hosting: Hunet
r40
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2008. június 8. vasárnap   12:32
nincsen hozzászólás

szerző: Toki
Lake Of Tears az A38-on
2008. június 27., Budapest - A38

  A gótikus érintettségű rock és metalzenekarok közül kerülnek ki a fémzene legméltóságosabb, távolságtartó s egyben a lélek sötét mélységeibe leásó képviselői. A Paradise Lost, a Tiamat, az Anathema és a Katatonia nevével fémjelezhető együttesek szinte mindegyike rendszeres visszatérőnek számít Magyarországon. Etekintetben talán csak egyetlen kivétel akad: a Lake of Tears szintén ott van a legnagyobbak között, ám a svéd zenekar még sosem lépett fel hazánkban. Június 27-én végre ez a nap is elérkezik: az A38 hajón a hazai Solar Scream társaságában hallhatjuk őket. A koncertre elővételben jegyet váltók akár dedikált zenekari képeslapot is kaphatnak!
  
  A Lake Of Tears munkássága abban is hasonlítható a fent említett előadókhoz, hogy zeneiségében ez az együttes is nagy utat tett meg az évek alatt. Az egymást extrém metal csapatokban megismerő alapítók zenéje a korai, karcos és frusztráló hangnemből lassan alakult át valami egészen mássá. Az 1994-es debütalbum, a Greater Art egy klasszikus doom lemez volt, s a legutóbbi, Moons and Mushrooms-hoz hasonlítva könnyen azt hihetnénk: két különböző zenekar dalait halljuk.
  
  Ennek az együttesnek azonban nem csak a zeneiség terén volt rögös az útja: a Headstones és az A Crimson Cosmos című lemezek még a felívelés és az áttörés korszakát jelentették, ám a ´99-es Forever Autumn idején már jelentkeztek az első problémák, s ekkor már csak a három alapító, Daniel Brennare, Mikael Larsson és Johan Oudhuis alkotta a tagságot. Végül a fluktuáció és a jövővel kapcsolatos eltérő elképzelések vezettek a zenekar feloszlatásához. Ettől függetlenül a kiadó, a Black Mark felé még egy album elkészítésére voltak kötelezve: a The Neonai-t Brennnare és Sahlgren kettesben, dobgép használatával rögzítette. Ironikus módon ez a - jóval elektronikusabb hangzású, egyben minden korábbinál rockosabb - lemez tartalmazza az együttes legemlékezetesebb dallamainak, pillanatainak jó részét... Ez egyben arra is rámutatott, hogy a régi sebek és a méltatlan körülmények ellenére a Lake of Tears-t kár lenne veszni hagyni, s az együttesnek lehet jövője.
  
  2003-ban aztán néhány unaloműzőnek szánt jammelés végeredményeként újra megszületett a zenekar. Neki is kezdtek az új dalok írásának, főleg azután, hogya korábbi csalódás után sikerült egy lelkes és készséges kiadót találniuk. A 2004-es Black Brick Road igazi visszatérő korong: süt belőle, hogy a tagok ismét felfedezték az együttzenélés örömét, így a Forever Autumn többé-kevésbé kiábrándult és a Neonai kényszeredett időszaka végre lezárult.
  
  A legújabb lemez, a Moons and Mushrooms az elődjéhez hasonlóan modern hangzással bír, de mégis felidézi bennünk a zenekar legszebb korszakát, a Crimson Cosmos éveit. Goth, rock és metal zene keveredik olyan arányban, mely szélesebb tömegek számára is emészthető. A lemez hallgatása során az embernek olyan érzése támadhat, mintha egy rég elvesztett barátot kapna vissza, hiszen minden ott van az új lemezen, amit korábban szerettünk a Lake Of Tears-ben: megragadó dallamok, kemény riffek, merengő atmoszféra, és egy nagy adag melankolikus depresszió.
  
  A zenekar - mely amúgy Magnus Sahlgren csatlakozásával ismét négytagú - sosem járt még Magyarországon, így igazán különleges nap lesz június 27-e a műfaj rajongói számára. Az A38 hajón a hazai Solar Scream lesz a vendég, stílusuk a modernebb felfogású riff-, és érzelemközpontú muzsikák hatására alakult ki, sajátos hangulatra és egyéni hangvételre törekedve. A koncertre jegyek elővételben is kaphatóak, országszerte a Ticketportal partnerüzeletiben, és a www.ticketportal.hu weboldalon, ahol otthoni jegynyomtatást is választhatunk, de akár mobiltelefonuknra is kérhetjük a belépőnket. Ez utóbbit már csak azért is érdemes kipróbálni, mert a mobiltelefonos belépőjeggyel érkezők a helyszínen a zenekar által dedikált képeslapot kapnak ajándékba, az első tíz mobilos vásárló pedig személyesen is találkozhat a Lake Of Tears-szel! A szerencsés nyerteseket a szervezők a Ticketportal weboldalán megadott e-mail címükön értesítik.
  
  Belépő: 4500 HUF
  Kezdés: 20 óra



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Lake Of Tears myspace

Solar Scream myspace

 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
Sting újra Budapesten
Sok év kihagyás után visszatér Magyarországra a Tinariwen
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
A Toy Dolls, a Stratovarius és a Korpiklaani is Alsóörsön bulizik augusztusban
Március végén érkezik az U.D.O.
Lendületes heavy metal vendégzenekarral érkezik a Lordi
Huszadik évfordulóját ünnepli Parov Stelar a Budapest Parkban
Sting Budapesten- Egy újabb felejthetetlen koncert a Budapest Arénában
Cattle Decapitation: négyzenekaros brigád élén érkezik az amerikai deathgrind csapat
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 spielberg    the panic broadcast    a-team    sigh    paul    nanowar of steel    roses    devilfire    black anvil    timberlake    kézi chopin    mortiis    aquincum    she past away    garbage    macbook pro    los vegas    brains    shallov    from afar    zöld pardon    guns n’ roses    grave maker    hell-vill    haemorrhage  

r42
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!