hosting: Hunet
r34
  cikkekfotók        
hírek   2008. április 5. szombat   12:24
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Nyolc tanú és egy FBI


  Az élet néha utánozza a művészetet. Néha pedig tanulni szeretne tőle. A Nyolc tanú (Vantage Point, hazai bemutató: április 10.) című thrillerben egy terrorszervezet merényletet kísérel meg az Egyesült Államok elnöke ellen, majd el is rabolja. A terv, amit a terroristák alkalmaznak, őrült, merész, de nem tűnik lehetetlennek: az elnököt (William Hurt-öt) védelmező biztonságiak pedig csak azt teszik, amit a szabály előír így aztán a rosszfiúk túl is járnak az eszükön: csupán néhány véletlenen meg egyéni utakat járó ügynök (élükön Dennis Quaid és Matthew Fox) közbeavatkozása fordíthatja meg a helyzetet.
  
  De úgy látszik, az FBI emberei is járnak moziba. Nem sokkal a film amerikai premierje után a cég először konzultációra hívta a Nyolc tanú forgatókönyvíróját, Barry Levy-t, majd a thriller helyzeteit alkalmazva a sajtóközlemény szavai szerint: lefuttattak egy gyakorlatot vagyis felkészültek a filmhez hasonló helyzetekre. Az elnök már nyugodtan alhat, azok a terroristák, akik a Nyolc tanú ötletei alapján szeretnének ártani az USA-nak, már hiába próbálkoznak.
  
  (IC Press)



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 a rovat legfrissebb cikkei: 
Ozzy robban a Crack Cocaine-nal. Új dal Billy Morrisonnal és Steve Stevensszel!
A brit doomgaze a Sugar Horse bejelentette új albumát: Grand Scheme Of Things-et
Blackened Rose sötét melankolikus himnusza az elveszett szerelemről
Foreign Hands- Új album, keményebb hangzás
Giga Totális Metal koncert - Pokolgép évek: Éjszakai bevetés 35! címmel - a Barba Negrában április 27-én
Vendetta- TX2 legkeményebb ütése
Naponta négy fiatal fontolgat öngyilkosságot, nekik is szól a Konyha új dala
Megjelent az Exodikon Chaosophilia című új nagylemeze - Klippremier: Untermensch - A manipulátorok lélektana
A Flat Black új ütős kislemezzel jelentkezett, ez a Nothing To Some (feat. Corey Taylor)
Hamarosan megjelenik a Grumpster harmadik albuma
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 the edge    victor hugo    necrophobic    black francis    fezen    iron maiden    unisonic    lehmann    andy serkis    vektor    turisas    hierophant    cimbaliband    jonny greenwood    bővebb információk:    lokotka gábor    freedom call    billy bob thornton    the dictator    efott    turbovirrasztók    no more gravity    leander rising    heroic    ian astbury  

r49
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!