy az első sorokban kicsit jobban élvezték a bulit, mint én. Nem volt azonban egy rossz döntés Benjitől, amikor két akusztikus dal erejéig leváltotta Joelt a mikrofon mögött.
  
  Bár a Good Charlotte elsősorban egy olyan életkorú és stílusú rajongótábort vonz, amiből egy ideje már kinőttem, és nem is igazán tudom magaménak érezni, ettől függetlenül, nem mondhatom, hogy egyáltalán nem élveztem a koncertet, ugyan az első pár dal után csak a hátsó sorokból.
  Jó látni viszont még olyan zenekarokat, akik amennyire tehetik, megtartják a személyes kontaktust a rajongóikkal, mind a koncert alatt, mind pedig azután. Akik ugyanis türelmesen vártak a buli után, személyesen is találkozhattak velük, ha csak egy rövid időre is.
  Meglepő módon azonban azt tapasztaltam, hogy közel sem volt tele a Petőfi Csarnok Nem tudom, mekkora tömegre számítottak a szervezők, de én azt gondoltam, hogy egy ilyen ismertségű banda, egy ekkora helyen minden nehézség nélkül képes sold-out koncertet adni. Ennek ellenére a szokásosnál többször lehetett róluk hallani a TV-ben a koncertet követő pár napban, ami nosztalgiázásnak mindenképp jó volt, kár azonban, hogy nem elsősorban a saját sikereik miatt kapott a koncertjük ekkora visszhangot



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. április 29.
Indie ünnep Readingből: Only The Poets az A38-on (A38 Hajó - Budapest)
2025. április 30.
Első önálló bulijával érkezik hazánkba James Hype!
2025. május 1.
Colosseum: májusban ismét Budapesten a lassan 60 éves rockzenekar
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Hooverphonic a Dürerben
Eleine, Klogr, Final Stage
The Vices ismét a Dürerben
Airbourne, Asomvel
Rivers of Nihil, Cynic, Beyond Creation, Dååth
Punk legendák a Dürerben: Circle Jerks, Negative Approach és Descendents
Planet of Zeus a Dürerben
Tarja Turunen / Marko Hietala
 kiemelt 
Cattle Decapitation, Incantation, Skeletal Remains: nyári koncerten érkezik a kultikus death metal hármas
  
Június 9-én ismét Budapesten játszik az USA nyugati partjáról indult, és lassan 30 éve működő Cattle Decapitation

Stereo MC´s a ´90-es évek ikonja újra Budapesten
Blues, booze & rock ’n’ roll – Manu Lanvin koncert Budapesten
Halflives: májusban visszatér Budapestre a robbanékony alterrock csapat
Dave Stewart EURYTHMICS feat. Vanessa Amorossi - Summer Tour
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 trigger the bloodshed    venom prison    soulfly    public image ltd.    venom    qotsa    namtar    paolo fresu    robert downey jr    varg    sucker punch    maradandó károsodás    sean paul    smashing pumpkins    bankrupt    herbaliser    borknagar    anvision    brendan tobin    touché amoré    mark hoppus    milkovics mátyás    maruta    newborn    emarosa  

r49
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!