A kilencvenes évek közepén James Ellroy besétált könyveinek kiadójához, Otto Penzler-hez. Egy bokszmeccsre indultak együtt. Ellroy elmesélte barátjának, hogy eladta regénye, a Szigorúan bizalmas (L.A. Confidental) megfilmesítési jogait egy nagy stúdiónak. Nevettek. Röhögtek. A könnyeik potyogtak: egyetértettek, hogy a cég hatalmasat hibázott, hiszen James Ellroy regényei megfilmesíthetetlenek. Egyszerűen képtelenség, hogy a történetből jó mozi szülessen. A Szigorúan bizalmas azonban elkészült, hatalmas sikert aratott, és két Oscar-díjat nyert. Kim Basinger mellett a legjobb forgatókönyv kapta az elismerést.
Azóta jó néhányan próbálták filmre tenni az író sötét, kemény világát, több szálon futó történeteit, macsó főszereplőit és gyilkos humorát, ám az író hosszú idő után most először elégedett.
A filmek néha sikerülnek, néha nem nyilatkozta nemrég. A Szigorúan bizalmas óta most először érzem úgy, hogy a filmesek nem féltek olyan sötétnek és kilátástalannak forgatni Los Angeles sikátorait, amilyennek én látom őket, és volt még egy bölcs döntésük: a dialógusban megtartották azt a durva zsaruszlenget, amit én használok a könyvben. Még a tetejébe, egész jól áll Keanu Reeves-nek