beszámoló [koncert]  2001. november 14. szerda   14:56

nincsen hozzászólás

   Szerda este az Andy Summers Trio egyedül is megtöltött egy olyan csarnokot, mely általában több fellépőnek szokott otthont adni egy alkalomra. Ezen a rendezvényen a jazz szerelmesei és barátai tették tiszteletüket, akik között felfedezhettük az anno és a jelenleg is alkotó zenészeket: Charlie, Gerendás Péter, Lengyelfi Miklós, Somló Tamás és a meghatározó zenei géniusz Szántó Faszit és Mezei Andrást tisztelhettünk köreinkben. Mindezt azért, hogy az e-heti jazzáldást átvegyék. A csarnokot jazzkoncerthez illően széksorokkal és emelvénnyel rendezték be. Az összes ülőhely elkelt... Viszont egy-két foghíj így is akadt, de csak azért, mert azokat nehezen lehetett megközelíteni. Ez azt is bizonyítja, hogy vannak nálunk még Zenére érzékeny emberek is. Lassan telítődtek az ülőhelyek. A legjobb helyet már az elején elfoglalták a leleményesebb nézők. A későn jövök a széksorokat és a tribün melletti üres hézagokat tudták csak megtölteni, úgyhogy a náluk is később jövők még annál is hátrább tudtak helyet találni, de végül a koncert elejére már mindannyian együtt lettünk. A szertartás hamarosan kezdetét vette.
  
   Hosszú éveknek kellett eltelnie ahhoz, hogy Sting után a második alapító tag is, ellátogasson hozzánk a POLICEból. Volt egy kisebbség, aki nem biztos, hogy Andy Summers jazz-os oldala miatt jött el, viszont ők ezt hallhatóan és láthatóan is kifejezték, mert nem értették, hogy mi ez?! Mert se Police, se Stones, se Gabriel etc... szerzők szerzeményei nem voltak, legalábbis a hagyományos megszokott dallamképleteikben nem. Egy másik réteg pedig a kisegítő zenésztársak profizmusára és technikai tudására volt kíváncsi. Viszont a többség azért érkezett, hogy megragadja élőben eme jeles személyiségek szerzeményeit, feldolgozásait, lélegzésüket. Andy Summers egyszerű szürke kockás zakóban és a hagyományos klasszikus tűzpiros jazzgitárjának hangzásvilágával tisztelte meg a nagyközönséget. Ő szerényen megbújt a kottaállványa mögött, és csak játszott s irányította a kompozíciók folyamatos változását és közben figyelte a közönség reagálását. A koncert minden sztárallűrtől mentes volt.
  
   Az első néhány szám alatt a csarnok területére beköltözött az ősz melankolikus keringő formájában, amiből tovább léptek egy tökéletesebb hangzásba, mely már a közönségnek is jobban tetszett (ezt a tapsokból és az ovációkból is le lehetett mérni). Enyhén szvinges megvilágításban fehérben, kékben, pirosban. Időnként zöldben és nagyon sokszor csak úgy a határozott fehérségbe burkolódzott, lassú és gyors basszus-és gitárszólók virtuóz dallamtáncait, időnként kecses és olykor erőszakos dobszólók színesítettek. A zenésztársak mind egyéni és csapatmunkában is bemutathatták kiváló hangszeres tudásukat. Ezen kívül a technikai személyzet is profi módon biztosította a hátteret... sehol egy eltévedt gerjedés, recsegő cin vagy befulladt basszushangzás.
  
   A tökéletesen tiszta hangzás az éterben, minden mást kizárva. Andy Summersnek köszönhetően részesei lehettünk az utóbbi évek barátságából született zenei világuknak, melybe a modern jazz elemeit is beépítették, s ezáltal új ösvényeket nyílottak meg az azt befogadó közönség előtt. Az est folyamán a jazz játék minden formájából kaphattunk cseppecskéket. Időnként felbukkant egy-egy régi örökzöld Andy Summers előadásában és ez egyfajta sajátos hangulatot adott ezeknek a daloknak... ahogyan az eredeti dallamvilágot más formában hozta létre a hangok dzsungelében. A koncert első fele megközelítőleg fél tízig tartott. Ez követően hosszú ováció kísérte a zenészek kivonulását, majd rövid szünet után ismét a csarnok dobogóira léptek. Befejezésként a mindent levezető két számmal ajándékozták meg a nagyközönséget.

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: